A fellebbviteli fórumként eljáró Európai Bíróság 2020. június 4-én tette közzé a C-456/18. P. számú Magyarország kontra Bizottság ügyben született ítéletét, amely a magyar félre nézve kedvező döntéssel zárta le a 2015 óta húzódó jogi procedúrát. Az ítélet értelmében a Bizottság nem indokolta megfelelően, hogy miért tartotta szükségszerűnek az előtte folyamatban lévő eljárás lezárásáig a Magyarország által a dohányipari vállalkozásokra kivetett egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszeripari vállalkozásokat sújtó élelmiszerlánc-felügyeleti díj alkalmazásának felfüggesztését. Továbbá a Bíróság hatályon kívül helyezte az ügyben első fokon eljárt Törvényszék a Bizottság rendelkezéseit megerősítő ítéletét. Tovább… (Szilágyi Dániel)
A fellebbviteli fórumként eljáró Európai Bíróság 2020. június 4-én tette közzé a C-456/18. P. számú Magyarország kontra Bizottság ügyben született ítéletét, amely a magyar félre nézve kedvező döntéssel zárta le a 2015 óta húzódó jogi procedúrát. Az ítélet értelmében a Bizottság nem indokolta megfelelően, hogy miért tartotta szükségszerűnek az előtte folyamatban lévő eljárás lezárásáig a Magyarország által a dohányipari vállalkozásokra kivetett egészségügyi hozzájárulás és az élelmiszeripari vállalkozásokat sújtó élelmiszerlánc-felügyeleti díj alkalmazásának felfüggesztését. Továbbá a Bíróság hatályon kívül helyezte az ügyben első fokon eljárt Törvényszék a Bizottság rendelkezéseit megerősítő ítéletét.
A jogvita hátterében a Bizottság Magyarországgal szembeni azon eljárásai állnak, amelyeket 2015 tavaszán indított meg két, a magyar kormányzat által nem sokkal korábban bevezetett adónem kapcsán. Ezek egyike a dohányipari vállalkozásokat terhelő egészségügyi hozzájárulás volt, amely közegészségügyi célkitűzésekre hivatkozva, progresszíven növekvő adókulcsok alapján terhelte e vállalkozásoknak a dohánytermékek magyarországi gyártásából és kereskedelméből származó árbevételét; ugyanakkor adókedvezményt biztosított azoknak az érintett vállalkozásoknak, amelyek beruházásokat végeztek bizonyos – az egészségügyi célkitűzéssel szorosan össze nem függő – tárgyi eszközökbe. A másik eljárás az élelmiszerlánc-felügyeleti díj kapcsán indult, amely már korábban is sújtotta a magyarországi élelmiszerlánc-szereplő vállalkozásokat; míg azonban eredeti formájában egységesen az érintett gazdasági szereplők éves nettó árbevételének 0,1%-ában állapították meg annak mértékét, addig 2015-től kezdődően a napi fogyasztási cikket értékesítő üzletek esetében az árbevétel növekedéséhez igazodó progresszív adókulcsokat kívántak alkalmazni.
A Bizottság a versenytorzulás számottevő kockázatát szem előtt tartva mindkét esetben hivatalos vizsgálati eljárást indított és annak lezárultáig mind az egészségügyi hozzájárulás progresszív adókulcsa és a beruházásokhoz kapcsolódó adókedvezmény, mind pedig a felügyeleti díj progresszív díjmértéke esetében elrendelte azok alkalmazásának felfüggesztését. Magyarország mindkét esetben a felfüggesztő rendelkezések megsemmisítése érdekében fordult a Törvényszékhez, amely a két ügyet azok hasonlósága miatt összevonta. A Törvényszék 2018. április 25-én hozott ítéletet az egyesített ügyekben, amelyben Magyarország kereseteit arra hivatkozva utasította el, hogy a Bizottságnak megalapozott indoka volt arra következtetni, hogy a magyar kormányzat a hivatalos vizsgálati eljárások lezárásáig önként nem függesztette volna fel az érintett pénzügyi terhek alkalmazását.
Magyarország a Törvényszék ítéletével szemben fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz, többek között arra hivatkozva, hogy a Törvényszék jogilag tévesen értékelte a felfüggesztő rendelkezések indokolásának követelményeit. A Törvényszék értelmezésében ugyanis a Bizottságnak a felfüggesztő intézkedések alkalmazása kapcsán nyújtott indokolása megfelelő volt arra, hogy a magyar hatóságok megértsék, hogy a Bizottság miért tartotta szükségesnek azok alkalmazását. Ezzel szemben a magyar fél álláspontja szerint a Bizottság nem indokolta a követelményeknek megfelelően azon aggodalmát, hogy Magyarország a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása ellenére is végrehajtaná a szóban forgó nemzeti intézkedéseket.
