Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem?

“Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem?” bejegyzéshez 53 hozzászólás

1. Nagy Zoltán gondolatébresztő

   Nagy Zoltán gondolatébresztő írása alapvető kérdéseket feszeget a pénzügyi fogyasztóvédelem kapcsán. A fogyasztó fogalmával kapcsolatban számos támpontot rögzít, jórészt az EU Bíróság esetjoga alapján. Tény, hogy a felvetett problémák megválaszolása külön disszertáció(k) témája lehetne, így erre ezen a felületen felelősséggel nem vállalkozhatom, csupán néhány gondolatot osztanék meg az egyik felvetett problémakörrel kapcsolatosan.

   Ezt a problémakört több kérdés fémjelzi: Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában?

   Miként később Nagy Zoltán is utal rá, a fogyasztóvédelem gyakorlatilag a felek közötti egyensúlytalanság kiküszöbölésére hivatott komplex eszközrendszer, s mint ilyen, fontos közérdeket valósít meg.

   Megállapítható, hogy bizonyos esetekben maga a szabályozás is ráerősít az egyensúlytalansági helyzetre (például az egyoldalú szerződésmódosítást – igaz, körülhatárolt esetekben – lehetővé teszi a pénzintézetek számára, ehhez képest a fogyasztókat legfeljebb egyoldalú elállási/felmondási jog illeti meg, érdemi módosítási lehetőségük nincs a többnyire egyébként is nélkülük létrehozott ÁSZF-eken alapuló szerződések kapcsán). Arra is érdemes figyelemmel lenni, hogy a történelemben számos példát láthattunk arra, hogy az állam – közpénzből – hatalmas mentőcsomagokat nyújtott a pénzügyi szektor kínálati oldalán álló szereplők számára. Ezen mentőakciók pedig nem mindig voltak „kifizetődők” az állam számára.[1]

   Ha elfogadjuk, hogy az állam óriási összegeket fordít pénzügyi intézmények megmentésére, akkor ezen az alapon elképzelhetőnek tartok – legalább részben önhibájukon kívül – nehéz helyzetbe került fogyasztóknak nyújtott mentőcsomagokat is (tipikusan ilyennek tartom a devizahitelezéssel érintett fogyasztók nagy részét, hiszen ebben az esetben viszonylag széleskörű konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a pénzügyi szolgáltatók, az állam és a fogyasztók is felelősek a kialakult problémákért). Valószínű, hogy egy végső állami „mentsvár” deklarálása nem használ a felelős fogyasztói magatartásnak, ugyanez elmondható azonban a pénzügyi szolgáltatók vonatkozásában is, akikről legalább annyira feltételezhető, hogy adott esetben „szerencsejátékos” magatartást folytathatnak adott esetben.

   Gondolataimmal nem szándékoztam azt sugallni, hogy helyeselnék bármilyen fogyasztói mentőakciót, csupán arra mutattam rá, hogy a pénzügyi szolgáltatók esetében több példát is láthattunk ilyen jellegű beavatkozásokra…

    

   ---

   [1] Mint Voszka Éva megállapítja, „az európai bankmentések tehát messze vannak a megtérüléstől.” Ld. Voszka Éva: Államosítás, privatizáció és gazdaságpolitika – a főirány széttöredezése, 737. o. Közgazdaság Szemle, LXII . évf., 2015. július – augusztus, 717–748. o.

2. Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem?”

   Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem?” című cikk vitaindító felvetéseire az alábbi reflexiókat tudom megfogalmazni:

   Megítélésem szerint a XXI. század eleje, mint a „digitális forradalom” megindulásának ideje fog bevonulni majdan a történelem könyvekbe. A digitális fejlődés olyan ütemű és mértékű, amely folyamatos kihívás a jogalkotás és a jogalkalmazás számára.

   A fogyasztó fogalma álláspontom szerint – figyelembe véve az új PTK által megfogalmazott fogyasztói fogalmat is- kikristályosodik a jogalkalmazás számára, a védendő fogyasztó az a természetes személy, aki szakmája, önálló foglalkozás vagy üzleti tevékenységi körén kívül jár el.

   A pénzügyi világban a fogyasztói egyensúlytalanság kiküszöbölésének fontos területeként a széleskörű és kellő részletességű tájékoztatást tartanám a jövőre nézve indokoltnak és elsődlegesnek.

   Mire alapítom ezt a meglátásomat?

   A jogalkotás és a jogalkalmazás– meglátásom szerint -mindig „utána megy” a problémának. A 2008-as deviza hitelezés alapján létrejött válság még mindig tart a jogalkalmazás területén. A bíróságok a deviza perek terhe alatt vannak, mert nem tudott az Állam olyan szintű egységes szabályokat megalkotni a válság okozta problémák megoldására, amelyek egységesen valamennyi fogyasztó problémáját – záros határidőn belül- megoldották volna. Gondolok itt arra, ahogy a végtörlesztés kedvezménye csak a fogyasztók szűk körét érintette pl.,de aki élni tudott vele, jól járt és véglegesen, mert  a hitele visszafizetésre került.

   Az egyik „friss” döntés, a 6/2019(III.20) AB határozat, -amely a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéseiről szóló 2014.évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014.évi XL.törvény 37.§-a alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről szóló – döntés  a fenti megállapításomat támasztja alá. A fenti AB határozat az alkotmányjogi panaszt elutasította ,megállapítva azt, hogy a DH2 törvény 37.§-a nem tekinthető visszamenőleges hatályú szabályozásnak. A határozathoz fűzött párhuzamos indokolás viszont rávilágít megítélésem szerint a valódi problémára:

   „Nem vitás, hogy a határozat indokolása megfelel az Alkotmánybíróság gyakorlatának. Ugyanakkor mégis kiegyensúlyozatlannak tartom a felek közötti erőviszonyokat…véleményem szerint a felek közötti elszámolásra kiterjedő és összegszerűen is megjelölt, határozott kérelem olyan közgazdasági vagy matematikai ismereteket igényel, amely nem várható el minden embertől, sokkal inkább szakértői kérdés. …a nem megfelelően határozott vagy precíz kérelem pontatlanságának terhét így kizárólag a fogyasztó viseli”

   A pénzügyi fogyasztói jogviszonyokban meglévő egyensúlytalanság tehát folyamatos kihívás, fókuszba tehát én a megelőzést helyezném az oktatás és a tájékoztatás kiemelt kezelésével.

   Ezáltal „védeni” fog a rendszer és nem kell „kivédeni”, ami bizonytalan kimentelű lehet adott esetben.

    

3. Felkészületlen adósból tudatos pénzügyi fogyasztó?

   Nagy Zoltán problémafelvetései bennem a „honnan indultunk?” kérdést vetették fel, illetve az örök versenyfutást, amit a jelen példánál maradva a pénzügyi fogyasztóvédelem vív a befektetési és hitelezési pénzpiaccal. Magyarországon a rendszerváltozást követően a korábbi évtizedekhez képest ismeretlen vagy elérhetetlen lehetőségek nyíltak meg bárki számára. A piacgazdaság megteremtésének folyamata kudarcok és sikerek egymást követő váltakozását jelentette. A 90-es évek közepére az országba beáramló „nyugati” vállalatok mellett hátrányba került a hazai ipar, visszaesett a mezőgazdaság, megnőtt a munkanélküliség, felgyorsult az infláció. Az ezredfordulóra a megszorító csomagok hatásaként csökkent a bérből és fizetésből élők nettó keresetének értéke, visszaesett a lakosság életszínvonala. A XXI. századba lépve a gazdaságpolitikát növekedést ösztönző döntések jellemezték megemelve a minimálbért és kedvezményes hiteleket biztosítva. A 2000 utáni első évtizedben jelentős béremelések, komoly beruházások történtek az infrastruktúra területén, ezeknek háttere azonban nem a gazdaság tényleges fejlődése, hanem az ország által felvett hitelek voltak. Ebben az elnehezülő gazdasági helyzetben érte a társadalmat a világméretű pénzügyi válság. Mindezeket azért bocsátottam előre, hogy hatásukra a lakosság életszínvonala is hullámvasútként követte a gazdasági folyamatokat és hiányzó forrásait nemcsak az ország, hanem az átlagemberek is hitelből kívánták finanszírozni. Szerintem nincs ma az országban olyan ember, aki ne tudna valamit a devizahiteles szerződésekről, vagy ne lenne maga, vagy családtagja érintett a témában. A pénzügyi konstrukció teljesen felkészületlenül érte véleményem szerint a hitelfelvevőből adóssá váló több ezer embert. Úgy gondolom, hogy amikor a szerző által feltett kérdésekre keressük a választ, jó kiindulási alapot jelent a XXI. század első évtizedének devizahitelezési gyakorlata, a pénzintézetek és fogyasztók magatartásának vizsgálata.

   Véleményem szerint a problémának csak egyik aspektusa, hogy a fogyasztó a pénzpiaci szereplőhöz képest hátrányos helyzetben van mind tárgyalási lehetőségei, mind információs szintje tekintetében. A fogyasztó ugyanis már azáltal is hátrányos helyzetben van, hogy kiszolgáltatottá válik azáltal: hitelt vesz fel, tehát függésbe kerül. Különösen, ha ennek a hitelvelvételnek életét jelentősen befolyásoló oka van, például lakhatását kívánja megoldani. De nehezen lehet ellenállni a másik végletnek is, amikor minden lehetséges fórumon: kereskedelmi televízió-csatornák, rádióadók, színes magazinok kínálják a modern technikai újításokat, televíziókat, telefonokat, szebbnél szebb gépjárműveket.

   Rendkívül összetett ebből a szempontból a hitelezési folyamat hiszen kéz a kézben jár a költekezést ösztönző reklámokkal. Elég ehhez, ha egy 5 perces reklámblokkot megnézünk a televízióban. A XXI. századi modernizálódó világban a reklám elhiteti az emberrel, hogy csak akkor képes lépést tartani, ha mindenből a legújabbat, legszebbet, legnagyobbat vásárolja. Így történt, hogy a devizahitelezés időszakában nagyon sok ember fogyasztási célú vásárlásaira vett fel olyan feltételekkel hitelt, amelyet utóbb nem tudott törleszteni. De valljuk be, amikor karnyújtásnyira van egy vadonatúj gépjármű, vagy egy plazmatelevízió, de akár egy új lakás megszerzésének lehetősége, ugyan ki olvassa el a 20-30 oldalas szerződést. Ebben a pszichikai helyzetben ki képes mérlegelni a teljes hiteldíjmutatót, az árfolyamkockázatot és egyéb költségeket. Valószínűleg mindenki volt már abban a helyzetben, amikor az ügyintéző is eleve úgy adja oda a szerződő félnek a szerződést, hogy mosolyogva közli, hol kell azt aláírni. De még abban az esetben is, ha részletes tájékoztatást szeretne nyújtani a bonyolult pénzügyi fogalmakkal teletűzdelt vagy matematikai műveletekkel illusztrált feltételrendszerről, hogyan értené azt meg egy „átlagos fogyasztó” és itt merül fel a szerző kérdése. Egyáltalán meg lehet-e és ha igen, hogyan úgy fogalmazni egy szerződést, hogy az világos és érthető legyen és biztosítani tudja a fogyasztó számára azokat az információkat, amelyek segítségével módjában áll mérlegelni az adott ügylet előnyeit és hátrányait, illetve az ügyletből származó kockázatokat. (C-26/13.sz. EUB ügy főtanácsnoki indítványa)

   Véleményem szerint a jövőben legalább a lehetőségét meg kell teremteni annak, hogy a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő fogyasztó tájékozódni tudjon és legyen képes mérlegelni az általa vállalt kötelezettségeket. Ezeknek a mindenki számára elérhetővé váló információknak a birtoklása, megismerésük lehetősége esetleg valóban „kivédheti” az olyan hitelezési krízist, mint amilyet a devizahitelezés kiváltott.

   Az információk nyújtotta védelemre pedig úgy gondolom, hogy nem csak a fogyasztók lehatárolt csoportjának, hanem minden, például pénzintézeti hitel felvételén gondolkodó fogyasztónak szüksége van, hiszen hogyan húzhatnánk meg a határt, mihez kötnénk azt: iskolai végzettséghez, vagyoni helyzethez, családi állapothoz?!

   Bízhatunk abban is, hogy a 2008-as évekig felvett, majd bedőlt devizahitellel érintett családok felnövekvő tagjai esetleg tanultak valamit elődeik hibáiból és keresni fogják a tájékozódási lehetőségeket. Az Y és Z generáció életét, döntéseit jelentősen befolyásolják a világhálón szerzett információk, ezért van nagy jelentősége az olyan tájékoztató oldalaknak, mint pl. a pénzügyi navigátor: mnb.hu/fogyasztovédelem/penzügyi-navigator. Emellett nemcsak az információszerzés, hanem a problémák megoldási lehetőségeinek minél szélesebb körű tájékoztatása is szükséges, például a Pénzügyi Békéltető Testület „reklámozásával”. A pénzügyi kultúra fejlesztése, az informált fogyasztó megteremtése is segíthet billenteni az egyensúlytalanságban lévő mérleg serpenyőit és juthat el a pénzügyi fogyasztóvédelem is esetleg abba a helyzetbe, hogy egy hitelszerződés aláírásakor az igénylő minden releváns információ birtokában van, felmérte a kockázatokat, tudomással bír a számára nyújtott előnyökről és az őt esetlegesen érő hátrányokról és mindezeket mérlegelve hozza meg döntését.

   Felhasznált források:

   orszaginfo.magyarorszag.hu/informaciok/gazdasag)

   Murányi Klaudia: A pénzügyi fogyasztóvédelem szabályozása http://midra.uni-miskolc.hu/document/27324/22923.pdf  ( 2019.04.02.)

    

4. Innováció és pénzügyi fogyasztóvédelem

   Prof. dr. Nagy Zoltán Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem? című gondolatébresztő cikkében felteszi többek között azt a kérdést, hogy útját állhatjuk-e az innovációnak és a technológiai újításoknak a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésével, vagy összeegyeztethető a két érdek?

   Szigorú, tiltó szabályozással megakadályozható lenne, hogy a pénzügyi tárgyú szerződések megkötésére elektronikus úton kerüljön sor. Jelenleg a magyar jogban ilyen tiltó rendelkezés csak a jelzáloghitel és az ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing szerződésekre került kimondásra 2015. évben (a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. tv. 13. § (2) bekezdés), éppen a fogyasztók fokozott védelme érdekében, tanulva a devizahitelezés negatív következményeiből.

   A XXI. században, az információs társadalom korában azonban elképzelhetetlennek tartom, hogy az innovációnak jogi úton gát szabható úgy, hogy az végsősoron ne okozzon gazdasági hátrányt akár a pénzügyi szolgáltatók, akár a fogyasztók, de a gazdasági élet egyéb szereplői tekintetében is.

   A fogyasztók, különösen a fiatalabb korosztály részéről egyre nagyobb az igény a kényelmi szolgáltatások iránt. Egyre szélesebb körben használják az internetet az egyszerű emberek is akár a mindennapi bevásárlásaik céljából. Interneten kötünk biztosítási szerződéseket, és egyre elterjedtebb az elektronikus bankolás is. Ma már több bank lehetővé teszi a szerződések elektronikus úton történő megkötését is.

   A megoldás nem a technológiai újítások kizárása a pénzügyi fogyasztóvédelem biztosítása érdekében, sokkal inkább a technika adta lehetőségek kihasználása a fogyasztók kellő tájékoztatása, a pénzügyi tárgyú szerződéskötés folyamatának lekövethetősége érdekében. Az elektronikusan kötött ügyletek lépései visszakövethetőek, a dokumentumok fogyasztóhoz történő eljuttatása könnyen igazolható. Az elektronikus szerződéskötési folyamatokba beépíthetőek olyan biztonsági lépcsők, amik mind azt szolgálják, hogy a „végső kattintás”, az elektronikus aláírás előtt az ügyfél kellő információhoz jusson, megismerhesse az általa kötendő szerződés feltételeit, következményeit, így kellő ismeret birtokában vállaljon kötelezettséget.

   A devizaszerződések tisztességtelen szerződési feltételeinek megállapítása iránti perekben gyakori fogyasztói védekezés, hogy az átadott szerződéssel szemben a szóbeli tájékoztatás másról szólt, illetve hogy az általános szerződési feltételek megismerésére nem volt lehetőség, vagy azzal a fél nem élt. Az elektronikus úton kötött szerződések esetén az ahhoz kapcsolódó esetleges szóbeli kapcsolatfelvétel is rögzítésre kerül, így bizonyítékul szolgálhat a fogyasztó számára is.

   A cikkben felvetett „jobb megoldás” a pénzügyi szektor, a fogyasztó és a fogyasztóvédelmet biztosító állam együttműködése, egyaránt felelős magatartása és cselekvősége esetén érhető el.

   A pénzügyi szektor részéről az üzleti etika, saját etikai kódexeik, a fair bank követelményeinek betartása járulhat hozzá a fenti cél eléréséhez. Az etikátlan magatartás hosszú távon gazdaságilag egyértelműen hátrányos.  A fair banki szolgáltatások keretében tehát a banknak is érdeke, hogy a kellő tájékoztatást a pénzügyi termékéről közérthetően megadja, és valamiképp kikényszerítse, hogy azt a fél saját érdekében meg is ismerje.

   Természetesen a fogyasztók védelmét ezen ellenőrizhető, visszakövethető folyamatok is csak akkor szolgálják, ha a fogyasztó tudatosan köt elektronikusan szerződést. Nem elegendő biztosíték, hogy a szerződéskötési folyamatban a továbblépéshez szükséges pl. az ÁSZF megismerését tanúsító pontot „kipipálni”, ha azt a fogyasztó átolvasás, megismerés nélkül teszi meg. A fogyasztók részéről tehát a pénzügyi tudatosság erősítése a megoldás, amihez az állam az oktatással, ismeretterjesztéssel járulhat hozzá.

   Az állam a jogi szabályozás, a pénzügyi szféra ellenőrzése és a fogyasztók tudatosságának erősítése körében fejthet és fejt ki e cél érdekében tevékenységet.  A jogi szabályozás Magyarországon már reagált a digitalizáció térnyerésére, a 2005. évi XXV. törvény és annak 2014. évi módosítása éppen a fogyasztó tájékoztatására helyezte a hangsúlyt a távértékesítés esetében.

   A Magyar Nemzeti Bank pedig folyamatosan együttműködik a FinTech cégekkel, már a digitális termékek kidolgozásának folyamatába is bekapcsolódik, így a pénzügyi fogyasztóvédelem körében már megelőzésként kifejtheti tevékenységét, tehát véd, és nem „kivéd”.

   Az innovációs fejlődés és a pénzügyi fogyasztóvédelem összeegyeztethetőségének módját foglalta össze Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár „A szabályozó felelőssége a 21. században: az innováció előmozdítása vagy a fogyasztók megvédése a digitális csapdáktól?” című előadásában, a következőkben:

   „- A FinTech technológiák ismerete és használata a jövőben nagy valószínűség szerint mindennapjaink része lesz.

   – Felelős jogalkotásra van szükség a fogyasztóvédelmi és az adatvédelmi szabályok betartása mellett, amely azonban nem gátolja a versenyt.

   – A lakosság ösztönzése szükséges, hogy tudatosan, megfontoltan vegyék igénybe főként az új FinTech pénzügyi szolgáltatásokat, ehhez a pénzügyi ismeretek bővítése indokolt, amelynek részét kell, hogy képezze a pénzügyi innovációkra vonatkozó kockázatok és ismeretek is.

   – Egy megfelelő pénzügyi tudással és szemlélettel rendelkező lakosság nevelése a végcél, amely hozzájárul a pénzügyi intézményrendszer stabil, egészséges működéséhez és Magyarország versenyképességének növeléséhez.”

   Ezen gondolatok mentén látszik megvalósíthatónak a cikk szerzője által felvetett „jobb megoldás.”

   Felhasznált irodalom:

   Dr. Veres Zoltán :A pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdései (PhD értekezés, Pázmány Péter Katolikus EgyetemJog-és Államtudományi Doktori Iskola)

   Hornung Ágnes: A szabályozó felelőssége a 21. században: az innováció előmozdítása vagy a fogyasztók megvédése a digitális csapdáktól? (előadás, Eger, 2017.szeptember 18.)

    

    

5. Fogyasztói modellek összemosódása

   Úgy vélem, hogy Nagy Zoltán sorai elérték céljukat, hiszen még a gondolatébresztő tanulmánnyal érintett témában kevésbé jártas embere, akár jómagam, is komolyan eltudnak gondolkodni bizonyos társadalmi szintű kérdéseken, problémákon.

   Először is érdemes a fogyasztó fogalma kapcsán megjegyezni álláspontom szerin, hogy a szerző által hivatkozott fogyasztói „modellek”, az ésszerű fogyasztó és a minta-fogyasztó talán nem is állnak olyan távol egymástól. Az Európai Bíróság ennek a felvetésnek megfelelően az ésszerű fogyasztó modelljét követi és elméletileg „elvárja”, hogy a fogyasztók a megfelelő információk birtokában racionális döntéseket hozzanak. Igen ám, ugyanakkor a szerző által is hivatkozott ítélkezési gyakorlatai az Európai Bíróságnak abba az irányba mutat, hogy a gyakorlatban az Európai Bíróság is magas szinten védi a fogyasztók jogait, különösen a pénzügyi szolgáltatások esetében. Kicsit részletesebben vizsgálva, hogy az Európai Bíróság pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban milyen szintű tájékoztatást is vár el, láthatjuk, hogy ezen a ponton igen közel kerül egymáshoz a két fogyasztói modell. Az Európai Bíróság is arra az álláspontra helyezkedett ugyanis, hogy a fogyasztók tájékoztatásának mindenre kiterjedőnek és részletesnek kell lennie. Ez alapján látható, hogy ugyan az Európai Bíróság „elvárja” az önállóságot a fogyasztótól, azonban megköveteli a vállalkozástól azt a szintű tájékoztatást, ami alapján egy „átalagos” fogyasztó már megalapozott döntést hozhat pénzügyi előképzettség nélkül is.

    A magyar devizahitelesek helyzete vonatkozásában is érdekes következtetéseket vonhatunk le. Az, hogy Európai Bíróság a devizahitelesek „pártján” ál gyakran hangzik el napjainkban a médiában, főként a közelmúlt eseményeire figyelemmel. A Európai Bíróság ítéleteiben ugyanakkor az általánosság szintéjre helyezkedik inkább és azok a gyakorlatban aligha lesznek a magyar devizahitelesek segítségére. Mindazonáltal megjegyzem, hogy az Európai Bíróság már e téren kikristályosodottnak tekinthető gyakorlata alapján a bankoknak a devizahitelek kapcsán nem feltétlenül lett volna lehetőségük a futószalag szerű hitelügyintézésre, részletesebb tájékoztatást igényelt volna meg a devizahitel konstrukció bonyolultságára tekintettel a helyzet.

