Szpunar főtanácsnok szerint az UEFA saját nevelésű játékosokra vonatkozó szabályai részben összeegyeztethetetlenek az uniós joggal

Az ügyben előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek elő választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezése tárgyában folyamatban lévő eljárásban, mely elutasította U. L. és a Royal Antwerp által az URBSFA és az UEFA továbbá annak nemzetközi labdarúgó-tagszövetségei révén kiadott szabályzatok ellen benyújtott semmisségi és kártérítési keresetet. A vitatott rendelkezések közös pontja, hogy előírnak egy, a játékoskereten belüli, jegyzéken feltüntetendő minimum „saját nevelésű játékos” kvantitást, azaz olyan játékosok számát, akik egy adott klub vagy azon nemzeti labdarúgó‑szövetség kötelékében vettek részt képzésen, amelyhez a klub tartozik. Tovább… (Olesnyovics Petra)

U. L. labdarugó és a Royal Antwerp Football Club (a továbbiakban: Royal Antwerp), valamint az Union royale belge des sociétés de football Association (a továbbiakban: URBSFA) és az UEFA előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztettek elő a közöttük, választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezése tárgyában folyamatban lévő eljárásban, mely elutasította U. L. és a Royal Antwerp által az URBSFA és az UEFA továbbá annak nemzetközi labdarúgó-tagszövetségei révén kiadott szabályzatok ellen benyújtott semmisségi és kártérítési keresetet. A vitatott rendelkezések közös pontja, hogy előírnak egy, a játékoskereten belüli, jegyzéken feltüntetendő minimum „saját nevelésű játékos” kvantitást, azaz olyan játékosok számát, akik egy adott klub vagy azon nemzeti labdarúgó‑szövetség kötelékében vettek részt képzésen, amelyhez a klub tartozik.

A kérdés arra irányul, hogy a meghatározott számú saját nevelésű játékos jegyzéken történő kötelező feltüntetése, a munkavállalók EUMSz 45. cikke szerinti szabad mozgásának indokolatlan korlátozását jelenti‑e. 

Szpunar főtanácsnok indítványában azzal érvelt, hogy a saját nevelésű játékosokra vonatkozó szabályok közvetett diszkriminációt valósítanak meg más tagállamok állampolgáraival szemben; a vitatott rendelkezések látszólag ugyan semlegesek, de a helyi szereplőket előnyben részesítik a többi tagállamból származó játékosokkal szemben. Az ilyen közvetett hátrányos megkülönböztetés azonban igazolható – a főtanácsnok elfogadja azt az érvet, hogy ezen szabályok alkalmasak a fiatal játékosok toborzására és képzésére irányuló cél eléréséhez. A hivatásos sporttal kapcsolatban a főtanácsnok emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Bíróság a Bosman-ügy óta következetes abban, hogy tekintettel a sporttevékenységek, és különösen a labdarúgás társadalmi jelentőségére, legitimnek kell elfogadni a fiatalok toborzására és képzésére irányuló célt.

A főtanácsnoknak azonban kétségei vannak a szóban forgó rendelkezések általános koherenciáját illetően a saját nevelésű játékos meghatározása tekintetében.  Indokoltnak tartja ugyan az előre meghatározott számú hazai nevelésű játékos követelményét, de nem lát racionalitást abban, hogy a saját nevelésű játékosok fogalmát kiterjesszék a nemzeti labdarugó-szövetség köteléki szintjére is. A főtanácsnok ezért arra a következtetésre jutott, hogy a megtámadott rendelkezések nem koherensek, ebből kifolyólag nem alkalmasak a fiatal játékosok képzésének céljának elérésére – nem tartoznak a saját nevelésű játékosok közé a szóban forgó egyesületen kívül más klubból érkező játékosok.[1], [2]

Mi változott a Bosman-ügy óta? Hosszas jogi procedúrát követően, a Bosman-ügyben kimondta a Bíróság, hogy a lejárt szerződésű labdarúgók, mint szabad munkavállalók, maguk választhatják meg, hol folytatják pályafutásukat, így szabadon igazolhatóak. Másik kiemelkedő vonatkozása a döntésnek, hogy az EU alapelveivel ellentétesnek ítélték az idegenlégiósok számának korlátozását a közösség országaiba tartozó csapatoknál. Bosman esete után mondta ki a Bíróság azt is, hogy a profi sportolók jogi szempontból semmiben sem különböznek a többi munkavállalótól, és egységes szabályok vonatkoznak rájuk. A szabály ez utóbbi vonatkozása 2003-ban kibővült azokra az országokra is, amelyekkel az EU olyan kétoldalú megállapodást kötött, amely kimondta, munkavállalás során az állampolgárság nem lehet megkülönböztető érvényű.[3]