A Bíróság ítéletében felülvizsgálta azokat az indokokat, amelyekre tekintettel a Törvényszék megfelelően indokoltnak tekintette a Bizottság felfüggesztő rendelkezéseit. Egyrészt a Törvényszék szerint a Bizottság azzal érvelt, hogy Magyarország vitatta, hogy az általa bevezetett adójogi jellegű intézkedések állami támogatásnak minősülnének. Ezzel kapcsolatban a Bíróság – a főtanácsnoki indítványt követve – arra a következtetésre jutott, hogy egy ehhez hasonló ügyben a tagállamnak teljes mértékben jogában áll úgy védekezni, hogy a vizsgált intézkedések nem minősülnek támogatásnak. Ennélfogva e védekezés tényéből nem lehet arra következtetni, hogy fennáll annak a fokozott veszélye, hogy Magyarország a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása ellenére végre fogja hajtani a szóban forgó nemzeti intézkedéseket.
Másrészt a Törvényszék arra is utalt, hogy a magyar hatóságok a hivatalos vizsgálati eljárást megelőzően nem tettek eleget a Bizottság azon felhívásának, hogy tegyék meg a meghozni tervezett felfüggesztő rendelkezésekkel kapcsolatos észrevételeiket. Ezzel összefüggésben a Bíróság hangsúlyozta, hogy bár a felfüggesztő rendelkezés meghozatala előtt a Bizottságnak lehetőséget kell biztosítania az érintett tagállam számára az ezen intézkedéssel kapcsolatos észrevételei megtételére, a tagállam nem köteles bárminemű észrevételt tenni. Következésképpen az a tény, hogy Magyarország nem tett észrevételeket a felfüggesztő rendelkezés lehetséges elfogadását illetően, nem elegendő a Bizottság attól való félelmének igazolásához, hogy e tagállam végrehajtja a szóban forgó nemzeti intézkedéseket.
Harmadrészt és utolsósorban, a Törvényszék arra a körülményre hivatkozott, hogy amikor néhány hónappal a vitatott rendelkezések elfogadását megelőzően a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárást indított hasonló magyar adóintézkedésekkel szemben, ezeket az intézkedéseket a magyar hatóságok nem függesztették fel. Ennek kapcsán a Bíróság a főtanácsnoki indítványt idézve megállapította, hogy ez a körülmény nem képezi részét a vitatott felfüggesztő rendelkezések elfogadása hátterének. Ezenkívül, ha Magyarország e korábbi magatartása meghatározó valószínűsítő körülmény lett volna a Bizottság számára, ez utóbbinak azt meg kellett volna említenie a vitatott határozatokban, ami nem történt meg.
Mindezek alapján a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben tévesen állapította meg, hogy a magyar hatóságoknak lehetőségük volt arra, hogy megértsék azt, hogy a Bizottság a vitatott felfüggesztő rendelkezésekről szóló határozataiban miért döntött úgy, hogy a felfüggesztő rendelkezések tényleges alkalmazásához folyamodik.
Emellett a Bíróság megállapította, hogy a Törvényszék által hivatkozott három tényező nem szerepel a vitatott felfüggesztő rendelkezések indokaként az e rendelkezésekről szóló bizottsági határozatokban. A Bíróság szerint ebből az következik, hogy a Törvényszék új indokokkal egészítette ki a Bizottság által kifejtett indokokat, és így túllépte hatáskörének korlátait.
A fenti megállapításokra tekintettel a Bíróság a megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte, majd a per állására tekintettel maga döntötte el érdemben az ügyet. Mivel a per folyamán a Bizottság maga is elismerte, hogy a vitatott felfüggesztő rendelkezésekről szóló határozatok nem adtak magyarázatot azon okokra, amelyek miatt úgy vélte, hogy Magyarország a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása ellenére nem függeszti fel a szóban forgó nemzeti intézkedéseket, a Bíróság kimondta, hogy a vitatott felfüggesztő rendelkezések indokolása elégtelen, és e körülményre tekintettel anélkül semmisítette meg e rendelkezéseket, hogy a magyar fél fellebbezés iránti keresetének többi jogalapját vizsgálta volna.
Az ügy hátteréhez hozzátartozik, hogy a Bizottság két szóban forgó hivatalos vizsgálati eljárása már 2016. július 4-én lezárult. A Bizottság végleges határozataiban arra jutott, hogy a szóban forgó nemzeti intézkedések jogellenes és a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősülnek. Mivel Magyarország a keresetindítási határidőn belül nem vitatta a végleges határozatokat és azok nem képezték tárgyát valamely harmadik személy által benyújtott keresetnek sem, e határozatok időközben jogerőssé váltak.
Az összefoglalót készítette: Dr. Szilágyi Dániel, doktorandusz, DE ÁJK