   Érdekes felvetéseket ír még a szerző az állam kötelezettség körében is. Véleményem szerint az államnak igenis élen kell járni a fogyasztóvédelem területén. Meglátásom szerint az lenne a követendő gyakorlat, hogy a kérdéses terület „bonyolultságának” függvényében változna a fogyasztóvédelmi kötelezettsége az államnak. Ennek megfelelően a pénzügyi ügyletek körül komoly felelősséget kell vállalnia az államnak és meg kell követelnie a pénzügyi szolgáltatóktól a magas szintű tájékoztatási kötelezettség teljesítését. Nagyobb hangsúlyt kellene továbbá fordítani az állampolgárok oktatására, hiszen a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek alapvető közgazdaságtani ismeretekkel sem rendelkeznek, nem értik a hitelezés lényegét. Ezen a ponton felül azonban az állam nem tartozik felelőséggel, nem helyes az állami mentőöv biztosítása. Ezzel ugyanis nem segíti elő az állam azt, hogy az emberek felelősséget vállaljanak saját döntéseikért.

6. Fogyasztóvédelem büntetőjogász szemével

    

   A fogyasztói minta fogalmai közül a német bírói gyakorlat által kialakított modellel értek egyet.A fogyasztót óvni kell,rendkívüli védelemben kell részesíteni, tekintettel arra, hogy nem képes ésszerű döntések meghozatalára. A fogyasztó a szükségletei kielégítésére törekszik. Ez az elsődleges számára, ezért mindent megtesz. A fogyasztói szerződés megkötése már mellékes számára, ezért álláspontom szerint, nem kellő körültekintéssel jár el. A pénzügyi szolgáltatások esetében ezt a feltételezést a mindennapi tapasztalat alátámasztja. A bankok pénzügyi szolgáltatásairól nap mint nap lehet hallani a híradásokban, reklámokban. A kecsegtetőnek tűnő ajánlatok hallatán, a fogyasztó, mint hiteligénylő előtt csak egy cél lebeg, a hitel megszerzése. A hitelnyújtással kapcsolatos információk közül csak az lesz jelentős számára, hogy rövid időn belül, mekkora összeget tud igényelni. A hitel hosszútávú terheit a törlesztőrészlet valamint az árfolyam és kamatváltozásról lehetőségét általában figyelmen kívül hagyja vagy nagyvonalúan kezeli. Nem méri fel azt az alapvető kérdést, hogy van e fedezete ahhoz, hogy viselje a sokszor jelentős összegű hitel hosszútávú terheit. Nagy Zoltán tanulmányában felmerült, hangsúlyos kérdés, a pénzügyi kultúra alacsony foka. Ezzel a megállapítással maradéktalanul egyet értek. A középiskolai oktatásból is hiányoznak azok a tantárgyak, amelyek az emberek pénzügyi tudatosságát erősítenék. Nincs olyan középiskolai képzés, amely felhívná a figyelmet, a pénzügyi szolgáltatások veszélyeire. Nem tanítanak „pénzügyi tervezést” az emberek jelentős részének alapvető, a hitel felvételével kapcsolatos jogi és közgazdasági ismeretei sincsenek. Különösen igaz ez abban az esetben, ha a hitel felvételére nem az emberek által használt pénznemben kerül sor. Ez utóbbi megállapítást igazolja a 2007 és 2013 év közötti devizaválság. Természetesen a tudatos körültekintő fogyasztói magatartás megmentheti a szerződő felet attól, hogy megkárosítsa önmagát, kockára téve anyagi biztonságát. Ez a probléma egyébként nemcsak a bankok pénzügyi szolgáltatásait igénybe vevő fogyasztóra vonatkoznak. A meggondolatlan fogyasztói magatartás a fogyasztóvédelmi jog alapkérdése.

    

    

    

7. Fogyasztóvédelem a pénzügyi világban

   Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismeretek igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkedni ennek a védelemnek?

   Prof.Dr. Nagy Zoltán cikke a pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatosan több területet is érint. Már a bevezető részben felteszi a kérdést, hogy megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkedni ennek a védelemnek. Mindenkit meg kell-e védeni, vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?

   A gyorsan változó gazdasági- és jogi környezetben nagyon nehéz meghatározni, leginkább kialakítani a védelemnek azt a szintjét, amely hathatós védelmet biztosít a fogyasztók számára anélkül, hogy gátolná a pénzügyi szféra normál működését.

   A kérdés vizsgálatánál külön kell választani a fogyasztók megkárosítására irányuló és már a bűncselekményi kategóriát is megvalósító csalárd tevékenységeket, a bűncselekmény szintjét még el nem érő, azonban a fogyasztók széles körét károsító, a „pénzügyi vállalkozás” számára – a vele szerződő fél helyzetének kihasználásával megkötött – tisztességtelen haszon elérését biztosító jogügyletektől.

   Az nem lehet kétséges, hogy a bűncselekményi szintet elérő cselekményekkel kapcsolatosan erőteljesen fel kell lépni az ilyen jellegű tevékenység esetén a fogyasztók minél szélesebb körét tájékoztatni kell a történtekről, figyelemfelhívó riportokat, közleményeket kell közreadni és minden lehetséges módon megakadályozni, hogy a bűnözői körök a leendő szerződő partnerekkel jogügyleteket kössenek, másrészről nagy hangsúlyt kell fektetni, amennyiben lehetséges, a károsultak kárának megtérítésére, illetve a büntetőjogi felelősségre vonásra.

   A bűnüldöző szervek részéről is jól ismertek a veszélyeztetett csoportok, akik például egy pilótajátékba könnyebben beszervezhetőek. A cél elérése érdekében szükséges lenne a bűnüldöző hatóságok, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság minél teljesebb együttműködése mind a megelőzés, felvilágosítás, mind a már megtörtént esetek felderítése a fogyasztók kárának megtérítése körében.

   A másik esetkör, amikor a fogyasztókat megkárosító tevékenység nem éri el a büntethetőségi szintet, azonban a pénzügyi vállalkozás a fogyasztókkal kötött szerződéseknél a helyzeti előnyüket a fogyasztók hozzáértésének hiányát esetleg nyereségvágyát kihasználva köti meg a szerződést.

   Ezen etikátlan üzleti tevékenységgel kapcsolatosan erősíteni kell a pénzügyi szektor ellenőrzését olyan üzleti etikai eljárási kódex előírásával, amelyek átláthatóvá teszik, hogy a pénzügyi szolgáltató megfelel-e a fairbank követelményének. Az átláthatóság keretében meg kell követelni, hogy a pénzügyi szolgáltató tájékoztatása során a laikusok számára is érthető módon közérthető magyarázatokkal világítsa meg az adott pénzügyi szolgáltatás lényegét és ne hallgathassa el, avagy ne bagatellizálhassa el az adott pénzügyi szolgáltatás kockázatát.

   Ugyanakkor nagyobb figyelmet kell fordítani arra is, hogy a fogyasztónak is fennáll a felelőssége, hogy a szerződéskötés előtt a rendelkezésre álló tájékoztatókat, ismertetőket megvizsgálja, végig olvassa, értelmezze, illetve a középfokú képzés részévé kellene tenni az általános jogi- és pénzügyi ismereteket, mivel a társadalmunk a fogyasztóval szemben azt az elvárást fogalmazta meg, hogy egy átlagos szinten tájékozott legyen ezeken a területeken is.

   Azonban ez a folyamat csak lassan hoz majd eredményt. A gazdasági válságot követően tömegével indult úgynevezett devizahiteles perek is megmutatták, hogy egyrészről pénzügyi szolgáltatókkal szemben meg kell követelni a laikus, gyengébb fél számára is érthető teljeskörű tájékoztatást, annak dokumentálását, azonban a fogyasztóval szemben is az a megfogalmazható elvárás, hogy már a szerződéskötést megelőzően is tájékozódjon az adott ügyletre vonatkozóan, a szerződés aláírását megelőzően pedig minimális elvárás a szerződés átolvasása és a számára kevésbé érthető szerződési feltételeknek a megbeszélése.

   Megítélésem szerint több területen is változtatni kell a korábbi gyakorlathoz képest a fogyasztók hathatósabb védelmének biztosítása érdekében és kiemelt fontosságú a minél szélesebb körű tájékoztatás, ennek jogszabályban is előírt követelmény rendszere.

8. A devizaalapú hitelek jogalkalmazási kérdései

   Dr. Nagy Zoltán utalt arra cikkében, illetve a korábbi hozzászólók is rámutattak arra, hogy a hazai joggyakorlat egyik akut problémáját az úgynevezett devizaalapú hitelek jogalkalmazási kérdései jelentik. Az adósok által indított érvénytelenségi, végrehajtás megszüntetési (korlátozási) perek során, illetve a hitelezők és jogutódjaik által indított marasztalási perek keretében gyakorta kell állást foglalniuk a bíróságoknak azon kérdésben, hogy mely személyeket, ennek keretében mely természetes személyeket tekintenek fogyasztónak és melyeket nem minősítenek annak, és ezáltal nem részesítik a fogyasztókat megillető jogvédelemben.

   Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a nem fogyasztói kölcsönszerződésekre sem a 93/13 EGK irányelv, sem a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) és a 18/1999. kormányrendelet ezen irányelvet implementáló rendelkezései (a Ptk. tekintetében van kivétel), sem a hitelintézeti törvény vonatkozó szabályai, sem a DH1 és DH2 törvény nem vonatkozik, mint ahogyan a 6/2013 és 2/2014 PJE határozatok megfelelő alkalmazásának sincs helye.

   A bíróságnak hivatalból kell észlelnie, hogy a perbeli jogviszony fogyasztói szerződésnek minősül. Kétség esetén azonban a szerződés fogyasztói jellegének a bizonyítása a fogyasztót terheli (2/2011. (XII. 12.) PK vélemény 1. pontja).

   A régi Ptk. 685. §-ának d) és e) pontjában foglalt rendelkezésekre figyelemmel a szerződés fogyasztói szerződésnek minősül, ha az adós mint gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy és a hitelező mint a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében kötő személy között jön létre.

    

   A régi Hpt. 2010. június 11. napja előtt hatályban volt Hpt. 213. §-ának (1) bekezdése fogyasztási, illetve lakossági kölcsönszerződés esetén irányadó, amely fogalmakat, továbbá a fogyasztó fogalmát a Hpt. 2. számú mellékletének III.4.,5. és 13. pontjai határozták meg. Ezek szerint fogyasztó az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, míg fogyasztási kölcsönnek minősül a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak megvásárlásához, javíttatásához vagy szolgáltatás igénybevételéhez, továbbá a felhasználási célhoz nem kötötten fogyasztónak nyújtott kölcsön, továbbá lakossági kölcsönnek tekintendő a fogyasztási kölcsön, valamint az ingatlan vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére, továbbá közműfejlesztésre fogyasztónak nyújtott kölcsön.

   A Hpt. 2. számú melléklet III.5. és 13. pontjai alapján egyértelmű, hogy a fogyasztási-, lakossági kölcsönszerződések fogyasztói szerződések (6/2013. Polgári jogegységi határozat indokolási része).

   2010. január 14. napjától kezdődően hatályba lépett a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény, amely jogszabály meghatározza a fogyasztó fogalmát, illetve szabályokat tartalmaz a devizahitelek megkötését megelőző tájékoztatásra is.

    

   A bírói gyakorlat főbb vonalakban az alábbiak szerint határozta meg, hogy mely természetes személyeket tekint a szerződéses jogviszony szempontjából fogyasztónak és melyeket nem.

    

   A vizsgálódás körében jelentőséggel bír a kölcsönszerződés célja, mivel a hitel kiváltása, mint hitelcél nem változtatja meg az eredeti kölcsön célját, ezért ha az a kölcsön, amelyeknek a kiváltására az újabb kölcsönt felvették, fogyasztási lakossági kölcsön volt, akkor a kiváltásra szolgáló hitel is ilyen jellegűnek minősül. Ebben a tekintetben annak van jelentősége, hogy természetes személy – ebben a minőségében, tehát nem egyéni vállalkozóként – vegye fel a kölcsönt és ne vállalkozási, gazdasági célra (BH2016. 83.; Kúria, Pfv.VI.20.968/2015.).

   A nagy kockázatú deviza, határidős opciós és swap ügyleteket, értékpapír és értéktőzsdei ügyleteket kötő természetes személy fél nem minősül fogyasztónak (BDT. 2019.7.).

   Ha a kölcsön felvételére üzletszerű tevékenység keretében kerül sor, a szerződés akkor sem minősül fogyasztói szerződésnek, ha a kölcsönt az adós csak részben használta fel gazdasági célja megvalósítása érdekében (BDT. 2004.3083. és BDT. 2018.138.)

   Amennyiben a természetes személy egyéni vállalkozói igazolványát mellékelve igényelte a kölcsönszerződés megkötését, akkor nem minősül fogyasztónak (BH2015. 197. határozat indokolási része).

   Egy korlátolt felelősségű társaság üzletrészének megszerzése céljából nyújtott kölcsön nem minősül sem fogyasztási, sem lakossági, sem fogyasztói kölcsönszerződésnek (EBH2015. G.1.).

   A Kúria Gfv.VII.30.243/2016. számú határozatában (BH2017. 375.) akként foglalt állást, hogy a nem fogyasztói, fogyasztási kölcsönszerződés esetén a kizárólag a fogyasztói, fogyasztási kölcsönszerződésekre vonatkozó magyar, illetve uniós szabályok nem irányadóak. Az ezen szerződésben szereplő szerződési feltétel tisztességtelenségére a megtámadási határidőn belül lehet jogszerűen hivatkozni [A határozat indokolási részéből kiderül, hogy a felperesek gazdasági társaságok voltak. Az árfolyamrés és az egyoldalú kamat-, költség- és díjemelés lehetőségét megállapító szerződéses rendelkezések, illetve egyéb, így az árfolyamkockázatot az adósra áthárító szerződéses feltételek tisztességtelensége a nem fogyasztói szerződések esetében, a kölcsönszerződés megkötésekor hatályos régi Ptk. 209/A. § (1) bekezdése alapján megtámadási, nem semmisségi oknak minősült. A megtámadásra nyitva álló határidő egy év, amely a sérelmet szenvedő fél (adós) teljesítésekor kezdődött. A kölcsönösszegnek mint a szerződés lényeges elemének a hiánya a nem fogyasztási kölcsönszerződéseknél, így az alperesi jogelőd és az adós közötti kölcsönszerződés esetén a Ptk. 205. § (2) bekezdése értelmében nem a szerződés semmisségét, hanem a szerződés létre nem jöttét eredményezi].

   A Kúria Pfv.VII.21.598/2015. számú határozatának (BH2016. 178.) indokolási részében kifejtette, hogy egy kisteherautó megvásárlására irányuló adásvételi szerződésből fakadó vételár-fizetési kötelezettség kiegyenlítésére irányuló kölcsön szerződés nem minősült fogyasztóinak, valamint fogyasztásinak sem. A felperes szerződéskötése nem tekinthető szakmai és gazdasági célon kívülinek, vagyis a felperes nem fogyasztóként járt el. A kisteherautó nem minősül továbbá a mindennapi élet szokásos használati tárgyának, így a nyújtott kölcsön olyan felhasználási célhoz kapcsolódott, amely miatt a fogyasztási szerződés létrejöttének megállapítása is kizárt volt. Annak nem volt jogi jelentősége a jogvita eldöntése során, hogy a megalapítani tervezett gazdasági társaság megalakulását megelőzően került sor a keresettel támadott kölcsönszerződés megkötésére.

   A Kúria Gfv.VII.30.196/2014. számú határozatának (BH2015. 197.) indokolási részében leírta, hogy a felperes gépkocsivásárlás céljából az alperessel kölcsönszerződést kötött, amelyet nem természetes személyként, hanem egyéni vállalkozóként kötött meg, hiszen egyéni vállalkozói igazolványát mellékelve igényelte annak megkötését. Az alperes ezen feltétel ismeretében nyújtotta a kölcsönt és nem terhelte annak vizsgálatának kötelezettsége, sőt lehetősége sem, hogy a felperes csak egyéni vállalkozói tevékenysége kifejtéséhez, avagy magáncélra használja a gépjárművet, illetve azt milyen arányban használja egyéni vállalkozóként, illetve természetes személyként. A perbeli kölcsönszerződés nem tekinthető fogyasztói kölcsönszerződésnek.

   Az üzletszerű tevékenység fogalma feltételezi a nyereség, illetve vagyonszerzés végett végzett gazdasági tevékenysége rendszeres jellegét, kölcsönszerződés tehát csak akkor nem minősül fogyasztói kölcsönnek, ha a kölcsön igénybevételére rendszeresen végzett, haszonszerzésre irányuló gazdasági tevékenységgel összefüggésben kerül sor. A rendszeresség ugyanakkor nem jelent folyamatosságot, ezért a kiegészítő vagy idényjelleggel végzett gazdasági tevékenység is minősülhet üzletszerűnek (A DH törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó konzultációs testület 2016. november 9. napján tartott üléséről szóló emlékeztető I.1. pontja).

   A felhasználási célhoz nem kötött kölcsönszerződés nem minősülhet fogyasztói szerződésnek, ha az adóstársak egyike nem természetes személy, mert a szerződés fogyasztói jellege csak akkor állapítható meg, ha a fogyasztói szerződés fogalmi elemei valamennyi adóstárs vonatkozásában fennállnak (A DH törvények hatálya alá tartozó szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó konzultációs testület 2016. november 9. napján tartott üléséről szóló emlékeztető I.2. pontja).

   A fentiekre tekintettel megállapítható, hogy sem a régi Ptk., sem az új Ptk. alapján a bírói gyakorlat nem tekinti fogyasztónak azon természetes személyeket, akik a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenységük körében kötötték meg, amely megnyilvánulhat abban, hogy egyéni vállalkozóként kötötték meg a szerződést, vagy a szerződés célja valamely gazdasági tevékenység folytatásához szükséges ingóság (például teherautó) megszerzése volt, vagy a szerződés célja kockázattal járó, haszonnal kecsegtető pénzügyi műveletek finanszírozása volt (lásd nagy kockázatú deviza, határidős opciós és swap ügyleteket, értékpapír és értéktőzsdei ügyletek), illetve a fogyasztói jelleg elvesztéséhez elegendő volt az is, ha a szerződéses összeget csak részben használták föl a fönt megfogalmazott körülményeknek megfelelően.

   Álláspontom szerint a védelemben részesítendő, fogyasztónak minősülő természetes személyek körét a jövőben sem a joggyakorlat által, sem jogszabály-módosítás útján nem indokolt tágítani. A fogyasztónak minősülő természetes személy védelméhez a hitelezőket, pénzintézeteket terhelő tájékoztatási kötelezettségek körét és mélységét nem indokolt tovább növelni, mivel annak várt hatása, jelesül a fogyasztók ismereteinek bővülése, nem várható, részben a fogyasztók passzív magatartása miatt. Sajnálatos módon általánosságban jobban szolgálja a fogyasztók érdekét az, ha az állami szabályozó a szerződések tartalmának korlátozásával (például a zálogjoggal biztosítható szerződéstípusok meghatározásával), vagy a felvehető kölcsön összegének jövedelemszinthez való igazításával igyekszik a hitelek megkötésével okozott társadalmi, gazdasági problémákat elhárítani, amellyel közvetve megfosztja azon csekély számú, tudatos fogyasztót annak lehetőségétől, hogy az adott szerződésből fakadó veszélyeket felmérve tudatosan vállalja a szerződés megkötésének kockázatát.

9. Az egyértelmű megfogalmazás követelménye
   A téma aktualitását (részben) az adja, hogy az általános szerződési feltételek tisztességtelenségével összefüggésben az Európai Unió Bírósága elé kerülő magyar ügyek egy része arra vonatkozik, hogy az egyértelmű megfogalmazás követelményét ki lehet-e annyira tágítani, hogy abba azok a szakmaspecifikus kikötések is beletartozzanak, és ezáltal tisztességtelennek minősüljenek, amelyeket például a bankok használnak egy devizahitel-szerződés megkötésekor.
   A gyakorlatban problémát jelent, hogy nehéz meghatározni a potenciális fogyasztók körét, ráadásul ez a kör sem homogén. A fogyasztói csoportok közti különbségtételre jól használható kategóriákat ad a viselkedési közgazdaságtan . A szabályozást befolyásolhatja az adott termék fajtája, a vásárlás jellege is, hiszen az ügylet bonyolultságától függően más elvárás fogalmazódik meg az átlagfogyasztóval szemben, de szigorúbbak a másik fél tájékoztatási kötelezettségei is. Az, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi szabályozás milyen szintű védelmet biztosít, nagyban függ a gazdasági környezettől. A devizahiteles válság során például a védelmi szint emelkedett. A viselkedési közgazdaságtan több ötletet is ad a fogyasztói csoportok differenciálására, ugyanakkor a jogirodalom és sok esetben a jogalkalmazó is használ sajátos csoportosítást (lásd átlagfogyasztó, mintafogyasztó kategóriája). Ezt azonban a jogalkotás során is hangsúlyozottabban figyelembe kellene venni. Álláspontom szerint a szabályozók a védelmi szint emelésével tulajdonképpen azt ismerték el, hogy az korábban nem volt megfelelő mértékű.
   Az Európai Unió Bírósága által alkalmazott fogyasztóképet vizsgálva megállapítható, hogy az átlagfogyasztó definícióját valamennyi jogterületen a reklámjogi fogyasztókép tölti ki tartalommal: megfelelően tájékozott, figyelmes, körültekintő fogyasztó jelenti a zsinórmértéket. A szerződési jog területén a fogyasztó mint gyengébb szerződési partner jelenik meg, különösen a pénzügyi szolgáltatások körében. A Bíróság kapcsolódó döntéseinek középpontjában a fogyasztók alacsonyabb fokú informáltsága és a szerződésalakítási jog korlátozása vagy hiánya áll. Bár az informálódás és információk feldolgozása a fogyasztó feladata, az általános szerződési feltételek alkalmazása esetén a Bíróság fogyasztóval szembeni elvárásai enyhébbek: úgy tűnik, a bírói fórum nem várja el a fogyasztótól, hogy átverekedje magát a többoldalas, apróbetűs szerződési feltételeken.
   A tárgyalt ügyletek bonyolultságát, jelentőségét tekintve a pénzügyi fogyasztótól elvárható: a szokásosnál megfontoltabb, racionális döntést hozzon. A szabályozás megítélésem szerint nem mehet el abba az irányba, hogy eltekintsen az ügyletek szakmaspecifikusságától, és a fogyasztó pénzügyi tudatlanságának kockázatát átvállalja például az egyértelmű megfogalmazás követelményének indokolatlan kitágításával. A fogyasztó is kell, hogy némi rizikót viseljen, hiszen a gazdasági, pénzügyi folyamatok valamennyi kockázatát kivédeni lehetetlen.
   Az érthető és világos megfogalmazásra, tájékoztatásra vonatkozó előírások esetleges további szigorítása helyett megfelelőbbnek vélem a pénzügyi tudatosság növelését a fogyasztó oldalán. Fokozni kell tehát a pénzügyi ismeretek oktatásának intenzitását annak érdekében, hogy szűküljön a pénzügyi szolgáltatók és a fogyasztók információs aszimmetriája közötti rés.

10. A fogyasztók differenciálása

    Nagy Zoltán Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem problémafelvető írása joggal feszegeti a XXI. századi innovatív gazdasági környezetben a pénzügyi fogyasztóvédelem határait. Megvédhető-e a fogyasztót, ha igen, akkor mindenki vagy csak a fogyasztók egy csoportja, tehető-e különbség a fogyasztók között? Megítélésem szerint a fogyasztók csoportja nem alkot egységes, homogén csoportot. A fogyasztókép az utóbbi években egyéniesedik, individualizálódik. A fogyasztók differenciálása több szempont alapján történhet. Lehetőség van termékfajták alapján, szerződéskötési szituációk vagy egyéb szempontok alapján csoportosítani a fogyasztókat. Termékfajták alapján eltérő rendelkezések vannak a dohánytermékekkel, alkoholtermékkel, stb.-vel kapcsolatosan. A szerződéskötési szituációt illetően eltérő a fogyasztókép az üzlethelyiségen kívül, a távollevők között vagy az elektronikus úton kötött szerződések esetében. A személyi kört illetően mind az Európai Unió jogalkotása, mind jogalkalmazása az átlagfogyasztótól megkülönbözteti a fogyasztók különösen kiszolgáltatott vagy kiszolgáltatott vagy védendő csoportját. Kiszolgáltatott helyzetben lehet egy fogyasztó személye, személyi körülményei vagy külső tényezők folytán is.

    Az Európai Unió-s irányelvek implementálásnak eredményeként a magyar jogalkotásban is megjelent a fogyasztók differenciálása. A teljesség igénye nélkül a fogyasztók differenciálása történik a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 47/C. § (5) bekezdésében, ahol a jogalkotó az Európai Unió-s irányelvnek megfelelően definiálja a kiszolgáltatott fogyasztók kategóriáját. Hasonló terminológiát tartalmaz a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló 2008. évi XLVII. törvény 4. § (2) bekezdése, mely szerint, hogyha a kereskedelmi gyakorlat a fogyasztónak koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportja magatartásának torzítására alkalmas és ez a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója által észerűen előrelátható, úgy a gyakorlatot az érintett csoport tagjaira általánosan jellemző magatartás szempontjából kell értékelni. A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 64. §-a a védendő fogyasztók kifejezést említi. Hasonló rendelkezéseket tartalmaz a földgázellátásról szóló 2008. XL. törvény 65. § (4) bekezdése a védendő fogyasztókról, valamint a vízi-közmű szolgáltatásokról szóló 2011. évi CCIX. törvény. A fogyasztók differenciálása a pénzügyi fogyasztóvédelem területén is megjelent. A 22/2016. (VI.29.) NGM rendelet a hitelintézetekben a fogyatékos személyek pénzügyi szolgáltatáshoz való egyenlő esélyű hozzáféréséről szól, mely a fogyatékos személyek tekintetében tartalmaz eltérő rendelkezéseket.

    A kiszolgáltatott fogyasztók körének elnevezése kapcsán a terminus technicus-ok nem egységesek sem a magyar, sem az európai jogalkotásban és jogalkalmazásban. Kérdés az, hogy amennyiben a sérülékeny, védendő, különösen kiszolgáltatott vagy kiszolgáltatott, fogyatékos fogyasztó fogalmát alkalmazzuk, akkor hogyan határozható meg annak alanyi köre. Ezzel kapcsolatosan gondot okozhat annak az eldöntése, hogy kik tartozzanak ebbe a személyi körbe: az alacsonyabb végzettségűek, a fogyatékosak, az életkor szerint kiszolgáltatott helyzetben lévők, a szellemi és testi fogyatkozásban szenvedők, a hiszékenyek? Megítélésem szerint az egyedi szükségleteknek megfelelő szabályozás és szituatív jogalkalmazás szükséges. Ugyanakkor nem feltétlenül szerencsés, ha a jogalkotás szintjén egységesen eltérő jogi normákat iktatunk be a kiszolgáltatott fogyasztók vonatkozásában, hiszen az egy differenciált normatív rendszert eredményez. Az egyedi szükségletnek megfelelő szabályozás az egységes jogalkotás helyett akár önszabályozás útján is megvalósulhat. Ennek egy jó példája a 4/2017. MNB ajánlás, amely éppen a fogyatékos ügyfelekkel kapcsolatos bánásmódról rendelkezik a pénzügyi szolgáltatások területén. Átgondolásra szorul, hogy egy olyan speciális területen, mint a pénzügyi szolgáltatások a fogyasztók differenciálására a jogalkotás szintjén szükség van-e, tekintettel arra, hogy ezen szolgáltatások esetében a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók védelmi szint iránti igénye magasabb.

11. Panasztétel

    Prof. dr. Nagy Zoltán Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem? című cikke azt a gondolatmenetet indította el bennem, hogy vajon ha elégedetlenek vagyunk egy pénzügyi intézmény valamely szolgáltatásával és az ellen szeretnénk panaszt tenni mi is a teendőnk, hogyan tudunk megoldást találni a panaszunk kezelésére. Először tulajdonképp magához az intézményhez kell fordulnunk, hiszen a legcélravezetőbb a fogyasztó és a szolgáltató számára is egy közös megoldás. A panaszt írásban és szóban is megtehetjük, ennek módjáról és a határidőkről a panaszkezelési szabályzatból informálódhatunk a pénzügyi szolgáltatónál. A panaszkezelési eljárás díjmentes. Szóbeli panasztétel esetén a szolgáltató jegyzőkönyvet vesz fel, melynek egy másolati példányát átadja, vagy elküldi a részünkre. Telefonon tett panaszunkról hangfelvétel készül, ezt az intézmény köteles egy évig megőrizni. Ha több, különböző jellegű kifogásunk is felmerült ugyanazzal a szolgáltatóval szemben, panasztételkor ezeket érdemes külön jelezni, mert az egyes kifogásokat a szolgáltató is egyenként vizsgálja és válaszolja majd meg.

    A panasztételt követő 30 naptári napon belül köteles a pénzügyi szolgáltató pontos és egyértelmű indoklással ellátott írásbeli választ adni, és azt megküldeni az ügyfél számára. Amennyiben a pénzügyi szolgáltató a panaszt elutasította, vagy döntésével nem értünk egyet, több megoldás is a rendelkezésünkre áll a probléma kezelésére. A kifogások kezelésében segít a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja és a Pénzügyi Békéltető Testület, továbbá bírósághoz is fordulhatunk panaszunkkal.

    Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központját akkor kereshetjük fel, ha a pénzügyi szolgáltatóhoz benyújtott panaszunkra 30 nap elteltével sem érkezett válasz, ha a válasz nem érdemi vagy nem teljes körű, az eljárás nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, valamint, ha egyéb jogsértést feltételezünk. A fogyasztóvédelmi központhoz a jogsértés bekövetkeztét követő 5 éven belül fordulhatunk, döntés a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 3 hónapon belül várható. Az MNB-hez panaszunkkal személyesen, postai úton, az Ügyfélkapun keresztül, vagy a megyeszékhelyeken működő Kormányablakon keresztül is fordulhatunk írásos, saját kezűleg aláírt kérelemmel.

    Egyedi szerződéses jogvitákban a Pénzügyi Békéltető Testület vagy bíróság jár el, az MNB ilyen esetekben nem folytat hatósági eljárást. Ha annak vizsgálatát kérjük, hogy

    A) rendelkezünk e élő szerződéssel,

    B) a pénzügyi szolgáltató szerződésszegést valósított e meg magatartásával,

    C) a szerződés felmondására jogszerűen került e sor, illetve

    D) jogos e a pénzügyi szolgáltató velünk szemben fennálló követelése,

    akkor kérelmünk egyedi szerződéses jogvita megoldására irányul.

    A Pénzügyi Békéltető Testület feladata a fogyasztó és a pénzügyi szervezet között létrejött szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek bírósági eljáráson kívüli rendezése. A PBT eljárása során eljárási díj, illeték nem terheli a fogyasztót, szemben a bírósági intézkedésekkel. A testülethez írásbeli kérelemmel fordulhatunk panaszunkkal, az eljárás időtartama 90 nap a megindulását követően, illetve indokolt esetekben maximum 30 nappal növekedhet ez az időtartam.

    Véleményem szerint, valamint a fentebb írtakra tekintettel a pénzügyi fogyasztóvédelem abszolút véd, hiszen a fogyasztóvédelem fő célja a fogyasztó érdekeinek védelme, biztonságának megóvása további célja az is, hogy egyensúlyi helyzetet teremtsen a fogyasztó és a terméket értékesítő között annak érdekében, hogy a fogyasztó jogai a legteljesebben érvényesüljenek.

12. A tudatos fogyasztói magatartás fejlesztése

    Minden a cikkben, illetve az egyik hozzászólásban meghatározottak szerint fogyasztónak minősülő ügyfél védelmét indokoltnak találom a pénzügyi szektorban. A valamennyi fogyasztóra irányadó következetes, és a lehetőségekhez képest időtálló szabályok alkalmazását támogatom, hiszen a rendkívüli jellegű, különösen az utólag hozott intézkedések a bizalom megingásához vezetnek, és ez a gazdasági élet egyik szereplőjének sem érdeke. A jog, mint a társadalmi együttélés nyugalmát biztosító alrendszer elsődleges funkciója az, hogy a társadalmi együttélés és a társadalmi rend biztonságát, fejlődését szolgálja közvetlenül, de közvetve is az érintett személyek és rendszerek vonatkozásában. A fogyasztókat megkárosító tevékenység megakadályozására alkalmas jogszabályok alkotása az első és legfontosabb tevékenység, aztán azok érvényesítése, betartatása, megszegőjükkel szemben a következetes igényérvényesítés.

     

    A pénzügyi területen véleményem szerint a védelem főszabályként az általános fogyasztó mércéjének figyelembevételével biztosítandó, aki megfelelően tájékozott, észszerűen eljáró, és körültekintően figyelmes természetes személy. Az egyes védendő csoportokra (fiatalkorú, nyugdíjas) vonatkozó speciális szabályok szükségességét most nem érintem, hiszen az már meghaladná a bejegyzés korlátozott terjedelmét. Nem az egyes fogyasztók jellemzőitől, hanem a pénzügyi tevékenységtől függhet az, hogy adott esetben nagyobb pénzügyi jártasság mellett is esetlegesen magasabb védelmi szint megkövetelhető-e (pl. jelzáloghitel esetén, befektetésnél részletesebb tájékoztatás). Több fogyasztóvédelemben jártas kutató is rámutatott azonban arra, hogy az egyes szerződések megkötésekor adott egyre nagyobb volumenű írásbeli anyag nem biztos, hogy hatékony eszköze a fogyasztói érdekek érvényesítésének. Hangsúlyozom, hogy önmagában ugyanakkor a jogszabályalkotás (az egyedi szerződéshez fűződő magasabb tájékoztatási szint előírása) nem alkalmas a problémák teljes körű kezelésére. A pénzügyi alapismeretek iskolai oktatásban való átadása után, a társadalom valamennyi tagja folyamatos felvilágosítását is szükségesnek tartom. A fogyasztók oktatása elsősorban állami feladat, oktatási intézményekkel, fogyasztóvédelmi hatósággal és fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekkel együttműködve.

     

    A pénzügyi szektor felügyeletét a Magyar Nemzeti Bank látja el. Az MNB vizsgálatait, és az eredmények közzétételét a szolgáltatói oldal megtisztítása szempontjából hasznosnak tartom. Az MNB honlapján szerepel az a figyelmeztetés is, hogy azon szolgáltatók, amelyek nem szerepelnek az MNB nyilvántartásában nem jogosultak engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére, és felsorolja a jogosulatlan tevékenység tipikus jellemzőit is. A hivatkozott honlapon a kockázatos befektetés címszó alatt kérdez-felelek formában nyújtott tájékoztatás segíthet, hogy a fogyasztó eldöntse kíván-e ilyet (pl. online deviza, forex kereskedés) vállalni. A bankok hasonló ajánlatainak összehasonlíthatósága biztosítása mellett az is pozitívum, hogy egy megbízható honlap a választás szempontjai kialakításában a fogyasztókat segíti (lásd. a hivatkozott MNB honlapon található Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek és kalkulátorok).  Az információ megszerzése ma már főként az online térben történik, így az elérhető pénzügyi navigátor füzetek (mobil applikáció, film) témánként alapvető és közérthető tájékoztatási tartalma is hasznos lehet. Az adott pénzpiaci termék (hitel, vagy befektetés) mellett vagy ellen szóló érveket is megismerve, azt saját élethelyzetére vonatkoztatva vizsgálhatja a fogyasztó a termékeket, és ezért átgondoltabb döntést hozhat.

    Szintén hasznosnak tartom a fogyasztók oktatása szempontjából azon lehetőséget, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az előtte folyó eljárásokban kötelezettség vállalásként széleskörű fogyasztói tájékoztatást előírhat. Példaként említem, hogy egy pénzintézet részére hitelkártyával kapcsolatos banksemleges tájékoztatást nyújtó televíziós és online kampány indítását írta elő meghatározott feltételekkel (Vj/16/2017.).

     

    Jelenleg alig 10 évvel a világgazdasági válság sokszor máig is tartó hatása után az ismételten gyorsan és alapvetően megváltozó gazdasági helyzet álláspontom szerint a fogyasztókat alaposabban átgondolt döntések meghozatalára késztetheti. A hosszútávra vállalt adósságok kockázatossága ismételten hangsúlyt kapott, mint ahogy a megtakarítások szükségessége és annak biztonságos elhelyezése is. Reményeim szerint mindezen körülmények a pénzügyi kötelezettségvállalás során a „szerencsejátékot” kínálók helyzetét megnehezítik.                     

13. Tájékoztatás a fogyasztónak nyújtott hitelszerződésekben

    Dr. Nagy Zoltán gondolatébresztő cikkében felhívta a figyelmet a pénzügyi fogyasztóvédelem területén is jelentkező információs asszimetriára, amely egyensúlytalanság kiküszöbölésének eszközeként a széleskörű és kellő részletességű tájékoztatást jelölte meg.

     

    Ennek apropóján a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény rendelkezéseit vizsgálom meg, keresve benne tájékoztatásra vonatkozó előírásokat.

     

    A fogyasztóknak nyújtott hitelszerződésekben főként megjelenik a felek közötti információ-eltolódás, így a törvény nagy hangsúlyt fektet a tájékoztatási kötelezettségre oly módon, hogy már a hitelekre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció, azaz a reklám milyenségét is rögzíti. Ekként fel kell tüntetni a teljes hiteldíj mutató értékét, az információ könnyen olvasható vagy jól hallható kell, hogy legyen, minden olyan megfogalmazást kerülni kell, amely téves várakozásokat kelthet a fogyasztóban.

     

    A hitelezők információ-nyújtási kötelezettségének sokszínűsége a szerződések prekontraktuális időszakában is megjelenik. A cél, hogy a fogyasztó egyértelmű, jól értelmezhető, világos információkat kapjon a hiteltermékről és az egyes hiteltermékek könnyen összehasonlíthatóak legyenek. A felvilágosításnak olyannak kell lennie, amely alapján a fogyasztó felmérheti, hogy az igénybe venni tervezett hitel, kapcsolódó szolgáltatás megfelel-e az igényeinek és a pénzügyi teljesítőképességének.

     

    A felvilágosítás nyújtása mellett, az adott hiteltermék vonatkozásában elegendő formanyomtatvány segítségével általános tájékoztatást nyújtani, még azt megelőző úgynevezett „kellő időben”, hogy a fogyasztót bármilyen ajánlat vagy szerződés kötné. Ekkor az információ-nyújtás nem személyre szabott, abban formanyomtatvány nyújt segítséget. A fogyasztó a formanyomtatvány másolatának aláírásával igazolja annak átvételét és azt is, hogy a tájékoztatást megkapta.

     

    A tájékoztatás fontosságára utal az a törvényi rendelkezés is, amely lehetővé teszi a fogyasztó számára, hogy elállási, illetve felmondási jogát a szerződéskötés napjához képest eltérően, a tájékoztatás kézhezvételétől számítottan gyakorolja, amennyiben azt a szerződéskötést követően kapja kézhez. Ebben az esetben is, e joga gyakorlására tizennégy nap áll rendelkezésére.

     

    A jelzáloghitel-szerződések vonatkozásában az egyértelműség és érthetőség követelményének megfelelő általános tájékoztatáson túl, személyre szabott információ-nyújtást is találunk, mintegy aktív kitanítási kötelezettséget. Ez utóbbinak az általános tájékoztatást követve, de még a szerződéskötést megelőzően kell megvalósulnia. A személyre szóló tájékoztatást már a fogyasztó által igényeiről, pénzügyi helyzetéről megadott információk és az általa előnyben részesített feltételek alapján kell elkészíteni azért, hogy a különböző ajánlatokat össze tudja hasonlítani, valamint fel tudja mérni a jelzáloghitel felvételének következményeit.

     

    Annak érdekében, hogy a fogyasztó mérlegelni tudja a hitelfelvétel következményeit, a törvény előírja, hogy a szerződés tervezetét legalább három nappal a szerződéskötést megelőzően a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. A fogyasztó a három nap letelte előtt nem fogadhatja el az ajánlatot.

     

    A tájékoztatási kötelezettség a szerződés fennállása alatt, az aktuális változásokra vonatkozik.  Jelzáloghitel esetén, a hitelező évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján ad tájékoztatást a fogyasztónak a tartozásról, törlesztési táblázat formájában, díj-, költség- és egyéb fizetésikötelezettség-mentesen.

     

    A hitel kamatfeltételeinek módosítása esetén a kamatperiódus lejártát megelőző legalább 90 nappal, díj vagy költség módosítása esetén a módosítás hatálybalépését megelőző legalább 30 nappal, állami kamattámogatással nyújtott hitel esetén az előbbieket érintő módosítást annak hatálybalépését megelőző legalább 15 nappal kell közölni a fogyasztóval.

     

    A hitelszerződés felmondását megelőzően, a hitelezőt az írásbeli fizetési felszólítással egyidejűleg tájékoztatási kötelezettség is terheli a tartozás összegére, a kamatokra és a tartozás rendezésének elmaradása esetén a várható jogkövetkezményekre vonatkozóan. Jelzáloghitel-szerződés esetén ez a tájékoztatás kiegészül továbbá a fogyasztó által a szerződés megkötésétől kezdődően teljesített törlesztő részletekkel, a visszafizetett tőkeösszeggel, az elszámolt kamatokkal és egyéb költségekkel.

     

    Deviza alapú hitelszerződés megkötése esetén a hitelező tájékoztatási kötelezettsége során köteles feltárni a fogyasztó előtt a szerződéses ügylettel összefüggésben őt érintő kockázatokat, és ennek tudomásulvételét az ügyfél aláírásával ellátott nyilatkozattal kell igazolnia.

     

    Valamennyi hitelszerződés vonatkozásában, ha a fogyasztó jelzi előtörlesztési szándékát, a hitelező köteles tájékoztatni a fogyasztót az előtörlesztésre vonatkozó információkról, annak következményeiről, költségvonzatáról.

     

    Ahogy látható, a tájékoztatás ilyen részletekbe menő megjelenése egyfajta garancia a fogyasztó irányába, ugyanakkor az információk sokaságában a fogyasztó el is veszhet, ezért álláspontom szerint a tájékoztatási kötelezettség körébe eső információkból az adott ügylet szempontjából különösen jelentőseket, a szerződés megkötésekor újból meg lehetne ismételni, ezzel ismét felhívva rájuk a fogyasztó figyelmét.

     

14. Megvédhető-e a fogyasztó?

    Nagy Zoltán cikkét elolvasva az alábbi kérdések merültek fel bennem, mely egyébként a közvéleményt minden esetben közvetve vagy közvetlenül érinti: megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?

    Ezen kérdésre rendkívül nehéz igennel vagy nemmel válaszolni, hiszen három szemszögből kell megvizsgálni a lehetséges válaszokat a fogyasztó, a pénzügyi szektor és az állam által biztosított védelem oldaláról.

    Mielőtt megválaszolhatnánk a fenti kérdéseket máris újabb kérdések merülnek fel. Általános szabályozás alkalmazható csak a fogyasztóvédelemben vagy egyedi védelem is érvényesülhet, például állami mentőakciókkal? Használ-e a fogyasztók jövőbeni magatartásának, ha abban a feltevésben vállalnak túlzott mértékű, de nagy hozamot biztosító kockázatot, hogy az állam nem normatív módon megmenti őket? Meg kell-e menteni azokat a „szerencsejátékosokat”, akik sejtik a pénzügyi konstrukció nem legális, „pilótajáték” jellegét, de bíznak a szerencsében és a magas hozam realizálásában?

    A fogyasztás multidiszciplináris, a közgazdaságtanban, a marketingben, a pszichológiában és a jogban (a fogyasztóvédelem révén) egyaránt kiemelt kutatási terület, amelyben felhasználják a különböző tudományterületek eredményeit. A fogyasztást érintő kérdéseket ezért nem lehet csupán egy-egy terület szempontjából megközelíteni, komplexen kell vizsgálni és kezelni.

     

    A pénzügyi területen a keresleti oldal szereplőit fogyasztók helyett általában ügyfeleknek, befektetőknek, biztosítottnak, kedvezményezettnek, stb. nevezik.

     

    A fogyasztó vásárlási magatartásában a tudatosság elsősorban a vásárlási döntési folyamatban (az információgyűjtés mértékében és mélységében, illetve ezek alapján az alternatívák közötti választásban) jelenik meg. Ezen döntést befolyásolják a vevő jellemzői, hatással vannak rá a külső marketing ingerek.

     

    A fogyasztóvédelmi joggyakorlat (jogalkotás és -alkalmazás) fogyasztóval szemben támasztott elvárásai között megjelenik a tudatosság, a szabályozás azonban a kilátáselméletben megfogalmazott racionálistól eltérő fogyasztói magatartásmintákat is igazolja.

     

    A Gazdasági Versenyhivatal döntéseiben ugyanakkor azt az álláspont körvonalazódik, hogy a fogyasztó passzív alanya, „elszenvedője” az őt védő rendelkezéseknek.

     

    Az Európai Bíróság joggyakorlata ellenben azt erősíti, hogy a tudatos fogyasztótól elvárható ne elégedjen meg a marketingkommunikációban közölt információkkal, figyelmesen vegye szemügyre a terméket és győződjön meg arról, hogy az valóban rendelkezik az általa elvárt tulajdonságokkal.

     

    Ugyanakkor a fogyasztóval szemben nem lehet elvárás a tökéletes informáltság elérése, hogy minden információval rendelkezzen, és tisztában legyen saját preferenciáival és anyagi lehetőségeivel. Ennek oka lehet az információszerzés költsége, annak megbízhatósága, az ember mentális képességének határai, a fogyasztók előzetes ismeretei vagy az információ.

     

    A társadalom részéről az-az elvárás fogalmazódott meg, hogy egyénnek saját érdeke, hogy a kritikus/tudatos magatartást elsajátítsa, tisztában legyen és élni tudjon jogaival, valamint tudja hova kell fordulnia, amennyiben azok sérülnek.

     

    A fentiek figyelembe vétele mellett ugyanakkor a pénzügyi szektort érintve két érdek ütközik. Feleljen meg az állami jogi normáknak a fogyasztóvédelem területén, azonban segítse elő a gazdasági növekedést is a hitelezés révén, támogassa az innovációt és a technológiai újításokat. A tulajdonosok részéről a profit maximalizálása a cél.

     

    A fogyasztóvédelmi szabályozásnak a keresleti és kínálati oldal jellemzőit egyaránt figyelembe véve kell meghatároznia a jogi kereteket, amelyek egyrészt a fogyasztó védelmét szolgálják, másrészt a marketing-szakemberek e keretek megtartásával a fogyasztókat céljaik elérése érdekében tisztességes és etikus módon nyújtanak tájékoztatást.

     

    Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy az állami szabályozás, a jog nem képes, nem alkalmas valamennyi felmerülő problémát megoldani.

    A szabályozás rákényszerítheti az erőfölényben lévő piaci szereplőt, hogy versenyzői árat állapítson meg, növelve ezáltal a fogyasztói jólétet, bizalmat és ésszerű keretek között tartva a szolgáltatók profitját.

    Az általános fogyasztóvédelemben is kiemelkedő szerepet játszanak az alábbi kérdések, melyek a pénzügyi fogyasztóvédelem klasszikus szabályozási tárgykörébe is illeszkednek:

    – tájékoztatásra és reklámra vonatkozó szabályok, illetve ehhez kapcsolódóan a fogyasztók megtévesztése, hiszen a pénzügyi szolgáltatók által adott tájékoztatás és az általuk folytatott reklám és marketingtevékenység sok esetben vet fel problémákat;

    – jogérvényesítési lehetőségek/felügyelet: speciális pénzügyi fogyasztóvédelmi jogintézmények hiányában a pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek a hagyományos jogorvoslati fórumokon kell(ett) igényeiket érvényesíteniük.

     

    A magyar állami szabályozás terjedelmére és mélységére iránymutatásként szolgálhat az alkotmánybíróság 21/1994. (IV.16.) számú döntése, mely szerint a piacgazdaság sérelmének az a beavatkozás minősíthető, amely fogalmilag és nyilvánvalóan kizárná a piacgazdaság létét; például az általános államosítás és a szigorú tervgazdálkodás bevezetése. Ugyanakkor a taláros testület hangsúlyozta, hogy alkotmányos lehet a piac korlátozása a piac szabadságától teljesen független alapjogok és alkotmányos érdekek miatt is.

     

    Fontos terület a szabályozás mellett, hogy az állam hogyan kívánja betartatni a fentiekben felsorolt szabályokat.

    A hazai felügyeleti szervezeti felépítésre Bod Péter Ákos az alábbiakban így mutatott rá: „A fogyasztói érdekeket nemcsak a nevében is fogyasztóvédelmi rendeltetésű hatóságok és civil szerveződések képviselik, hanem a gazdasági verseny tisztaságán, a gazdasági információk szabad áramlásán és torzítatlanságán őrködő egyéb állami és civil intézmények is. Sőt minden olyan fórum vagy szerv, amely a személyek döntési képességeit, cselekvései szabadságát védi és erősíti”

     

    A pénzügyi szektor felügyeletét fogyasztóvédelmi szempontból 2013-ig a PSZÁF – GVH -NFH szervek látták el. Hangsúlyozni kell a pénzügyi fogyasztóvédelemben más szervek is rendelkeztek hatáskörrel így az Egyenlő Bánásmód Hatósága.

     

    A fenti triászból ma már csak a GVH önálló a PSZÁF és az NFH is integrálódott más szervekbe. Az NFH 2016-ban az Innovációs és technológiai minisztériumba, míg a PSZÁF 2013-ban az MNB szervezeti egysége.

    Sokaknak úgy tűnhet, hogy a fontos fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó PSZÁF a szervezeti hierarchiában alacsonyabb szintre került, azonban tágabb perspektívában az integráció révén a pénzügyi fogyasztóvédelemért felelős szerv ismét alkotmányos rangú szereplővé vált: hiszen az Alaptörvény kifejezetten nevesíti a Nemzeti Bankot, mint a pénzügyi közvetítőrendszert felügyelő szervét.

     

    Összességében elmondható, hogy a gazdasági szabályozáson belül a pénzügyi szektor regulációja ma már elfogadottnak tekinthető, hogy a szektor szabályozására szükség van (ezt az álláspontot erősítette az ún. „free banking” irányzattal szemben a legutóbbi válság is), a viták továbbra is a beavatkozás mértékével, illetve „a bankszabályozás értelmezési keretével” kapcsolatosak.

15. Az egyértelmű megfogalmazás követelménye a banki szektorban

    Az egyértelmű, világos megfogalmazás, mint minden kötelmi jogviszonyban, így a pénzügyi szektorban létrejött kötelmek esetén is alapvető követelmény kell, hogy legyen. A pénzügyi hitelintézetek számos jogügyletet kötnek a magánszektor szereplőivel, így a fogyasztókkal is. Álláspontom szerint a bankok szinte már általános szerződési feltételeknek megfelelő tartalommal kötik meg a kölcsön/hitelszerződéseiket, melyek tartalmával ugyan a banki alkalmazott tisztában van, a szerződés másik oldalán elhelyezkedő fél már nem feltétlenül. Ezért úgy gondolom, hogy elengedhetetlen feltétele a szerződéskötésnek az, hogy a bank a szerződés feltételeiről részletes, minden részletre kiterjedő tájékoztatást nyújtson. Ezt egyebekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) is előírja a 6:78. § (1) bekezdésében, amikor kimondja, hogy az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta. A Ptk. 6:86. § (2) bekezdése kimondja továbbá, hogy amennyiben az általános szerződési feltétel tartalma, vagy a szerződés más, egyedileg meg nem tárgyalt feltételének tartalma a jognyilatkozat értelmezésére vonatkozó rendelkezések alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel alkalmazójával szerződő fél számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén ezt a szabályt kell alkalmazni a szerződés bármely feltételének értelmezésére.

    Elmondható, hogy a bankok a szerződéseik jelentős részét fogyasztókkal kötik. A fogyasztó fogalmát a Ptk. is rögzíti. A törvény szerint a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenységi körén kívül eljáró természetes személy minősül fogyasztónak. Azonban, míg elméletben könnyen meghatározható a fogyasztók köre, a gyakorlatban már problémásabb a helyzet. A jogi szabályozást, az adott piaci szektorra vonatkozó előírásokat befolyásolhatja az adott termék fajtája, a vásárlás jellege is, mivel az ügylet bonyolultságától függően más elvárás fogalmazódik meg az átlagfogyasztóval szemben, de szigorúbbak a másik fél tájékoztatási kötelezettségei is. E körben elmondható, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi szabályozást nagyban befolyásolja az aktuális gazdasági környezet. Megállapítható, hogy a devizahiteles válság során emelkedett a fogyasztók védelmi szintje. Az Európai Unió Bírósága által alkalmazott fogyasztói magatartást elemezve kijelenthető, hogy a fogyasztónak minden élethelyzetben az alábbiak szerint kell eljárnia: megfelelően tájékozottan, figyelmesen és körültekintően.

    A szerződési jogban, a szerződéses kapcsolatokban a fogyasztó, mint gyengébb szerződési partner jelenik meg, különösen igaz ez a pénzügyi szolgáltatások körére. A Bíróság döntéseiben megfogalmazódik a fogyasztók alacsonyabb fokú informáltsága és a szerződésalakítási joggal kapcsolatos korlátozottságuk. E körben megállapítható, hogy a fogyasztó kötelessége és feladata az információk feldolgozása, a Bíróságoknak mégis enyhébbek a fogyasztókkal szembeni elvárásai az általános szerződési feltételek alkalmazása esetén. A Bíróságok nem várják el a fogyasztóktól, hogy a többoldalas, sokszor apró betűs részleteket tartalmazó szerződési feltételeket szóról szóra elolvassák. Álláspontom szerint ez valóban életszerűtlen helyzetet eredményezne, ugyanis nem várható el, hogy a fogyasztó akár több órán keresztül a bankban olvassa a tárgyalt szerződést, elemezze annak tartalmát. Emiatt szükséges, hogy a banki alkalmazott teljes körűen, minden részletre kiterjedő tájékoztatást nyújtson a szerződési feltételekről, a szerződés tartalmáról. Úgy gondolom, hogy az átlagemberek, így a fogyasztók sincsenek tisztában a bankszektorban, illetve a kölcsönszerződések során előforduló speciális kifejezésekkel, így a szerződéskötés során valóban hátrányosabb helyzetben vannak, mint a szerződési pozíció másik oldalát elfoglaló hitelintézet. A szóban forgó ügyletek bonyolultságát, tekintve a pénzügyi fogyasztótól elvárható, hogy a szokásosnál megfontoltabb, racionális döntést hozzon. Ezért célszerű lenne a fogyasztók pénzügyi ismereteit kibővítő tájékoztatásokat készíteni, nyújtani, akár az által, hogy a hitelintézetek honlapján bárki megismerkedhet a főbb kifejezésekkel, fogalmakkal. Így a fogyasztók sem kerülnének hátrányosabb helyzetbe a szerződéskötés során.

     

16. A Pénzügyi Békéltető Testület

    Hova fordulhat a fogyasztó, ha pénzügyi jogvitába keveredik?

    A pénzügyi fogyasztói jogviszony jellemzője, hogy a fogyasztó és a pénzügyi szervezet (a bank-, a befektetési- és a biztosító szektor szereplői) közti viszony aszimmetrikus. A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1 § (1) bekezdés 3. pontja alapján fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eső természetes személy. A pénzügyi piacok fogyasztója más piaci fogyasztókhoz képest még inkább kiszolgáltatott helyzetben van. Az aszimmetria legfőképpen az alábbiakból fakad:

    • a termékek összetettek, egyre bonyolultabb pénzügyi konstrukciók jelennek meg a piacon;
    • a termékek minősége a fogyasztó által nehezen ellenőrizhető, nehezen lehet megfelelő információhoz jutni (információs aszimmetria);
    • az átlagfogyasztót nem jellemzi a szakmai és jogi ismeretek birtoklása, még ha rendelkezésére is állnak az információk, nehezen vagy nem érti meg azokat;
    • a megvásárolt pénzügyi termékek hatásait a fogyasztó időben csak később tapasztalja;
    • a pénzügyi szervezetek tisztességtelen piaci gyakorlata a felügyelet által nehezen szűrhető, tovább rombolja a bizalmat.

    Mi is az a pénzügyi jogvita?

    A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe és illetékességébe tartozik a fogyasztó és a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 39. §-ban meghatározott törvények hatálya alá tartozó személy vagy szervezet között – szolgáltatás igénybevételére vonatkozó – jogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (pénzügyi fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése. A Pénzügyi Békéltető Testület elsősorban egyezség létrehozását kísérli meg a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.

    Az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) szakmailag független, alternatív vitarendezési fórum, amely a bírósági eljárásoknál gyorsabb és olcsóbb megoldást nyújt a fogyasztók és a velük szerződéses kapcsolatban álló pénzügyi szolgáltató közötti anyagi, polgári eljárást igénylő jogvitákban. A PBT jogosult mind határon belül, mind határon átívelő online pénzügyi fogyasztói szerződésekből eredő pénzügyi fogyasztói jogviták online kezelésére. A PBT vitarendezési platformját 2016. február 15-én aktiválták.

    A PBT eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését a pénzügyi szolgáltatóval. Másik fontos feltétel, hogy ne legyen folyamatban más – az adott ügyre vonatkozó – eljárás. Ezért a fogyasztónak a kérelemben nyilatkoznia kell arról, hogy az ügyben közvetítői eljárást vagy polgári peres eljárást nem indított.

    A PBT bíróságon kívüli vitarendezési fórum, eljárása gyors, az előtte folyó eljárásokban a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 60 napon belüli időpontra az eljáró tanács meghallgatást tűz és az eljárást 90 napon belül be is kell fejeznie. Ezt a határidőt a PBT elnöke ügyenként egy alkalommal, saját hatáskörben meghozott döntése alapján maximum 30 nappal hosszabbíthatja meg. Az eljárásért sem a kérelmezőnek, sem a pénzügyi szolgáltatónak fizetnie nem kell, a PBT eljárása díjmentes, de a felmerült költségeket (ha ilyen van) a felek maguk viselik.

    A PBT minden tagja jogi egyetemi diplomával és jogi szakvizsgával és/vagy közgazdasági egyetemi diplomával rendelkező, valamint a pénzügyi szektor valamely területén és/vagy bíróságon gyakorlatot szerzett és tapasztalt munkatárs, és a Magyar Nemzeti Bank alkalmazottja. Munkáját mindenki a vonatkozó jogszabályok ismeretében és felhasználásával, szakszerűen végzi. Az általuk vitt konkrét ügyekben függetlenek és pártatlanok.

    A PBT eljárásában biztosított az, hogy a felek a meghallgatások alkalmával személyesen megjelenjenek és álláspontjaikat szóban és írásban is kifejtsék. A kérelmekkel érintett pénzügyi szolgáltatók együttműködésre kötelezettek.

    A PBT előtti eljárásban a személyes eljárás vagy a meghatalmazott általi eljárás is lehetséges. A felek bármelyike választása szerint meghatalmazott útján is eljárhat. Meghatalmazott bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet is lehet. A kérelmező a PBT eljárásban a meghallgatáson akkor is személyesen vehet részt, ha magát meghatalmazottal kívánja képviseltetni.

    A PBT által meghozott döntések nem érintik a fogyasztóknak azt a jogát, hogy bírósághoz forduljanak. A PBT ajánlásaival és kötelezést tartalmazó határozataival szemben a törvény biztosítja a jogorvoslat lehetőségét.

17. ésszerű fogyasztó modell és a minta-fogyasztói modellel

    Az ésszerű fogyasztó modell és a minta-fogyasztói modellel kapcsolatban szeretnék egy-két gondolatomat megosztani. A cikkben az ésszerű fogyasztói modell az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában és angol, francia jogterületen érvényesül. Meglátásom szerint nem véletlen, hogy az angol és francia területen érvényesül ez a modell. Ezen országokban több száz éve virágzik a piacgazdaság, volt már idejük kitapasztalni, hogy mi jó az eladóknak és mi jó a fogyasztónak. Mindkét fél tudatosan áll a piaci tranzakcióhoz. Az eladó minden szükséges információval ellátja a fogyasztót, a fogyasztó pedig ezen információkat megfelelően tudja értelmezni és tud a jogaival élni. A feleknek nem céljuk a másik megtévesztése, a visszaélés. Véleményem szerint, hosszú távra tervez mindkét fél, és a hosszútávú együttműködés alapja, garanciája a partneri viszony.

     

    A minta-fogyasztó modell, példája lehet hazánk. Az eladók és a fogyasztók a rendszerváltás óta gyakorolják a piacgazdaságot, még csak néhány évtizede. Az általános iskolában, a középiskolában és a felsőoktatásban sem törvényszerű, előkerülnek, azon eladói kötelezettségek és fogyasztói jogok, amivel a felek majd a jövőben rendelkeznek és élhetnek. Véleményem szerint napjainkban egy cél van, eladni az eladó részéről, a fogyasztó pedig fogyasztani akar minden áron. A mának élünk, a jövővel nem szívesen foglalkozunk, ezért véleményem szerint a fogyasztókat minden eszközzel védeni kell, leginkább lehet, hogy saját magától. Megoldás, lehetne, egy teljesen független szerv, ahová a fogyasztó, ha úgy gondolja befárad elmondja, hogy véleménye szerint neki mire van szüksége. A független szerv felmérhetné a fogyasztó pénzügyi hátterét és a fogyasztóval együtt hoznak egy megalapozott döntést, ami lehetőleg segíti a fogyasztót, hogy a felvett, például lakáshitel törlesztő részleteit fizetni tudja.

18. Hitelezői oldal

    Prof. Dr. Nagy Zoltán vitaindító cikkére reagálva úgy gondolom, hogy a fogyasztó nem védhető meg a pénzügyi világban előforduló valamennyi „problémától”, de rendkívüli mértékben segítheti ezen cél elérését a hitelezőkre irányadó szabályozások közül, az Fhtv.-ben, a hitelképesség vizsgálata körében rögzített rendelkezések, valamint a hitelezők által a Magatartási Kódexben vállalt kötelezettségek teljesítése.

    Hitelképesség vizsgálata

    Ahogy a fogyasztókat a felelős hitelfelvétel, úgy a hitelezőket a felelős hitelnyújtás követelménye terheli. Ennek érdekében az Fhtv. előírja a hitelező részére, hogy a fogyasztó hitelképességét a rendelkezésre álló információk alapján értékelje, és kizárólag abban az esetben tegyen ajánlatot a fogyasztónak, amennyiben a hitelképesség-vizsgálat alapján valószínűsíthető, hogy a fogyasztó képes a hitelszerződésből eredő kötelezettségeinek maradéktalan teljesítésére. A hitelképesség vizsgálatának részletes szabályait a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló 361/2009. (XII.30.) Kormányrendelet határozza meg.

    A Kormányrendelet előírja, hogy a hitelnyújtó nem nyújthat hitelt kizárólag a hitelkockázati fedezet figyelembevételével, a fogyasztó hitelképességét, illetve hitelezhetőségét minden egyes hitelbírálatkor meg kell vizsgálnia, amely a fogyasztó jövedelmi helyzetén és az ez alapján meghatározott hitelezhetőségi limiten alapul. A fogyasztó védelme érdekében a hitelező köteles a hitelezés során a fogyasztó rendelkezésére bocsátani az MNB honlapján közétett, túlzott eladósodottság kockázatairól szóló tájékoztatót is. A hitelképesség vizsgálatához szükséges adatokat és információkat a fogyasztó bocsátja a hitelező rendelkezésére, így annak pontosságáért a fogyasztó tartozik felelősséggel.

    A hitelező nem jogosult a szerződés megkötését követően annak felmondására azzal az indokkal, hogy a hitelképesség vizsgálata nem volt megfelelő, vagy a fogyasztó által közölt adatok hiányosak voltak, azonban a hitelező számára azonnali hatályú felmondási okot teremthet, amennyiben a fogyasztó által közölt adatok valótlanok voltak, a hitelező megtévesztésére szolgáltak.

    Magatartási Kódex

    A lakossági hitelt, pénzügyi lízing- vagy faktoringszolgáltatást nyújtó pénzügyi intézmények ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról szóló Magatartási Kódex 2010. január 1-jén lépett hatályba, a lakossági hitelfelvevők és a hitelezők közötti bizalom megerősítése érdekében. Az eddigi Magatartási Kódexet több mint 250 pénzügyi intézmény írta alá. Az aktualizált Kódex szabályai révén a pénzügyi intézmények önkéntesen vállalják, hogy átlátható és felelős magatartást tanúsítanak lakossági ügyfeleik felé a hitelnyújtást megelőzően, a futamidő alatt, s az esetleges fizetési nehézségekkel kapcsolatos eljárásaikban is. A Kódex előírásai kapcsán a pénzügyi intézmények belső üzletmenetükben is érvényesítik a transzparencia (közérthetőség, átláthatóság, a szükséges információkhoz való hozzáférhetőség), a szabályelvűség (a jogszabályoknak és a jó gyakorlatot elősegítő elvárásoknak megfelelő, szabályzatokban is rögzített hitelezői gyakorlat) és a szimmetria (az esetleges egyoldalú költségemelések mellett kedvezőbbé vált feltételek esetén költségcsökkentésekkel ezek hatását is érvényesíteni kell az ügyfeleknek) elveit.

    A Kódexet elfogadó intézmények vállalják: a fogyasztók ügyleti döntését befolyásoló kereskedelmi gyakorlatuk során ügyfeleiknek jelzik, illetve általános szerződési feltételeikben, üzletszabályzataikban is megjelenítik, hogy kötelezően alávetik magukat az önszabályozó előírásoknak. A Kódex a lakossági hitelezés kapcsán szabályozza a felelős hitelezés általános normáit; a szerződéskötés előtti hitelezői magatartás általános elveit; az ügyfelek fizetési nehézségének kezelése körében alkalmazandó eljárásokat; a végrehajtási eljárások előtt és alatt alkalmazandó elveket.

    Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a jog sem képes minden problémát megoldani, egymagában nem tudja a fogyasztók hatékony védelmét garantálni. A fogyasztók tudatosságra nevelésében továbbra is az oktatás segíthet a legtöbbet. A tudatos pénzügyi fogyasztóvá nevelésnek talán éppen most jött el az ideje. Az Y generáció tagjai a fogyasztói társadalom alakítói és húzórétege. Ők a legfogékonyabbak a legújabb trendekre, az új vívmányokra, náluk a legmeghatározóbb a reklámok befolyásoló szerepe is. A médiában pedig nem csak a marketing, hanem az oktatás is helyet kaphat, ami által mind az Y generációból, mind az őket követő generációkból a pénzügyi fogyasztók olyan rétege kerülhet ki, akik számára egyértelműbbé válhat a pénzügyi termékek világában való eligazodás.

19. A fogyasztói tudatosság növelésének fontossága

    Prof. Dr. Nagy Zoltán cikke számos érdekes kérdést vet fel a pénzügyi szolgáltatások területén alkalmazandó fogyasztóvédelem tekintetében, melyek közül engem az érdekel leginkább, hogy megvédhető-e a a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek?

    Ahogyan a cikkben is olvashattuk a fogyasztó meghatározása kiindulópontja a kérdésnek. A hazai szabályozás (Fttv. 4.§ (1) az átlagfogyasztót ésszerűen tájékozott, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel eljáró fogyasztóként definiálja. Azaz a fogyasztókkal szemben is támaszt elvárást, és nem tekinti mércének a saját ügyeivel nem törődő, figyelmetlen fogyasztót. (Ezen túlmenően a jogszabály meghatározza a sérülékeny fogyasztó fogalmát is, akik valamilyen szempontból kiszolgáltatott helyzetben vannak.)
    Az egyértelműen belátható, hogy a fogyasztók nem alkotnak homogén csoportot, ezért egy adott jogvitánál nehéz meghatározni, hogy milyen figyelmet, értelmi képességet és racionalitást várhat el az eljáró bíróság a konkrét átlagfogyasztótól.
    A pénzügyi szolgáltatások területe olyan szegmens, ahol egy tájékozott fogyasztó is kiszolgáltatottá válhat. A különböző hitel-, és biztosítási szerződések hosszú távú, és általában jelentős befektetéssel járó kötelezettséget rónak a szerződő felekre, továbbá ezen szerződések többségéhez általános szerződési feltételek is kapcsolódnak, amelyek szövege általában nehezen érthető, a kamatszámítási rendszerek bonyolultak, ezért itt indokolt lehet az erősebb jogi szabályozás, védelem.
    Ahogyan a cikkben is szerepel Magyarországon különösen hangsúlyos kérdés a pénzügyi kultúra alacsony foka, amelynek a megoldását az oktatás és a tájékoztatás növelésével lehet orvosolni. Erre számos jó példát lehet találni a gyakorlatban. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Navigátor oldalán számos információs füzet segít a fogyasztóknak a pénzügyi szolgáltatások területén való tájékozódásban, és teszi mindezt a laikus számára is jól érthető módon. Számos kalkulátor, összehasonlító alkalmazás áll a fogyasztók rendelkezésére, melyek nagyban segítik a pénzügyi szolgáltatások közül való választást. Az MNB által fenntartott országos irodahálózat, Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat – mely minden megyeszékhelyen elérhető – célja, hogy a fogyasztók pénzügyi tudatosságát fejlesszék, döntéseikben díjmentes segítséget nyújtsanak, illetve szükség esetén – szintén díjmentesen – segítsék őket az igényérvényesítésük során. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a szolgáltatás minél több fogyasztóhoz eljusson.
    A pénzügyi szolgáltatások területén – tekintettel annak bizalmi jellegére – az uniós jog több helyen is megfogalmazza a fogyasztók magasabb szintű védelmi igényét. Megfigyelhető tendencia például, hogy magasabb védelmi küszöb kerül kialakításra a gazdasági válságok után. A 2007-2008-as gazdasági válság számtalan fogyasztónak okozott közvetetten anyagi csődöt, amely nemcsak a bankok, hitelintézetek működési feltételeinek átgondolását igényelte a nemzeti jogalkotóktól, hanem közvetlen fogyasztóvédelmi témákat is felvetett, és intézkedéseket igényelt.
    De itt említhető példaként az is, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2017-ben megalkotta a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel minősítést, sőt nemrégiben megszületett a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás tanúsítványa is.
    A 21. századi, rendkívül felgyorsult világban nagyon fontos a fogyasztók tudatosítása, hiszen egyetlen nap alatt is számtalan kereskedelmi kommunikáció címzettjeivé válnak és sok-sok ügyleti döntést kell meghozniuk. Az nem lehetséges, hogy minden döntésnél mellettük álljon a hatóság, és megvédje őket az esetleges tisztességtelen gyakorlattól.
    Tehát elengedhetetlen a fogyasztói tudatosság növelése, hiszen a tudatos fogyasztó él a jogaival, és felismeri, illetve képes elkerülni a buktatókat. Mindemellett természetesen nagyon fontos a fogyasztó és vállalkozó (különösen a pénzügyi szolgáltató) közötti szerződésekben a fogyasztót megillető nagyobb jogi védelem, a gazdasági és szakmai erőfölényben lévő vállalkozással szemben.
     

20. Dr. Nagy Zoltán vitaindító

    Dr. Nagy Zoltán vitaindító cikkéhez kapcsolódóan bennem az alábbi gondolatok és kérdések merülnek fel, fogalmazódnak meg:

    A fogyasztó az, aki a foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében köt különböző szerződéseket, amellyel a saját igényeit igyekszik kielégíteni, így alapvetően nem rendelkezik megfelelő és elegendő ismeretekkel. A pénzügyi igények a fogyasztó szempontjából ugyanolyan kielégítendő igények. Ezen igényei kielégítésére elsősorban pénzkölcsön szerződéseket köt, amely során egyértelműen információs hátrányt szenved a (pénzügyi) szolgáltatóval szemben. A már többek által hivatkozott és az Európai Bíróság esetjogában is meghonosodott német fogyasztói modell véleményem szerint sem alkalmazható Magyarországon, illetve az Európai Unió keleti, volt szocialista, tagállamaiban, mivel a pénzügyi kultúra szintje jóval elmarad a nyugat-európai tagállamokéhoz képest.

    De fordítsuk meg a kérdést! A pénzügyi szolgáltató, pénzintézet hivatkozhat-e arra, hogy a konkrét szerződési feltétel, vagy ÁSZF világos, érthető volt, illetve nem tekinthetjük valamennyi fogyasztó ismeretét, gyakorlatát egyforma szintűnek? Például egy ügyvéd vagy egy polgári ügyszakos bíró, vagy egy banki alkalmazott által aláírt devizahitel szerződés megkötésének körülményi ugyanolyan elbírálás alá esnek, mint egy csupán 8 általános iskolai osztályt végzett természetes személyé? Illetve meddig terjedhet az egyéni haszonszerzéssel együtt járó privát üzleti kockázat határa? Mennyiben és miben értékelendő másként egy deviza hitel szerződés megkötéséhez szükséges fogyasztói tájékozottsági szint, például egy gazdasági társaság üzletrészének, egy részvénynek, kötvénynek a megvásárlásától? Utóbbival kapcsolatban a Kúria egyik eseti döntésében állást foglalt, amikor kimondta, hogy egy korlátolt felelősségű társaság üzletrészének megszerzése céljából nyújtott kölcsön nem minősül sem fogyasztási, sem lakossági, sem fogyasztói kölcsönszerződésnek (EBH. 2015. G.1. számú döntés).

    A büntetőjog oldaláról megvizsgálva a kérdéskört, azon is érdemes elgondolkodni, hogy vajon meg kell-e védeni feltétlenül azt a fogyasztót, aki bizonyítottan a lehetséges árfolyam kockázatok ismeretében és tudatában éppen a rövidtávon nagyobb gazdasági haszon realizálása érdekében köt esetleg számára hosszabb távon hátrányos szerződést? A fogyasztó védelmének érdeke feltétel nélkül felülírhatja a szerződési akarat szabadságát? Azt gondolom, hogy nem. Azt gondolom, hogy a fogyasztóknak csak egy bizonyos, szűkebb körét indokolt fogyasztóvédelmi és büntetőjogi védelemben részesíteni. A közelmúltban lezárultak, illetve még jelenleg is folyamatban vannak olyan büntető perek, amelyekben az eljárásban sértettként részt vevő természetes személyek nyilvánvalóan tisztában voltak azzal, hogy bűncselekmény elkövetéséből, vagy bűncselekmény elkövetése útján jöhet létre az az irreális pénzügyi haszon, amely jóval meghaladja a piacon legálisan elérhető eredményeket. Ilyen ügy volt a Kis Sándor ellen indult büntetőügy, illetve a még folyamatban lévő és a sajtóban „Bróker Marcsi-ként” elhíresült ügy. E körben szintén született már kúriai döntés, amely kimondta, hogy a nagy kockázatú deviza, határidős opciós és swap ügyleteket, értékpapír és értéktőzsdei ügyleteket kötő természetes személy fél nem minősül fogyasztónak (BDT. 2019.7. számú eseti döntés).

21. Dr. Nagy Zoltán Véd vagy

    Dr. Nagy Zoltán Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem c. írása számos megválaszolandó kérdést vet fel. Az egyik felvetett problémakör, hogy megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban illetve meddig kell terjednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?

     

    A jogalkalmazás számára is kikristályosodott fogyasztó fogalom értelmében fogyasztó a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.

     

    A problémafelvetéssel összefüggésben abból az általános jelenségből szeretnék kiindulni, hogy az ezredfordulóra a hazai fogyasztói piacot a fogyasztó sebezhetősége és hátrányos helyzete jellemezte és jellemzi napjainkban is a vele szemben jogilag és szakmailag felkészültebb szolgáltatóval szemben. A fogyasztó az ügyletről, a szolgáltatásról korlátozott ismeretszinttel rendelkezik, ami akadályát képezi az optimális döntése meghozatalának. Mindez a fogyasztó számára a szerződéskötés folyamatában rossz alkupozíciót eredményez.  

     

    Az információs asszimetria különösen megmutatkozik a pénzügyi szolgáltatások területén, ahol a fogyasztó számára még inkább nehézséget jelent a szerződési feltételek és a jogkövetkezmények értékelése. A fogyasztó előnytelen pozícióját már az megalapozza, hogy a piacon a két fél nem egyenlő kockázatot vállal, minőségileg eltérő értékeket kockáztatnak. A szolgáltató magatartásának motívuma a profitszerzés, míg a fogyasztó a vagyoni helyzetét kockáztatja. A fogyasztók részéről gyakori az alapismeretek hiánya is, sok esetben nem látják át a hitelezés lényegét sem.

     

    Mindez szükségessé teszi az állami beavatkozást a fogyasztók védelme érdekében.

    Elmondható ugyan, hogy a nehéz helyzetbe került fogyasztóknak (tipikusan a devizahitelezéssel érintett fogyasztók) nyújtott állami mentőcsomag előrelépést jelentett a fogyasztók megsegítését illetően, azonban fontosabbnak tartom e téren a megelőzést, a fogyasztók részletes tájékoztatása, oktatása révén.

     

    Kiemelt jelentőséggel bír, hogy a fogyasztók megfelelő tájékoztatást kapjanak a pénzügyi szolgáltatóktól a hitel feltételeiről, a kamatkockázatokról, a költségekről és egyéb kötelezettségeikről, rendelkezésükre kell bocsátani azokat az információkat, melyeknek birtokában az adott ügylet előnyeit és hátrányait illetőleg az ügyletből eredő kockázatokat mérlegelni tudják, a szerződést kellő körültekintéssel meg tudják kötni.

    Az információnak még a szerződés megkötést megelőző szakaszban teljes körűen ki kell terjednie az ügylet és az azt követő fogyasztás minden körülményeire, illetve az előnyök mellett  a negatívumokra (veszélyekre és kockázatokra)  is kell utalást tartalmaznia.

     

    Az információkkal úgy gondolom valamennyi fogyasztót meg kell védeni, lehatárolások nélkül, azért is mert nehéz lenne határt húzni és meghatározni azokat a szempontokat, melynek mentén a védelem nyújtható lenne.

     

    Olyan szabályokat kell megalkotni, amelyek biztosítják a fogyasztók számára a megfelelő információt az ügyletek biztonságos megkötéséhez és olyan ítélkezési gyakorlatot kialakítani, mely a fogyasztókat megvédi a tisztességtelen szerződési feltétek alkalmazásától. 

     

    Az oktatással az államnak hozzá kell járulnia a tudatos fogyasztóvá neveléshez. Olyan oktatási rendszerre van szükség, mely a fogyasztókat már gyermekkorban megtanítja az alapvető pénzügyi ismeretekre és pénzügyi szemlélet elsajátítására.                                                                              

     

    Összegzésképpen a fogyasztók tájékoztatásában, oktatásában látom legfontosabbnak az állam szerepvállalását a fogyasztóvédelem terén mert hosszútávon ez a megoldás térülhet meg leginkább mind az állam, mind a fogyasztók részéről.

22. Szubjektív elemek értékelése a fogyasztó fogalom kapcsán

    Prof. Dr. Nagy Zoltán cikkét elolvasva felmerülhet a kérdés, hogy vizsgálni kell-e a fogyasztói minőség megítéléséhez a fogyasztó tényleges ismeretanyagát, mivel csak ennek fényében lehet dönteni arról, hogy szükséges-e a fogyasztóvédelmi szabályok védernyőjét kiterjeszteni rá. Ezen kérdésre adott választ az Európai Unió Bírósága a C-110/14. számú Costea ügyben, melyben azt vizsgálta, hogy fogyasztónak tekintendő-e egy ügyvédi hivatást gyakorló természetes személy az általa kötött olyan hitelmegállapodás tekintetében, amelynek célja nincs a szerződésben meghatározva és amelynek fedezete az adós ügyvédi irodájának tulajdonában álló ingatlan. A Bíróság ítéletében leszögezte, hogy a fogyasztó fogalma objektív jellegű, azaz nem függhet azon konkrét ismeretektől, amelyekkel a fogyasztói mivoltára hivatkozó fél rendelkezhet, vagy amelyekkel ténylegesen rendelkezik. Fentiek alapján az ügyvédi hivatást gyakorló természetes személyek sincsenek kizárva a fogyasztók köréből, amennyiben az ügyvédi szolgáltatásnyújtáson kívüli területen járnak el. Az ítélet indokolása szerint az ügyvéd, amennyiben ügyvédi irodájának tevékenységén kívül köt szerződést, a hitelezővel szemben hátrányos helyzetben van mind tájékozottsági szintje, mind a hitelező által előzetesen meghatározott feltételek esetében fennálló tárgyalási lehetőségei vonatkozásában.

    Így bár a fogyasztóvédelem alapja a sebezhető és alárendelt helyzetű fogyasztó védelme, azonban a fogyasztói minőség megállapítása nem köthető a tényleges alárendelt helyzethez vagy az ismeretek hiányához.

    Kiemelendő ugyanakkor, hogy figyelembe kell venni az ügy összes körülményét és a bizonyítékok összességét, így azt is, hogy – figyelemmel a szerződés tárgyát képező áruk vagy szolgáltatások természetére is – milyen céllal vették igénybe a szolgáltatást, szerezték meg az árut.

    Az objektív fogyasztói fogalom ellenére egy esetben mégis szükséges szubjektív elemek értékelése, azonban nem a fogyasztó, hanem a fogyasztóval szemben álló fél, az eladó vagy szolgáltató oldalán. Bár egyetlen uniós irányelv, illetve rendelet sem építette be a fogyasztó normatív fogalmi elemei közé a fogyasztóval szerződő fél tudattartalmának vizsgálatát, egy speciális esetben mégsem lehet eltekinteni a szubjektív elemek értékelésétől, mégpedig akkor, ha a fogyasztói mivoltára hivatkozó személy olyan magatartást tanúsított, amely jogosan kelthette a másik félben a szakmai vagy üzleti tevékenység keretében történő eljárás látszatát, azaz ha megtévesztette a vele szerződő felet.

    Az Európai Unió Bírósága a C-464/01. számú Gruber ügyben született ítéletében példákat is hozott a megtévesztő magatartás mibenléte kapcsán: a szakmai tevékenység gyakorlására szolgáló termékek megrendelése (a felhasználás pontos céljának megjelölése nélkül), az üzleti fejléccel ellátott levélpapír használata a megrendelés során, vagy a hozzáadottérték-adó visszatérítésének lehetőségére való utalás.

    Az Európai Unió Bírósága az objektív fogyasztó fogalom logikai egységének megőrzése érdekében úgy tekintette, hogy a fogyasztói mivoltára hivatkozó fél a vele szerződő felet megtévesztő magatartásával quasi lemondott az őt mint fogyasztót megillető védelemről. Amennyiben azonban a másik fél a megtévesztő magatartás ellenére felismerte vagy fel kellett ismernie partnere fogyasztói mivoltát, nem indokolt a fogyasztói minőség megállapításának mellőzése.

23. Hozzászólás a megvédhető e a fogyasztó a pénzügyi világban témak

    Hozzászólás a megvédhető e a fogyasztó a pénzügyi világban témakörhöz

     

    Prof. Dr. Nagy Zoltán véd vagy kivéd a pénzügyi fogyasztóvédelem vitaindító kérdése körében az, hogy megvédhető e a fogyasztó a gyorsan változó, és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban, és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek az alábbi észrevételeket kívánom megfogalmazni:

    Álláspontom szerint védeni, támogatni kell a fogyasztókat, elősegíteni oktatással, tájékoztatással a tudatos fogyasztói magatartás kialakítását. Ennek különösen nagy jelentősége van a pénzügyi fogyasztóvédelem területén. A pénzügyi fogyasztói jogviszony speciálisabb a hagyományos magánjogi fogyasztói jogviszonyoknál. Az egyensúlyhiányos helyzet fokozottabban érvényesül a pénzügyi fogyasztói viszonyokban. Ahogy az előbbiekben megjelölt vitaindító írás is utalt rá, a pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek. A pénzügyi termékek (fizetési számlák, fogyasztói hitelek, lakáscélú jelzáloghitelek, befektetési szolgáltatások, a biztosítási, nyugdíjrendszer termékei stb.) bonyolultak és összetettek, gyakran átláthatatlan feltételrendszerrel és költségstruktúrával rendelkeznek. A fogyasztó kevesebb információ birtokában van, míg a pénzügyi szolgáltató magas szintű szakmai ismeretekkel rendelkezik, és a gazdasági érdekérvényesítő képessége jóval meghaladja a fogyasztóét. Speciális a pénzügyi fogyasztói jogviszony azért is mert a pénzügyi termékek amelyekkel kapcsolatos döntéseket kell meghoznia fogyasztónak egzisztenciálisan is érinthetik őt. Mindezekből az következik, hogy bármilyen fogyasztói modellt is veszünk alapul, megfelelő tájékoztatással segíteni kell a fogyasztót abban, hogy a pénzügyi döntéseit megfelelő információmennyiség birtokában hozza meg. Az Európai Unió fogyasztóvédelmi politikájában és az Európai Bíróság döntéseiben – megítélésem szerint helyesen – megjelenik azon elvárás, hogy a pénzügyi ajánlatnak világosnak és átláthatónak továbbá összehasonlíthatónak kell lennie azért, hogy a tények és a kockázatok ismeretében hozhassa meg döntését a fogyasztó. Figyelemmel a pénzügyi szolgáltató gazdasági erőfölényére fontos a pénzügyi szervek állami felügyelete. A Magyar Nemzeti Bank látja el, 2013. október 1. óta a pénzügyi felügyeleti funkciót. A Magyar Nemzeti Bank 2017-ben 23 pénzügyi intézményből 21 vonatkozásában állapított meg pénzügyi jogszabálysértést. A 2018. évi Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentés című kiadványában a Magyar Nemzeti Bank a 2018-as évre vonatkozó vizsgálat eredményeképpen rögzítette, hogy a fogyasztók nem megfelelő tájékoztatása továbbra is kockázatot jelent a pénzpiacon. Mindezekből az következik, hogy a fogyasztók védelme érdekében tájékoztatásuk, oktatásuk mellett szükség van a pénzügyi felügyeletre, és adott esetben az állami beavatkozásra is (ld. devizahiteles perek kapcsán a jogszabályalkotás). Véleményem szerint állandó vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze, hogy a fogyasztók védelmének meddig kell terjednie, hogy ne állja útját az innovációnak és a technikai újításoknak azzal, hogy megítélésem szerint a folyamatos fogyasztóvédelem a pénzügyi piacon elengedhetetlen.

     

24. A fogyasztóvédelem sarkalatos pontjai

    A Dr. Nagy Zoltán Professzor Úr által írt cikkhez szeretnék hozzászólni, ami bennem is elindított néhány gondolatot. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. §-a (1) bekezdésének 3. pontja értelmében fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, tehát bárkiből válhat fogyasztó. Egy átlagos fogyasztó a professzionálisan működő pénzügyi vállalkozáshoz képest kiszolgáltatott helyzetben van. A vállalkozások olyan gazdasági információk, illetve szakmai tudás birtokában vannak, amikkel az ügyfelek általában nincsenek tisztában. A fogyasztók nagy részének problémát jelent az adott pénzügyi termékről nyújtott tájékoztatás megértése, ezért a kockázatokat nem realizálja, döntése következményeit nem látja át. Az előbbiek miatt mindenképpen szükségesnek tartom a fogyasztók védelmét, azonban nem feltétel nélkül és nem korlátlanul.

    Elsődleges fontosságúnak azt tartom, hogy a pénzügyi szolgáltatók minden olyan fontos információról tájékoztassák a fogyasztókat, ami ahhoz szükséges, hogy felelős döntést hozhassanak. Az emberek többsége az élete során kevés nagy horderejű pénzügyi döntést hoz, emiatt sem ilyen jellegű rutinja, sem összehasonlítási alapja nincs. Ez azonban véleményem szerint nem mentesítheti az ügyfelet attól, hogy döntését még a szerződés megkötése előtt átgondolja, a szerződést a hozzá kapcsolódó általános szerződései feltételekkel együtt elolvassa, amennyiben szükségesnek látja kérdéseket tegyen fel, döntése meghozatalához tanácsot, esetleg szakmai segítséget kérjen. Álláspontom szerint tehát a pénzügyi vállalkozás által nyújtott korrekt tájékoztatás esetén a fogyasztónak felelősséget kell vállalnia az általa meghozott döntésért, emiatt nem tartom helyesnek az állami „mentőöv” biztosítását.

    Az előbbiek mellet nélkülözhetetlennek tartom a fogyasztók védelmét abban az esetben is, ha a pénzügyi vállalkozás valamilyen jogsértést követ el. Ehhez tudniuk kell azt, hogy kihez fordulhatnak segítségért. Ebben a körben nagyon fontosnak tartom az állami szerepvállalást egyrészt az oktatás, másrészt a megfelelő fórumokon történő tájékoztatás terén. Tudatosítani kell például a Pénzügyi Békéltető Testület létezését, ismertetni kell feladatait, hatáskörét.

    Összességében úgy gondolom, hogy a fogyasztók érdekeinek védelmében fontos feladat hárul az államra. A jogalkotás során figyelemmel kell lennie arra, hogy olyan szabályokat hozzon létre, ami a pénzügyi jogügylet két szereplője közötti egyensúlyhiányos helyzetet a lehető legjobban kompenzálja. A jogvédelemnek minden fogyasztóra ki kell terjedni, álláspontom szerint nem lenne helyes a fogyasztók egyes csoportjai közötti különbségtétel, ezen kívül a differenciálás szempontjainak meghatározása is nagy nehézséget jelentene. Ebből következően a fogyasztóvédelem területén az általános, de részletes szabályozást tartom követendőnek, nem helyeslem állami mentőakciók alkalmazását. Kiemelkedő szerep kell, hogy járuljon az államra a pénzügyi szektor résztvevőinek a fogyasztók védelme érdekében történő ellenőrzése során is. Véleményem szerint az ország társadalmának pénzügyi kultúrája leginkább a specifikus oktatás megteremtésével lenne biztosítható, amivel elkerülhetővé válhat egy újabb „devizakárosult” generáció megszületése.

25. A tájékoztatási kötelezettség és a pénzügyi szektor kapcsolata

    Dr. Nagy Zoltán által levezetett, gyakorlatias szemszögből bemutatott témájához kapcsolódóan a következő hozzászólást kívánom tenni.

    Ahogy arra Dr. Nagy Zoltán is rávilágított, a pénzügyi fogyasztóvédelem tekintetében a fogyasztó és a vállalkozó közötti egyensúly hiányának kiküszöbölése kiemelkedően fontos. A korrekt tájékoztatás a polgári jog egyik sarkalatos pontja. A szerződések megkötése során kötelesek a felek a szerződést érintő valamennyi lényeges körülményről informálni egymást, mely az együttműködési kötelezettség elve mentén valósul(hat) meg. A laikus fogyasztó és az adott gazdasági ügylet tekintetében szakértő vállalkozás között hatalmas információs szakadék tátong, amely a fogyasztót akadályozza pénzügyi lehetőségeinek leginkább megfelelő termék kiválasztásában. A pénzügyi szektorban a tájékoztatás több szempontból is kiemelkedő fontossággal bír. Egy átlagos, ismert termék megvásárlása az egyszerű fogyasztó számára nem okoz különösebb fejtörést, azonban a pénzügyi világba megjelenő termékek bonyolultabbak és a teljeskörű tájékoztatás nélkül az akaratnak megfelelő ügyleti döntés meghozatala szinte lehetetlen. Az átlagember élete során csak pár alkalommal él, veszi igénybe a bankok által nyújtott szolgáltatásokat, míg az alapélelmiszer megvásárlása mindennapos. A pénzügyi szolgáltatások területén a fogyasztó jellemzően igen terjedelmes, sajátos nyelvezetű blankettaszerződésekkel szembesül és egyes konkrét szerződésekhez további, nehezen hozzáférhető, megismerhető, terjedelmes általános szerződési feltételek is társulnak. Míg a fentebb hivatkozott a termékeket – élelmiszereket – többnyire egymás mellett találja a bolti polcokon a fogyasztó, ami ad egyfajta összehasonlítási lehetőséget számára, a pénzügyi szolgáltatásoknak nincs olyan piaca, ahol az azok közötti különbség szembetűnő lenne. A tájékozatlan fogyasztó által meghozott rossz döntés hosszú távú hatású, hiszen a pénzügyi szektor szolgáltatásai sokszor évtizedre szólnak. A felek közötti hosszú kapcsolat ráadásul azzal az extra kockázattál jár, hogy a szolgáltatás a futamidő során megváltozik ahhoz képest, amilyen tájékoztatást a szerződés megkötése előtt nyújtottak róla. Ezek miatt sok tájékoztatási és tájékozódási hiányosság mutatkozik továbbra is a pénzügyi szolgáltatások körében, annak ellenére, hogy a jogszabályok az átlagosnál szigorúbb és részletesebb feltételeket írnak elő az e tevékenységet folytató vállalkozások reklámjaira, a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatására. A fogyasztók –a nehéz érthetőség, áttekinthetőség és az ehhez kapcsolódó nagyobb időigény miatt – általában, beletörődve, bízva az adott ügyintéző tudásában, és információiban a szerződéses feltételeket a közölt információk alapján elfogadják, majd legfeljebb a szerződés aláírása után tanulmányozzák a részleteket. Sajnálatos módon a fentiekben kifejtettekre tekintettel a fogyasztói kiszolgáltatottság ezen a pénzügyi szektorban továbbra is létezik, s ez rövid távon nem is tűnik felszámolhatónak.

26. Megtévesztő kereskedelmi gyakorlat a pénzügyi szektorban

    Dr. Nagy Zoltán professzor által feszegetett téma kapcsán fontosnak kívánom röviden bemutatni a megtévesztés – mint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – megnyilvánulását a pénzügyi szektorban.

    A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának Európai Uniós szinten való, egységes szabályozására 2005. május 11. napján került sor, ugyanis ezen a napon került elfogadásra a 2005/29/EK irányelv „a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról” (Unfair Commercial Practices Directive, az ún.: UCP irnyelv). Ezen irányelv hazai szinten a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvénnyel (továbbiakban: Fttv.) került implementálásra. Habár törvény ugyan külön mellékletben – ún. „Fekete listában” – foglalta össze azon magatartásokat, amik minden vizsgálatra tekintet nélkül tisztességtelennek minősülnek, a pénzügyi szektort illető tényállást ebben nem találunk. Erre tekintettel a jogalkalmazás tekintetében marad az Fttv. által meghatározott generálklauzula, az agresszív, vagy a megtévesztő kereskedelmi magatartások közé való besorolás.

    Jelen hozzászólásban a megtévesztést kívánom kiemelni. A megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot aktív és passzív magatartással is megvalósulhat. Aktívan megtévesztő a kereskedelmi gyakorlat, ha az valótlan információkat tartalmaz, vagy valós tényeket tartalmaz, de ezen valós tények megjelenítése olyan módon történik, hogy az megtéveszti, vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót Fttv.-ben felsorolt valamely körülmény (így különösen: a termék ára, fogyasztó jogai, az áru lényeges jellemzői) tekintetében. Aktív megtévesztő kereskedelmi gyakorlat továbbá, amely más vállalkozással, illetve annak cégnevével, árujával, árujelzőjével vagy egyéb megjelölésével való összetévesztésre vezethet. Ezzel szemben a passzív megtévesztő kereskedelmi gyakorlat akkor áll fenn, ha a vállalkozás az adott helyzetben, a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki. Elhallgatás esete áll fenn, amikor egyáltalán nem szerepel a tájékoztatásban valami, aminek ott kellene lenni, elrejtésről pedig akkor beszélünk, ha ugyan formálisan az üzenet fellelhető minden elemével együtt az adott tájékoztatásban, csak olvashatatlanul (az a bizonyos apróbetűs rész) vagy észlelhetetlenül (például a közlés rövid időtartama vagy más figyelemelterelő körülmény miatt), és így az nem válik a fogyasztó által vett üzenet részévé. Elhallgatás és elrejtés esetén is csak akkor beszélhetünk jogellenességről, ha a hiányzó információ miatt a tájékoztatás más értelmet kap. Összegezve, a passzív megtévesztésnél a kereskedelmi gyakorlat vagy nem tartalmazza az ügyleti döntéshez szükséges információkat, vagy nem megfelelő módon tartalmazza azt, azaz homályos, érthetetlen, félreérthető stb. Kiemelendő, hogy mind a megtévesztés, mind az agresszív kereskedelmi gyakorlat megállapításának feltétele, hogy a fogyasztó a magatartás hatására olyan ügyleti döntést hozott, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy a magatartás, kereskedelmi gyakorlat erre alkalmas.

    Több tanulmány is kiemelte, hogy a megtévesztő magatartások a pénzügyi szektorban a hozam, illetve a kamatok nagyságával, a szolgáltatás igénybevételének körülményeivel, korlátaival vagy a feltételek elhallgatásával kapcsolatosak. A fogyasztó sokszor a szerződés legfontosabb elemeit illetően sem kap teljes körű tájékoztatást, gyakran csak utólag szerez tudomást olyan feltételekről, amelyek az ő esetében nem valósulnak meg, és a hiányzó feltétel miatt nem jut hozzá a remélt kedvező szolgáltatáshoz, vagy az általa számítottnál magasabb ellenértéket kell, hogy megfizesse. Mindez megtévesztéshez vezet, ami tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat. A pénzügyi szektorban a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése és szankcionálása, valamint a fogyasztók védelme kiemelkedő fontossággal kell, hogy bírjon, hiszen – ahogy azt már fentebb többen is kifejtették – a fogyasztó ebben a szférában sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint a piac más területén.

     

27. pénzügyi fogyasztóvédelem & innováció

    A cikkben megfogalmazott kérdések, problémafelvetések, illetve a reájuk adható válaszok rendkívül sokrétűek, árnyaltak. A társadalom szerkezetében és az emberek pénzügyi kultúrájában fokozatos és folyamatos változások következtek és következnek be. A jövedelemkülönbségekben a piaci viszonyok fejlődésével egyre erőteljesebb differenciálódás volt tapasztalható. A fogyasztók magatartását eltérő időben, térben, társadalmi, generációs vagy egyéb csoportok között vizsgálva markáns különbségek fedezhetőek fel a vásárlási szokások, az újdonság iránt mutatkozó affinitás, a gondolkodás, életfelfogás, értékrend és tudatosság tekintetében. A fogyasztók között különbséget lehet tenni a szerint, hogy milyen szinten vannak tisztában a pénzügyi fogalmakkal, termékekkel, milyen megtakarítási szokásokkal rendelkeznek, tehát gyakorlatilag a pénzügyi kultúrájuk szintjén.

    A magyar társadalom egy része csak szűkös keretek között hozhat vásárlói döntéseket. Értem ez alatt azt, hogy a háztartási kiadások rendezését követően nem, vagy csak nagyon kevés szabadon elkölthető pénz marad a családi kasszában, ami miatt alig van lehetőség bármiféle pénzügyi befektetésre, megtakarításra. Mondhatni többen a túlélésre játszanak. Ilyen közegben hiábavaló a többoldalas írásbeli és szóbeli banki tájékoztatás, a fogyasztási kölcsön-és hitelfelvétel a megélhetéshez, vagy a lakáshoz jutáshoz szükséges, ezért a szerződéseket – mondhatni olvasatlanul – a rövidtávú célok azonnali elérésének illúziójában, vagy esetleg gazdasági kényszerhelyzetben megkötik, nem mérve fel azok hosszútávú hatásait.

    A fogyasztók egy kisebb csoportja képes csak átlátni a hirdetések, felkínált kedvezmények céljain, háttér-motivációin, vagy megérteni a pénzügyi szektor működési mechanizmusát és kiaknázni az abban rejlő esetleges jövedelmező lehetőségeket.

    A mai fogyasztóról elmondható talán, hogy „szívesen költ”. A fiatal generáció tagjainak már-már szabadidős tevékenységévé vált a termékekről való informálódás a világhálón, a keresés, a megosztás, a lájkolás. Elmondható, hogy sokat foglalkoznak a termékekkel, márkákkal. Sokat adnak társaik véleményére, mely jelentősen befolyásolja őket vásárlásaik során is. A fiatalokat a reklámok, marketingfogások, az adott kor trendje gyakran könnyen elcsábítja. Ugyanakkor nem szerzik meg a tanulmányaik során azt a tudást, ami egy háztartás megfelelő működtetéséhez szükséges és az otthonról hozott minta sem feltétlen követendő.

    Kijelenthető, hogy a fogyasztói döntéseket környezeti impulzusok befolyásolják. Az emberek gyakran rosszul jósolják meg jövőbeli körülményeiket és preferenciáikat.  Ez különösen tetten érhető a hitelkártya-szerződések kapcsán. A kínálat rendkívül változatos. A kártyakibocsátók számos konstrukciót kínálnak, amelyek között sok a kedvezményesnek tűnő feltétel. A hitelkártya igénylők gyakran „bedőlnek” annak, ha a kezdeti periódusban nagyon alacsony kamatot kínálnak, de aztán a „kedvezményes időszak” letelte után magasabb kamatok mellett többet fizetnek. Az ügyfelek pénzügyi képzetlenségük miatt nem tudják megítélni az ajánlatok valódi költségét, fizetési kötelezettségeik mértékét és gyakran egészen kedvezőtlen, ám jól csengő ajánlatokat is elfogadnak. A piac nagyon differenciált, így annak, aki nem jártas a pénzügyekben, lehetetlen kisilabizálni, hogy melyik a számára legkedvezőbb konstrukció.

    A megfelelő döntés meghozatalához az ügyfélnek az egész szerződést értelmeznie kell. A szerződések komplexitása, a különböző díjak bonyolultsága nem teszi lehetővé a szerződések mélyebb értelmezését a pénzügyi szakismereteket nélkülöző átlagember számára. Az ügyfélnek a megfelelő választáshoz jól kell ismernie nemcsak a szerződés feltételeinek jelentését, hanem saját magát is. Tapasztalható azonban, hogy az átlag magyar fogyasztó a komplex szerződések megértésében, sőt akár önmaga megítélésében sem túlságosan jó.

    Az internet, a mobiltelefonok és a közösségi média elterjedésének köszönhetően a pénzügyi kultúra átalakult, megváltozott a lakosság bankolási szokása is. Ma már több száz olyan pénzügyi szolgáltatás közül válogathatunk, amik megértéséhez pénzügyi előképzettség is szükségeltetik. Néhány kattintással befektethetjük a spórolt pénzünket, vagy éppen utalhatunk, vásárolhatunk. A technológia fejlődését követi a fintech cégek terjedése is.

    A mobil pénzügyi szolgáltatások használata évről évre növekszik, mivel egyre több fogyasztó ismeri fel, hogy a tabletjén, vagy az okostelefonjával sokkal kényelmesebben és költséghatékonyabban tudja intézni bankügyeit. Az internet elterjedésével a felhasználók össze tudják hasonlítani a szolgáltatások árait, és könnyen értékelhetnek egy-egy szolgáltatást, vagy szabadon válogathatnak az ajánlatok között

    Manapság az emberek a félrerakott pénzeiket inkább online, vagy mobilapplikáción szeretik intézni, és a klasszikus megtakarítási termékeket használják, mint például bankbetét, lakás- illetve nyugdíjcélú megtakarítások. A pénzintézet kiválasztásnál fontos szempont az adat- és tőkevédelem, valamint a fejlett internetbank szolgáltatások.

    Szinte lehetetlen és nem is célszerű részletekbe menő előírásokkal szabályozni az információnyilvánosságot, a tájékoztatási kötelezettséget. Az előírt tájékoztatás tálalásával a hitelezők képesek befolyásolni, összezavarni a fogyasztót. Gondolok itt a borzasztó terjengős, sajátos nyelvezetet és matematikai képleteket tartalmazó szerződésekre, szerződési feltételekre, egyéb mellékletekre.

    Egyetértek azzal, hogy a fogyasztót segíteni szükséges a tájékozódásban, illetve a tájékozódáshoz szükséges alapvető ismeretek megszerzésében. Öngondoskodásra elsősorban az a fogyasztó lehet képes, aki tisztában van jogaival, lehetőségeivel, kötelezettségeivel. A pénzügyi fogyasztóvédelemre alapozott állami beavatkozás azonban ne állja útját az innovációnak és a technikai újításoknak, a szerződési szabadságnak. E két érdek és cél összeegyeztetése szükségeltetik.

    Maguknak a pénzintézeteknek is el kell kezdeni a digitális felzárkózást, ha nem akarják, hogy a fintech vállalatok elcsábítsák tőlük az ügyfeleket. Véleményem szerint követni kell, hogy mik az aktuális piaci igények, és kutatás-fejlesztési projektek keretein belül megismerkedni új technológiákkal. Úgy gondolom, hogy nem szabhatunk gátat a fejlődésnek, idővel olyan technológiák is bevezetésre kerülnek, mint például a blockchain, okos szerződések, vagy a robottanácsadás.

    Mindezen technikai fejlődéssel lépést tartva rendkívül fontos azonban a pénzügyi kultúra fejlesztése, hogy az emberek felkészülten válasszanak a számos pénzügyi termék és szolgáltatás közül. A pénzügyi tudatosság feltételezi az általános tájékozottságot, az egészséges szkepticizmust hitelfelvételi és befektetési kérdésekben, az átgondolt hitelfelvételt, az öngondoskodást és a háztartási költségvetés odafigyelő kezelését is.

    A tájékozottság segíti a fogyasztót a döntéshozatalban és a tekintetben is, hogy mely szolgáltatóban, mely paraméterek fennállása esetén lehet megbízni, probléma esetén hová lehet fordulni.

    A pénzügyi ismeretek közvetítése tekintetében jelentős potenciál rejlik a média tájékoztató, információtovábbító képességében, valamint a pénzügyi ismeretek alap- és középszintű oktatásba való beépítésében.

28. A fenti cikk alapján a német

    A fenti cikk alapján a német fogyasztói modell hazánkban történő alkalmazásának miértjéhez fűznék néhány gondolatot.

    Véleményem szerint a devizahiteles válságot követően a német fogyasztói modell követése célszerűbb lenne Magyarországon, mint az angol-francia ésszerű fogyasztói modell.

    A német modell egy olyan fogyasztót feltételez, aki nem ért a pénzügyi világhoz és ezért maximális tájékoztatási igénye támad egy esetleges hitelfelvétel vagy befektetés esetén.

    A hitelfelvételt emelném ki, mint pénzügyi tranzakciót, mert a legtöbb magyar állampolgár rendelkezik valamilyen típusú hitellel. A hitelfelvétel során nagyon fontosnak tartom, hogy a pénzintézet munkatársai ne pénzügyi szakemberként, hanem „csak” saját pénzügyi tapasztalatokkal rendelkező, nem pénzügyi iskolát végzett személyként tekintsenek a fogyasztóra. A közérthető tájékoztatás és a mindenki számára egyértelmű információk átadása például egy lakáshitel felvétele esetén elengedhetetlen.

    Magyarországon jellemző, hogy az állampolgárok jelentős része az ingatlan tulajdonlása mellett dönt, és nem a bérlési lehetőséget választja. Ezért jelentős mennyiségű lakáshitel van kis hazánkban, mint nagyösszegű, hosszú lejáratú (20-25 év) hitel.

    A lakáshitelek esetében is kifejezetten fontosnak tartom a pénzintézet részéről a fogyasztó felvilágosítását és a kérdéseinek feltevésének lehetőségét. Sajnos a magyar oktatási rendszer keretein belül a banki hitelek, személyi kölcsönök világába kevés a betekintési lehetőség. Véleményem szerint már általános iskolában szükséges lenne ezeknek az ismereteknek az elsajátítása. Az idősebb generációk így akár saját gyermekeiktől, unokáiktól is kaphatnának segítséget egy-egy pénzügyi lépés megtétele előtt.

    A devizahitelek bedőlése sajnos rávilágított arra, hogy Magyarországon valóban alacsony a pénzügyekhez kapcsolódó szakmai tudás. Akár 2-3 generáció tapasztalatai a hitelfelvételről pedig nem relevánsak a folyton változó pénzügyi világban.

    A lakáshitelek felvétele során szerintem fontos lenne jobban hangsúlyozni azt, hogy a hitel nem törlesztése milyen következményeket von maga után. A fogyasztót továbbá szerintem segíteni kell abban is, hogy mihelyt problémája támad a hitelének törlesztése során (betegség, munkahely elvesztése etc.), akkor haladéktalanul forduljon a pénzintézetéhez és érdeklődjön a hitelszerződésében megfogalmazott lehetőségek iránt. Példaként említeném a munkahely elvesztése vagy tartós táppénz esetén a törlesztés meghatározott időre történő felfüggesztését.

    Szintén fontosnak tartom, hogy a pénzintézet is segítse azzal a fogyasztót, hogy inkább fix kamatozású hitelek felé terelje (nyilván ez magasabb havi törlesztőrészletet von maga után), hiszen ezzel is be tudja magát biztosítani a fogyasztó. A várható, újabb gazdasági válság esetében ezt a lehetőséget különösen fontosnak találom.

    A fogyasztó széleskörű felvilágosításával azonban nem csak a fogyasztók pénzügyi védelme valósulna meg, hanem a pénzintézet is egyfajta védelemben részesülne, hiszen a jól tájékoztatott, saját pénzügyi határait jól ismerő fogyasztó a hitelfeltételeknek megfelelően fogja tudni a hitelét törleszteni és kérdéseivel bátran fog a későbbiekben is a hitelt biztosító pénzintézethez fordulni.

29. A fogyasztók tájékoztatása, oktatása

    A korábbi hozzászólásokkal egyezően én is úgy gondolom, hogy az elégedett fogyasztó nélkülözhetetlen szereplője a piacgazdaságnak, ezért a fogyasztó védelemre, támogatásra szorul. A fogyasztóvédelem célja a vállalkozás és a fogyasztó közötti egyensúly helyreállítása, a fogyasztó jogainak, érdekeinek képviselete, érvényre juttatása. Mint ismeretes a fogyasztói érdekek védelme öt alapelvre épül:

    1. a fogyasztók egészségének és biztonságának védelme, 
    2. a fogyasztók gazdasági érdekeinek védelme, 
    3. a fogyasztók tájékoztatása és oktatása, 
    4. a fogyasztói igények érvényesítése, 
    5. a fogyasztók képviselete.

    Dr. Nagy Zoltán Professzor Úr cikke kapcsán a fentiek közül a fogyasztók tájékoztatását és oktatását veszem górcső alá különös tekintettel arra, hogy a pénzügyi jogügyletek megkötése során a fogyasztók érdekeinek védelmében kiemelkedően fontos feladat hárul az államra.

    Ma már a háztartásokkal szemben is elvárás, hogy a korábbinál nagyobb felelősséget viseljenek a saját anyagi jólétükért annak ellenére, hogy a pénzügyi piacok egyre összetettebb termékeket kínálnak a számukra. A legnagyobb akadály ezzel összefüggésben a szerződéshez kapcsolódó információk mennyiségében keresendő. A pénzügyi intézetek által szolgáltatandó információ mennyisége és minősége már megfelelő módon szabályozásra került a különböző európai uniós direktívákban, illetőleg tagállami jogszabályokban. A cél sokkal inkább ezen előírások egyszerűsítése és harmonizálása lenne, semmint újabb elvárások megfogalmazása. Álláspontom szerint a probléma elsősorban nem a rendelkezésre álló információk szűkösségével van, hanem a fogyasztók azon képességének hiányával, hogy ezeket az információkat megfelelő módon feldolgozzák és használják. Ezen képességek kifejlesztésében viszont kifejezetten hasznosnak bizonyulhatnának egyes állami kezdeményezések (iskolai oktatás, folyamatos képzések, a pénzügyi kultúra elmélyítése).

    A fenti folyamat a pénzügyi oktatási programok meglódulásához vezetett, amelyet kormányok, nemzetközi ügynökségek és maga a pénzügyi piac is támogat világszerte. A kép abban a tekintetben, hogy Európa- és világszerte milyen programok működnek rendkívül változatos. Több országban, beleértve az USA több tagállamát, a pénzügyi oktatás a tananyag szerves részét képezi. Máshol az egyetemi diákságot célozzák meg a programokkal, vagy azokat a fiatalokat, akik már kikerültek a képzési rendszerből. Megint máshol a dolgozóknak kínálnak online konzultációkat, ahol megtanulhatják, hogyan kezeljék pénzügyeiket. Több ügynökség pedig azoknak nyújt segítséget, akik pénzügyi krízishelyzetben vannak.

    A legújabb piaci fejlemények egyre összetettebb fogyasztói tudatosságot és döntési helyzeteket keletkeztetnek, miközben együtt járnak a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztói csoportok növekvő lemaradásával. A meglátásom ezzel összefüggésben az, hogy az emberek előtt minél több választási lehetőség van, annál kevésbé hajlandóak lépéseket tenni a választás érdekében, adódik ez természetesen a pénzügyi magatartásmintákból.

    Álláspontom szerint az fogyasztóvédelemmel összefüggő oktatásnak az általános használható alapelvek elsajátítására kellene koncentrálnia, semmint a speciális részletekre. Olyan piac-kompatibilis ismeretek elsajátítása lenne hasznos, amelyek nem csak a pénzügyi szolgáltatásokra alkalmazhatóak. Cél azt megtanítani az embereknek, hogy milyen keveset tudnak, és döntéseiket hogyan befolyásolhatják azoknak az érdekeltsége, akik a terméket árulják, megértetni velük a marketing pszichológiáját, ez az, ami valóban eredményre vezethetne.

    A diákok a jövő fogyasztói, ahogy közülük kerülnek ki a jövő vállalkozói is. Fontos, hogy a fiatalokban már az iskolában kialakuljon egyfajta szűrő a vásárlások során, valamint a fogyasztóbarát vállalkozói szemlélet. Mindez egy tudatos fogyasztói és vállalkozói generáció kialakításához járulhat hozzá. A tudatos, tájékozott, egyben a nem kiszolgáltatott fogyasztóvá válás első lépése lehet tehát a fenti tudásnak már gyerekkorban történő megszerzése, elsajátításának megkezdése.

    Hazánkban nagyon jó példa erre, hogy az állam már az iskolai oktatás keretében elkezdte szervezni a fogyasztóvédelem megismerését, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázat keretében ösztönzi, ismeri el az általános- és középiskolák fogyasztói tudatosságra nevelő tevékenységét, hangsúlyozva, hogy a diákok mindennapi életben használható ismereteinek bővítése kiemelten fontos a fogyasztóvédelem területén is.

    Mindemellett indokoltnak tartanám már az általános iskolában olyan tudás biztosítását, átadását ami alkalmassá teszi a gyerekeket arra, hogy a későbbiekben érdemben részt tudjanak venni a társadalom életében, keresni azokat az eszközöket, amelyekkel hatékonyabban el lehet juttatni az ismereteket hozzájuk. Egy oktatási intézmény fontos lépéseket tehet a fogyasztóbarát vállalkozói szemlélet és fenntartható fogyasztás elterjesztésében, vállalva ezáltal a diákok internethasználatával és e-kereskedelemmel kapcsolatos tudatosságának fejlesztését is, ami nagy segítség lehet világunkban, hiszen jelentős mértékben elterjedtek a vásárlás olyan új módozatai, mint az e-kereskedelem és a digitális szolgáltatások.

    Jóllehet a fogyasztók valamelyest kicsiszolódtak a marketingfogások terén, azonban úgy gondolom, hogy el kellene kerülni a túlzott mennyiségű információ rázúdítását a fogyasztóra, különös tekintettel a fogyasztókban meglévő ezirányú tudás hiányára. Hosszútávon sokkal inkább a fogyasztók – minél korábbi életkorban elkezdett – oktatására kellene fektetni a hangsúlyt, és az így megszerzett tudásra építendő, az eddigieknél sokkal egyszerűbb, érthetőbb tájékoztatás átadása is eredményre vezető lehetne.

     

     

30. Az egyensúlytalanság kiküszöbölése elsősorban informálással

    Kétségtelen, hogy a pénzügyi szolgáltatókkal szerződni kívánó fogyasztó hátrányos helyzetben van a tárgyalási lehetőségei, és információs szintje tekintetében is. Az egyensúlytalanság kiküszöbölése érdekében természetesen elengedhetetlen a fogyasztó minél szélesebb körű és a lehető legrészletesebb tájékoztatással való ellátása, ami az uniós szabályozás egyik sarokpontja is. A pénzintézetnek a pénzügyi termékeit a fogyasztók számára érthetően kell bemutatnia, a tájékoztatásnak világosnak kell lennie, majd pedig amikor már a fogyasztó egy konkrét, általa kiválasztott termékről tárgyal, úgy még részletesebb tájékoztatást kell, hogy kapjon, a hitel feltételeiről, költségeiről, az egyéb vállalásairól. Ebbe beletartozik az is, hogy minden, megtévesztésre alkalmas megfogalmazást kerülni kell. Az írott szerződésbe világos és érthető megfogalmazással kell belefoglalni az ügylet lényeges feltételeit.

    Az is vitathatatlan, hogy szükség van a fogyasztók pénzügyi tudatosságának növelésére. Ez elsősorban a pénzügyi ismeretek oktatásának szorgalmazásával valósulhat meg, amelyet már kisiskolás korban el lehet kezdeni. Bármilyen jó minőségű oktatás mellett is azonban nem lehet elmenni a viselkedési közgazdászok azon megközelítése mellett, mely szerint lehetetlen megtanítani az embereket, hogy a szerződés összes lehetséges kockázatát képesek legyenek felmérni, képtelenség minden emberből kvázi pénzügyi szakembert képezni. Ezzel együtt sem leértékelendő azonban az oktatás szerepe. Csak így képzelhető el egy olyan generáció kinevelése, amelynek tagjaira már érvényesülhet, vagy legalábbis közelíthet az ésszerű fogyasztó modelljéhez, aki képes megfontolt, racionális döntéseket hozni a rendelkezésére álló információk alapján.

    Ennek megvalósulását én még messze látom a fogyasztónak nyújtott hitellel kapcsolatos egyes tájékoztatási szabályokról szóló 56/2014. (XII. 31.) NGM rendeletet olvasva, melyben a jogalkotó szükségesnek tartotta előírni a hitelezőnek, hitelközvetítőnek a tájékoztatási kötelezettségét arról, hogy a fogyasztónak a hitelszerződés megkötésekor felelősen kell eljárnia, felelős döntést kell hoznia. A hitelező kötelezettsége a fogyasztó figyelmének felhívása arra, hogy kizárólag alaposan áttanulmányozott és megértett hitelszerződést írjon alá.

    Álláspontom szerint nem feltétlenül szolgálja azt a célt, hogy a fogyasztótól tudatos magatartást lehessen elvárni, ha azt feltételezve kezeljük a fogyasztót, hogy magában fel sem merül, a saját döntéseiért vállalt felelősség gondolata. Erről az a hiteladós ötlik fel, aki az eladósodásáért a pénzintézetet okolta, amiért az kölcsönt nyújtott neki, holott a hitelképességi-vizsgálata alapján a pénzintézet valószínűsíthette, hogy a kölcsönt az adós nem fogja tudni visszafizetni. Véleményem szerint kétséges az is, hogy a hitelezőnek olyan mélységig kellene terjedjen a tájékoztatási kötelezettsége, hogy a fogyasztónak a szerződésből eredő hátrányok mérlegelésének ösztönzésével gyakorlatilag a saját termékének hátrányaira is felhívja a fogyasztó figyelmét. Ez a szolgáltató profitorientált érdekeivel állna ellentétben.

    Úgy gondolom azonban, ha elérhetővé is válik a legszélesebb körű tájékozódás lehetősége, és a pénzügyi oktatás magas színvonala, amennyiben a fogyasztónak kényszerhelyzetben kell döntenie (például családi helyzete okán szükségessé válik számára egy lakás megvásárlása), igénybe fogja venni a számára kockázatos konstrukciót is, ha nincs kedvezőbb pénzügyi termék a piaci kínálatban. Itt fontosnak tartom a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi tevékenysége körében a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel programját, illetőleg a termékek megismerését és összevethetőségét segítő összehasonlító oldal működtetését. 

31. Pénzügyi Békéltető Testület

    Az alábbiakban a Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem? című íráshoz kívánok hozzá szólni:

    Már az írás címe is felkeltette az érdeklődésemet. A véd szó jelentése: bajt, hátrányt megakadályoz, veszélyt, támadást elhárít, ellene küzd.  A kivéd szó jelentése: sikeresen visszaver, feléje irányúló támadást elhárít, kárt megelőz. Megítélésem szerint a pénzügyi fogyasztóvédelemnek a szabályozás folytán a fogyasztói jogvitákban mind védenie kell a fogyasztókat, mind pedig proaktív módon, előre „ki kell védenie” a szolgáltatók felől jövő azon magatartásokat, amik a fogyasztóknak kárt okozhatnak. A jogvita keletkezéséig a fogyasztóban ritkán tudatosodik, hogy egy intézkedés pontosan az ő védelmét vagy az ő védelmét is szolgálja.  A pénzügyi fogyasztóvédelemnek tehát egyrészt meg kell védenie a fogyasztót, ha pénzügyi jogvitája keletkezett, másrészt pedig mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megakadályozza a fogyasztók részéről azokat a magatartásokat, melyek folytán a fogyasztó károsodhat.

    Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjednie ennek a védelemnek? Egy szigorú és korlátozó szabályozás nem akadályozza-e a pénzügyi szolgáltatási tevékenységet? Véleményem szerint a szabályozásnak csak addig kell terjednie, amíg még védi a fogyasztót, ugyanakkor nem akadályozza a pénzügyi szolgáltatót a pénzügyi szolgáltatási tevékenységében. Nyilván, nehéz az egyensúlyt megteremteni, de a jól működő pénzügyi fogyasztóvédelemnek – álláspontom szerint – ez a feladata.

    Ha a „Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban? – kérdésre nem-mel válaszolnánk, a pénzügyi fogyasztóvédelem létjogosultságát kérdőjeleznénk meg, és ez távol áll a valóságtól. Nyilván a pénzügyi fogyasztóvédelem minden szegmensének – a pénzügyi világhoz hasonlóan – komoly szakmai ismeretekkel kell rendelkeznie, és gyorsan kell reagálnia a változásokra.

    Az egyik hozzászóló előttem már írt a Pénzügyi Békéltető Testületről, mint alternatív vitarendezési fórumról.  A pénzügyi fogyasztóvédelem területén magam is e testület szerepét kívánom kihangsúlyozni, ugyanis Európa-szerte felértékelődött az alternatív vitarendezéssel foglalkozó szervezetek, így a békéltető testületek szerepe is. Az Unióban Magyarország élen jár az alternatív vitarendezési eljárások terén, az eljárások hatékonyak, és teljes mértékben érvényesül a területi és szektorális lefedettség is. Nincs olyan település vagy kereskedelmi, illetve szolgáltatási ágazat, amelyben a fogyasztó ne kereshetne megoldást a vállalkozással fennálló vitás ügyének rendezésére. Ezt pedig ingyenesen, gyors eljárás keretében teheti meg. (ADR Assembly 2018. – Egyre inkább felértékelődik Európa-szerte a békéltető testületek szerepe! bekeltet.hu/hirek/adr-assembly-2018-egyre-inkabb-felertekelodik-europa-szerte-a-bekelteto-testuletek-szerepe)

    A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe a fogyasztó és a Jegybanktörvény 39.§-ában meghatározott szervezetek és személyek között létrejött szolgáltatás igénybevételére vonatkozó jogviszony létrejöttével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyek (pénzügyi fogyasztói jogviták) bírósági eljáráson kívüli rendezése tartozik. Nem tartozik ugyanakkor a Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos jogviták rendezése, ugyanis a fogyasztói csoportok nem pénzügyi szolgáltatók.

    A kereskedelmi kamarák mellett működő békéltető testületekhez hasonlóan a Pénzügyi Békéltető Testület is egyezség létrehozását kísérli meg a felek között, ennek eredménytelensége esetén pedig döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.

    A Pénzügyi Békéltető Testület munkáját az elnök irányítja. A Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárás megindítását követően mindkét felet együttműködési kötelezettség terheli. A fogyasztónak a törvényi előírásoknak megfelelő, hiánytalan kérelmet kell benyújtania, és szolgáltatnia kell a szükséges iratokat és bizonyítási eszközöket, és meg kell jelennie a tárgyaláson. A pénzügyi szolgáltató az együttműködési kötelezettség körében válasziratot köteles előterjesztenie, illetve meg kell jelennie a meghallgatáson. Amennyiben ezen kötelezettségeit elmulasztja, abban az esetben a Pénzügyi Békéltető Testület közzé teheti a pénzügyi szolgáltató adatait, és lehetősége van a Magyar Nemzeti Bank felé jelzéssel élnie, a központi bank pedig fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki a pénzügyi szolgáltatóval szemben. A pénzügyi szolgáltatónak tehát alávetés hiányában is együttműködési kötelezettsége van. Az egyes fogyasztóknak korábban nyújtott forint és deviza alapú hitelek tekintetébe a Pénzügyi Békéltető Testület lett a törvényi elszámolás és forintositás eredményeképpen előálló jogviták jogorvoslatának elsődleges fóruma.

    A Jegybanktörvény 2017. január 1-től hatályba lépett módosítása értelmében 1.000.000 Ft összeghatárig a testület kötelezést hozhat, függetlenül attól, hogy a pénzügyi szolgáltató alá vetette-e magát a testület határozatának, vagy sem. Ez a módosítás nyilván azt a célt szolgálja, hogy erősödjön a pénzügyi szolgáltatók megegyezési hajlandósága.

    A Pénzügyi Békéltető Testület ugyanakkor abban is segíti a fogyasztókat, hogy alaposabban megismerjék a pénzügyi fogalmakat és termékeket, hogy a jövőben megfelelő döntéseket tudjanak hozni, ezzel elősegítve a fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlődését. A Pénzügyi Békéltető Testület tehát véd és „kivéd”.

    Az EEJ hálózatot (Europen Extra-Judicial Network ) egészítette ki a 2001-ben létrehozott FIN-Net (Financial Dispute Resolution Network), ami a tagállamokban, valamint Norvégiában és Izlandon működő pénzügyi piaci szolgáltatásokkal kapcsolatban felmerülő fogyasztói panaszok rendezésére jogosult alternatív vitarendezési fórumok együttműködési hálózata. (Magyar Fogyasztóvédelmi Magánjog- Európai kitekintéssel Szikora Veronika (Szerk) Hajnal Zsolt-Osztovits András A fogyasztói igényérvényesítési lehetőségek 330. o.)

    A hálózat kialakításának az indoka az volt, hogy azoknál a fogyasztóknál, akik kapcsolatba kerülnek a pénzügyi fogyasztókkal, növekedjen a fogyasztói ismeret és ezáltal a szolgáltatások iránti bizalom. Ez azért nagy jelentőségű, mert a határon átnyúló jogviták esetében – az adott ország nyelve és jogszabályai ismeretének hiánya miatt – a fogyasztók hátrányos helyzetbe kerülhetnek.

    Magyarországon 2011. július 1 óta a határon átnyúló pénzügyi szolgáltatásokat érintő fogyasztói jogviták elbírálása a Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe tartozik.

     

    A Pénzügyi Békéltető Testület a legmagasabb szakmai színvonalat képviselve próbálja meg egyezség létrehozását a fogyasztói jogvitákban, amennyiben ez nem jár sikerrel, akkor pedig vagy határozatot, vagy ajánlást hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A Pénzügyi Békéltető Testület a fogyasztóvédelmi intézményrendszer egyik fontos pillérét képezi. Mindnyájunknak az az érdeke, hogy egyre tudatosabb és egyre elégedettebb fogyasztói társadalomban éljünk, és ebben  -véleményem szerint – jelentős szerepe van a Pénzügyi Békéltető Testületnek.

     

     

     

     

32. Dr Nagy Zoltán Véd vagy „kivéd”

    Dr. Nagy Zoltán cikke is megerősíti azt a vélekedést, hogy a pénzügyi szektorban az egyes piaci kudarcok, mint például az információs aszimmetria, valamint a pénzintézetekkel szerződésben álló ügyfelek kiszolgáltatottsága sokkal inkább szembetűnő, jellemző, mint más területen.

    Ennek egyik oka, – amelyre a fogyasztók kiszolgáltatottsága visszavezethető – lehet például az, hogy a pénzintézetek egyre bonyolultabb, összetettebb és árnyaltabb termékkonstrukciókat dolgoznak ki, amelyeket egy átlagos fogyasztó, ügyfél aligha képes megérteni. Az esetek nagy többségében a kölcsönért folyamodó fogyasztó elsődlegesen a reklámokban kiemelt információk és a hitelintézet nevében eljáró ügyintéző tanácsai alapján hozza meg pénzügyi döntését. Nem ritka ugyanakkor az sem, hogy a hitelintézetek szándékosan dolgoznak ki olyan bonyolult szerződéseket, melyeket a fogyasztó nem igazán tud értelmezni, és így figyelme elsiklik az elrejtett kockázatok és lehetséges veszélyek felett.

    Magyarországon a szocializmus időszakában szinte nem is létezett pénzügyi fogyasztóvédelem a rendszer sajátossága okán. A pénzügyi fogyasztóvédelem tulajdonképpen a pénzügyi termékekkel kapcsolatos fogyasztói jogosultságok összességét jelenti. Mivel a 90-es évek előtti piaci viszonyok alapvetően voltak más jellegűek, kevésbé bonyolultak, mint a maiak, így a pénzügyi fogyasztóvédelmi szabályok részletesebb kidolgozottságára sem volt szükség.

    Azonban a kereskedelmi bankok egyre nagyobb térnyerése a pénzügyi piacon, valamint az általuk kínált pénzügyi termékek kockázati mutatói és a pénzügyi hitelintézetek közötti verseny miatt a pénzügyi fogyasztóvédelem is egyre fontosabbá kezdett válni az utóbbi évtizedekben, de a 2008-as pénzügyi devizahitel válság után leginkább az utóbbi években.

    A pénzügyi piac egyre nagyobb bonyolultsága miatt pedig a fogyasztó, de még a nem természetes személynek számító gazdasági társaságok is egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek a bankokkal szemben, emiatt szükséges a fogyasztók egyre intenzívebb védelme. Sajnos az sem ritka, hogy a pénzintézetet képviselő banki alkalmazottak nem tudnak válaszolni a fogyasztó kérdéseire, aki így sokszor „vakon” kell, hogy döntsön az életét egyébként nagyban befolyásoló kérdésben.

    Másik legalább ekkora problémakört jelenti azon körülmény is, hogy a hitelszerződések tartalmát a hitelintézetek egyoldalúan határozzák meg, abba a fogyasztónak beleszólása nincs. Ennek a gyakorlatnak a megváltoztatása szintén a „jövő zenéje”.

33. Véd vagy „kivéd” a pénzügyi

    Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem?

    Prof. Dr. Nagy Zoltán gondolatébresztő írása fontos kérdéseket tesz fel dinamikusan fejlődő pénzügyi világunkban. „Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?”

    A tanulmány a fogyasztóvédelem két modelljét, az ésszerű fogyasztó modelljét, illetve a német bírói gyakorlat által kimunkált fogyasztói modellt vázolja fel, amely a fogyasztót rendkívüli védelemben részesíti, óvja érdekeit.

    Álláspontom szerint a választ a kérdésekre egy harmadik fogyasztói modell jelentené, amely ötvözné a két modell előnyeit, vagyis abból indulna ki, hogy a fogyasztó racionális lény, felnőtt ember, aki képes pénzügyi téren is tudatos döntéseket hozni, ugyanakkor képes lenne kiküszöbölni a fogyasztó és szolgáltató közötti egyensúlytalan helyzetet. A kulcs az oktatásban rejlik, hiszen nem várhatjuk el a fogyasztótól, hogy racionális döntéseket hozzon, ha nincs tisztában a legalapvetőbb pénzügyi fogalmakkal sem. Ha már az alapfokú oktatás részét képezné a pénzügyi ismeretek tanítása, a fogyasztó sokkal kevésbé lenne rászorulva a német modell védelmére, amely alapvetően a fogyasztó tudatlanságából, és ebből fakadó védtelenségéből indul ki. Álláspontom szerint ugyanis jelenleg nem csak azzal van probléma, hogy a fogyasztó nem tud lépést tartani a „gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világgal”, hanem azzal, hogy olyan alapvető fogalmakkal sincs tisztában, mint például a devizahitel és a forint alapú hitel közötti különbség, a THM fogalma, a kamat, stb… Minderre pedig az oktatás jelentené a megoldást, hiszen így legalább rendelkezne a fogyasztó egy olyan alapvető tudással, amelyre tudna támaszkodni. Azt, hogy az oktatás szerepét a felelős pénzügyi magatartás kialakításában az Európai Unió is fontosnak tartja, mi sem mutatja jobban, mint hogy az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2011. január 20-án saját kezdeményezésű véleményt dolgozott ki a pénzügyi oktatás és a pénzügyi termékekkel kapcsolatos felelős fogyasztói magatartás témájában. A vélemény kiemeli, hogy „A pénzügyi oktatás végeredményben a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom fenntartásának és a pénzügyi termékekkel kapcsolatos felelős fogyasztói magatartás gyakorlásának kulcseleme.”(https://eurlex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2011:318:0024:0031:HU:PDF). „

    A komolyabb pénzügyi kérdések eldöntésében fogyasztókat az írásbeli tájékoztató helyett a bankok mellet kötelezően alkalmazandó független pénzügyi tanácsadók segíthetnék, akik megadnák a fogyasztónak azokat a plusz ismereteket, amelyből kiindulva már abba a helyzetben lenne, amelyből az ésszerű fogyasztó modellje kiindul, vagyis képes lenne felelős pénzügyi döntést hozni.

    Álláspontom szerint tehát igenis megvédhető a fogyasztó a jelenlegi pénzügyi világban, azonban nem akként, hogy – mint ahogy a német modell teszi – nem tekintjük a fogyasztót felnőtt embernek, és a végsőkig védjük a szolgáltatóval szemben, hanem úgy, hogy képessé tesszük az oktatás által arra, hogy nem legyen szüksége külső beavatkozásra. Ezáltal ritkábban kerülnének olyan helyzetbe a fogyasztók tömegei, amelyből csak állami segítséggel – lásd a devizahitelesek ügyét- lehetne kisegíteni őket.

34. Nagy Zoltán cikke elsőként

    Nagy Zoltán cikke elsőként azt a kérdést vetette fel bennem, hogy milyen a magyar fogyasztó, hogyan gondolkodik a pénzügyi döntései meghozatala során, mennyiben másképp, mint az Európai Unió más tagállamaiban.

    Álláspontom szerint Magyarországon túlnyomó részt a német modell érvényesül. Az a fogyasztói modell, mely úgy véli, hogy a pénzügyi szektorban a fogyasztót óvni kell, védelemben kell részesíteni, mert nem képes ésszerű döntések meghozatalára. A pénzügyi jogviszonyokra oly jellemző asszimetriát még jobban erősíti a magyar fogyasztó pénzügyi kultúrájának alacsony foka. Az a körülmény, hogy a pénzügyi fogalmakkal kapcsolatosan nem rendelkezik elegendő jogi- és közgazdasági ismeretekkel. Elengedhetetlennek tartom az ilyen jellegű tudásanyag beépítését legkésőbb a középfokú oktatási rendszerbe. A tájékoztatás szerepét a klasszikus eszközökön kívül (oktató reklámok, kiadványok, stb.) még hangsúlyosabbá lehetne tenni a szerződést megelőző fázisban a pénzügyi közvetítő szervezetek tevékenysége során. „Minőségi idő” ráfordításával, teljeskörű tájékoztatással a hitel feltételeiről, kötelezettségeiről, költség tényezőiről a felmerülhető kockázatairól, összehasonlítva más pénzügyi termékkel olyan helyzetbe kerülhetne a fogyasztó, hogy tudatosabb, felelősebb döntést tudna hozni.

    A magyar fogyasztó esetében a szabályozási szükséglet és tájékoztatás fontossága még erősebben körvonalazódik a modern pénzügyi technológiák megjelenésével a pénzügyi piacon. A „Financial Technology” világában valóban egyszerűbbé, gyorsabbá válhatnak a pénzügyi szolgáltatások, de a magyar fogyasztó mennyire van erre felkészülve? Gondoljunk csak bele, milyen lehet a digitális ismerete egy idősebb korosztálynak, aki bizalmatlanabbul is kezeli ezeket az eszközöket vagy azon szociális helyzetben lévő rétegekre, akik kevésbé férnek hozzá ezekhez.

    Felmerül a kérdés mindezek után, hogy önmagában a pénzügyi kultúra a szabályozó eszközök, tájékoztatás révén elért magasabb foka elegendő-e egy magyar fogyasztó tudatosabb döntéséhez? Elegendő lett volna-e a 2008-ban kirobbant globális pénzügyi válságot megelőző devizahiteleket megkötő fogyasztók sokaságánál, akik az anyagi javak gyors megszerzése érdekében egyrészt rövid távon gondolkodtak, másrészt árérzékenységük révén az olcsóbb hitel mellett döntöttek?

    A hozzászólás elején feltett kérdésre  – a magyar pénzügyi fogyasztói attitűd tekintetében – úgy gondolom, hogy a magyar társadalom a liberalizált pénzpiac jelenségeivel a rendszerváltás után találkozott előszőr, „másképp” szocializálódott. Ezért maradhatott alul a pénzügyi kultúrája. A fejlődés ezen szakaszában álláspontom szerint még szükség van egy erősebben szabályozott fogyasztóvédelemre. De bizakodó vagyok abban, levontuk a következtetéseket is a devizahiteles válságból, körültekintőbbek leszünk pénzügyi ügyleteink során, az új generáció pedig nyitottabban alkalmazkodik a kihívásokhoz.

    ​

35. Az edukáció a kulcs!

    A cikkben is felvetett kérdés, amely a fogyasztó megfelelő védelmére keresi a választ a szolgáltató tevékenységével szemben egy folyton visszatérő probléma. Az Európai Unió több irányelvvel, rendelettel és jogforrásnak tekinthető EUB ítélettel igyekszik a szolgáltatók által megtalált joghézagok kiküszöbölésére, hogy a „fegyverek egyenlősége”, ha csak időlegesen is, de megvalósulhasson.

    Különös tekintettel a pénzintézetek és a fogyasztók között létrejövő szerződések mögött húzódó aszimmetria hordoz magában komoly veszélyeket a fogyasztói oldalon, hiszen a pénzügyi szolgáltatók egyre bonyolultabb és összetettebb pénzügyi terméket kínálnak, amiket egy átlagos háttértudással rendelkező ügyfél nem képes maradéktalanul értelmezni. Hazai viszonylatban még rosszabb a helyzet a pénzügyi tudatosság és körültekintés terén. A szocializmusban felnőtt generációk háttértudása vagy tapasztalata elégtelen ahhoz, hogy átlássanak egy bonyolultabb hitelkonstrukció minden elemét, annak esetleges buktatóit. Véleményem szerint ez a helyzet nem sokat javult a hazai viszonylatban. Aki szakmájából vagy érdeklődéséből eredően nem kellően képzett vagy tájékozott, az teljesen ki van szolgáltatva a pénzintézetek szövevényes szerződéseinek, amit sok esetben olvasás nélkül aláírnak, azzal az indokkal, hogy az „ügyintéző elmondott mindent, amit tudni érdemes”.

    Megoldást jelenthetne az információs aszimmetria kiküszöbölésében a középiskolai kerettantervek olyan módú átalakítása, hogy helyet kapjon benne azon ismeretek elsajátítása a diákok részéről, amelyeknek birtokában körültekintőbbek, óvatosabbak lesznek egy hitelfelvétel során, de akár a befektetéseik kezelésében is. Szerintem ez többet segítene a fogyasztók megfelelő helyzetbe hozásában a szolgáltatókkal szemben, mint a gazdaságot torzító különböző jogszabályok vagy az Unió irányelvei, rendeletei.

36. Véd vagy „kivéd” a pénzügyi

    Véd vagy „kivéd” a pénzügyi fogyasztóvédelem?

    A témával kapcsolatban bennem először a következő kérdések merültek fel: Vajon mennyire felkészült a magyar társadalom arra, hogy tudatos pénzügyi döntéseket hozzon? Melyek azok a tényezők, amik a befolyásolni fogják a választás során?

    Ismeretes Prof. Dr. Nagy Zoltán által felvázolt két fogyasztó modell.  Az észszerű fogyasztó képes racionális döntéseket hozni a rendelkezésre álló információk alapján. Ezzel kapcsolatos álláspontom az, hogy észszerű fogyasztóról csak és kizárólag akkor beszélhetünk, ha azok az tájékoztatók, amelyek alapján döntenie kell vagy döntenie lehet, megfelelőek és azok a fogyasztó érdekeit képviselik. Értem ezalatt azt, hogy azok kellően egyértelműek, világosak, egyszerűen értelmezhetők, nem félrevezetők, továbbá azt, hogy azok az információk, amiknek birtokába kerül a fogyasztó, lehetőséget adjanak számára az érdekeinek megfelelő döntés meghozatalára.

    Véleményem szerint a pénzügyi intézmények afelé terelik a fogyasztókat, hogy az információforrás (a pénzintézet) számára előnyös döntéseket hozzanak. Ezen a ponton mosódik össze – álláspontom szerint – a két fogyasztói modell, az ésszerű, aki racionális módon dönt és az, aki nem képes célszerű és önmagának megfelelő döntésre, de azért, mert az információk kibillentik a racionalizmusból.  

    Meg kellene de, nem lehet valamennyi fogyasztót megvédeni a gyorsan változó pénzügyi világban. A pénzügyi tudatosságot kell fejleszteni az emberekben és a fogyasztóvédelemnek egyértelműen ki kell terjednie a pénzügyi intézetek tájékoztatásainak előzetes ellenőrzésére és csak végső soron lehet megoldás az állami beavatkozás.

     

37. A tanulmány által érintett

    A tanulmány által érintett téma, és az általa felvetett kérdések számos újabb kérdést vetnek fel. Rögtön az első kérdés, mely arra irányul, hogy megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban, felveti annak a kérdését, hogy miért is kellene védelemben részesíteni a fogyasztót? Kit kell védelemben részesíteni? Illetve az is kérdés lehet, hogy kivel szemben kell egyáltalán védelmet nyújtani?

    A hatályos polgári jogi szabályozás az állampolgárok tudatosságára épít, valamilyen szinten elvárja az emberektől azt, hogy a jogaikkal és a kötelezettségeikkel tisztában legyenek, azonban ez a legtöbbször csak a jogok elsajátításában merül ki. Véleményem szerint sok esetben a fogyasztót leginkább saját magától kellene megvédeni. Tudatos, iskolai oktatási kereteken belül kellene felnevelni a jövő generációit ahhoz, hogy ők már ne kövessenek el olyan hibákat, amelyeket nagyobb körültekintéssel, vagy odafigyeléssel elkerülhetnének. Természetes legyen számukra az, hogy nem csak a felvett kölcsön összegének kell örülni, hanem ismerni kell annak a visszafizetési feltételeit és kockázatait is. Álláspontom szerint az állam általános szinten így tudna megfelelő védelmet biztosítani a fogyasztók számára.

    Ezzel összefüggésben mindenképpen célravezető lehet az is, hogy a fogyasztókat „támogató” hitelközvetítők és ügynökök működését szigorúbban szabályozza az állam, amely kiterjedhet a működési engedély megszerzésére és a tevékenységük felügyeletére is. Ez megvalósulhat akár a fogyasztóvédelmi hatóság szervezetrendszerében, de akár testületi, szervezeti rendszert is lehetne kiépíteni rá, amely önkormányzati jelleggel ellenőrizné a tagjai munkáját.

    A korábbi 2008-as hitelválságot megelőzően ugyanis rendkívül nagy számú „tényleges végzettség és hozzáértés nélkül működő” közvetítő tevékenykedett a pénzügyi piacon, aki elsősorban a hitelügylet megkötésében volt érdekelt – a jutalék reményében –, nem pedig a fogyasztók érdekeinek a képviseletében. Közülük sokan ugyanis csupán ahhoz a pénzintézethez vitték az ügyfelet, ahol az biztosan megkapta a várt kölcsönt.

38. A társadalmi tudatosság növelése

    Prof. Dr. Nagy Zoltán publikációjában a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság okán előtérbe került, de manapság is rendkívül aktuális kérdéseket vizsgál. Ezek egyike arra keresi a választ, hogy megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban, illetve meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? 

     

    Úgy gondolom, a jogszabályi környezet mindaddig nem tud teljes és kellően hatékony védelmet nyújtani a fogyasztók részére, amíg a társadalom jelentős hányada akár az alapvető pénzügyi vagy jogi ismeretekkel sem rendelkezik. Ehhez kapcsolódóan hivatkozni kívánok Dr. Balla Lajos bejegyzésére, melyben a szerző rögzíti, hogy a kiemelt, bonyolult, nehezen megoldható gazdasági, jogi, társadalmi kérdések megoldásához nem elegendő a jogalkotó vagy a jogalkalmazó önálló döntése. A fogyasztók védelmét tehát – álláspontom szerint – nem lehetséges pusztán jogszabály-alkotással biztosítani, hanem ahhoz széleskörű oktatás, valamint tájékoztatás révén is szükséges hozzájárulni. Jól példázza ezt a Gazdasági Versenyhivatal VJ/33/2018. számú ügye, melyben a hivatal – más mellett – azért szabott ki bírságot az ÉkszerTV műsorának gyártójával szemben, mert az megtévesztette a fogyasztókat az értékesíteni kívánt ékszerek tulajdonságait illetően. Ilyen hangzatos tulajdonság volt például az, hogy „a Pápa áldásával” vagy „Diana hercegnő eljegyzési gyűrűje”.

     

    A fenti hozzászólásokhoz csatlakozva szükségesnek tartom a pénzügyi és jogi ismeretek akár általános, akár középiskolai tantervbe történő beillesztését, mely elősegítheti, hogy a felnövekvő generációk már valóban megfeleljenek a tájékozott és észszerű fogyasztó mintájának. Az oktatás és a tájékoztatás fontosságát alátámasztja a digitalizáció térnyerésének ténye is, melynek következtében immár nem pusztán egy hitelintézet fiókjában, hanem szinte bárhol végezhetünk pénzügyi műveleteket. Az online tér nyújtotta lehetőségek kihasználása, egyidejűleg az az által hordozott veszélyek kiküszöbölése csak úgy képzelhető el, ha valóban tudatos fogyasztókat nevelünk a jövő számára.

39. A tanulmány írója egy

    A tanulmány írója egy rendkívül aktuális téma határait feszegeti azáltal, hogy annak középpontjába a fogyasztó védelmét, ezen védelmi szint fokát, megvalósíthatóságát helyezi, továbbá kérdésként veti fel, hogy meddig célszerű ezen védelemnek terjednie. A fogyasztóvédelem, mint jogi fogalom alapvetően a dezivahitelek,,bedőlésével” kapott nyilvánosságot az állampolgárok körében annak ellenére, hogy azt megelőzően is létezett rá vonatkozó szabályozás. A devizahitelek problémájával került felszínre az, hogy a fogyasztó egy kedvezőtlen egyensúlyi helyzetben van a bankokkal és egyéb gazdasági szereplőkkel szemben.

     

    A szerző által említett fogyasztói modellek közül a német modell alapját képező felfogással értek egyet, mely alapján a fogyasztó kedvezőtlen helyzetben van azáltal, hogy nem rendelkezik kellő jogi-és gazdasági ismerettel. A fogyasztók álláspontom alapján csoportosíthatóak akként, hogy az élet mely területén jelennek meg, hiszen arra jellemző hiányosságokkal fognak rendelkezni. Ez alapján a tanulmány által is hivatkozott pénzügyi területen sajátos szakzsargon, adott esetben közgazdasági fogalmak ismerete szükséges, mely nem várható el egy átlag állampolgártól sem. Ami elvárható, és amit biztosítani is szükséges a lentebb kifejtett módon, az az alapvető információk, tudatosság, tájékozottság megléte. Az egyensúlyi helyzet hiányából adódóan az államnak elsősorban a jog adta eszközökkel célszerű szabályozni és védeni helyzetüket, azonban ez nem vezethet a szélsőségek megnyilvánulásához.

     

    A pénzügyi fogyasztóvédelem, mely specialitást képvisel a fogyasztóvédelmen belül is, nem csak a bankszektor felé kell, hogy kötelezettségeket keletkeztessen, hanem a fogyasztóra is szükséges lenne többlet terhet tenni. Ennek a fogyasztói plussz tehernek olyan módon lenne célszerű megnyilvánulnia, hogy elvárt magatartás lehessen a fogyasztótól a megfelelő tájékozottság, a tudatos gondolkodás, a megfontoltság, igény a kapott információk elsajátítására. Ezen magatartás elsajátítása azonban nyilvánvalóan nem direkt módon történik egyik napról a másikra, hanem egyfajta fokozatos tanulás és gondolkodás eredményeként. A pénzügyi tudatosság eredménye hosszú távon hozza meg ,,gyümölcsét”, ezért véleményem szerint már az oktatásban, nevelésben kell elhinteni annak alapjait, példának okáért azt a kerettantervben elhelyezni. Másik fontos fejlődést szolgáló elemként lehetséges elkönyvelni a digitalizációt, hiszen a jövő pénzügyi tudatos generációja már készség szinten használja napjainkban is az internetet, mely olyan lehetőségek tárházát képezi, ami kulcsfontosságú lehet a fogyasztói magatartás alakításában. További hatásként jelenhet meg a jövőt képviselők számára, hogy adott esetben a családjukban, rokonságukban fordult elő a deviza probléma,mely óvatosságra tanítja őket. Ezen megoldási lehetőségektől azonban csak hosszú távon várható megoldás. Azonnali intézkedést a jelen fogyasztójának helyzete igényel. Fontos lenne szem előtt tartani, hogy a magas tájékoztatási kötelezettség ne kizárólag a dokumentumok számának növekedésében jelenjen meg, hanem az tényleges információ átadást jelentsena tranzakciókkal kapcsolatban mind az előnyökre,hátrányokra, mind az esetleges veszélyekre nézve.

     

    Összességben egy olyan egyensúlyi helyzet kialakítása lenne szükséges, mely figyelembe veszi és ezáltal védi a fogyasztót, azonban nem akadályozza szélsőséges mértékben a gazdasági szektor szereplőit sem. A felelősség mind a két oldalon meg kell, hogy jelenjen ezeknél a kétoldalú ügyleteknél.

     

     

40. Egyensúlytalanság kiküszöbölése!

    Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek?

    A fogyasztók védelmét az Alaptörvény M) cikk (2) is megfogalmazza biztosítva ezzel a tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védi a fogyasztók jogait. Ennek jogpolitikai indoka választ adhat a feltett kérdésre, miszerint megvédhető-e a fogyasztó. A válasz pedig határozott igen, abban a tekintetben, hogy a „gyengébb felet” védelemben kell részesíteni azokban a jogviszonyokban, ahol a felek között az erőviszonyokban aszimmetria áll fenn. Véleményem szerint igenis fontos az állam paternalista szemlélete, mindazon által nélkülözhetetlen a fogyasztók világos, átlátható és összehasonlítható tájékoztatása az egyensúlytalanság kiküszöbölése céljából. Lehetőséget kell biztosítani a fogyasztóknak, hogy a tények teljes ismertében hozzák meg döntéseiket. Fontos azonban a túlszabályozás elkerülése és hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem eszközei, mint a hirdetések, reklámok, tájékoztatás, szerződések megkötésével és tartalmával foglalkozó szabályok, valamint a jogérvényesítésre és panaszkezelésre vonatkozó szabályok előzetesen töltsék be a szerepüket. Azt gondolom, hogy az előbb említetteken kívül további egyensúlyi helyzetet teremthetne a szerződő felek között a pénzügyi területen megjelenő professzionális ügyfélszolgálat, amely az információs aszimmetriát csökkentené, a fogyasztók és a szolgáltatók pénzügyi tudatosságának kialakítása, fejlesztése, folyamatos kommunikáció a civil szervezetekkel, tájékoztató honlapok és oktatási anyagok készítése annak érdekében, hogy az átlag fogyasztó megértse a szakmai és jogi rendelkezéseket és tisztában legyen annak később jelentkező hatásaival, a szankcionálás és bírságolás erősítése a tisztességtelen és nem fogyasztóbarát magatartás esetén ezzel növelve a fogyasztói bizalmat.

    Összegezve a pénzügyi fogyasztóvédelem területén indokolt a fogyasztók fokozott védelme az egyensúlytalanság kiküszöbölése érdekében, hiszen a pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek, a fogyasztók ismeretanyaga és  érdekérvényesítő képessége, valamint a pénzügyi kultúra is alacsonynak mondható.

    Felhasznált irodalom:

    Dr. Bordás Péter PhD egyetemi adjunktus, kúriai főtanácsadó előadás anyaga

41. Véd a pénzügyi fogyasztóvédelem? Továbbfejlesztve még inkább

    Egy átlagos fogyasztót egy úgymond szokványos fogyasztóvédelmi jogvitához- például egy fogyasztási cikket érintő jótállási kérdéshez- képest a pénzügyi szektorban felmerülő fogyasztóvédelmi anomáliák komplexebb módon érinthetik, amelyek az általános fogyasztóvédelmi eszközrendszerhez képest kifinomultabb konstrukciók biztosítékként való szerepeltetését igénylik.

    A fogyasztói mintákat leképező két nagy modell (az ésszerű fogyasztó modellje vs. német bíróságok által kialakított modell) egyike vagy másika – és az azoknak megfelelően kialakított védelmi szabályozás- a pénzügyi fogyasztóvédelem területén nem alkalmazható kizárólagos jelleggel.

    Egy tájékozott, képzett fogyasztó nyilván könnyebben elboldogul egy áruhitel számára kedvező avagy kedvezőtlen kérdésének megítélésében, de bajban lehet egy jelzáloggal, változó kamatozással, hosszú futamidővel kialakított hitelkonstrukció láttán.

    Egyszerre igaz, hogy a fogyasztó képes ésszerű döntéseket hozni ugyanakkor óvni is kell, mert racionális döntést nem képes megalkotni adott helyzetben.

    Ebből következően jogosan merül fel, hogy minden fogyasztót és nem csak azok bizonyos csoportját kell megvédeni a pénzügyi szolgáltatások világában.

    Ugyanakkor össztársadalmi szinten teljes mértékben igazolhatóan fogalmazódik meg az is, hogy a „felelőtlen” hitelt felvevő fogyasztókat nem kellene minden esetben állami eszközökkel kimenteni, az egyes személyek nem átgondolt pénzügyi magatartását nem indokolt az összes adófizetővel, betétessel megfizettetni.

    Ugyanez igaz a bankszektor túlzott mértékű hitelkihelyezéséből adódó hiányok okozta kimentésekre is.

    Ez magával hozhatja a tőle elvárhatóság kényes kérdésének beépítését a hazai szabályozásba, mondván az adott személytől elvárható gondosság ellenére nem körültekintő, átgondolatlan fiskális magatartás védelemben nem részesíthető.

    Utóbbit azonban a jogalkotásban leképezni nem egyszerű feladat – bár igény mutatkozna rá a társadalom nagymérvű eladósodottsága láttán-, így inkább a jogalkalmazásra hárul a védelemben részesíthetőség megítélése a jövőben is.

     

    Megelőzendő a fentiekben leírtakat és ami igazán segíthetne a pénzügyi piacok területén a fogyasztóvédelmi dilemmák elkerülésében, az a fogyasztók tájékoztatása.

    Ezért is volt előremutató, hogy a Magyar Nemzeti Bank létrehozta az utóbbi időben a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózatát minden megyeszékhelyen, amelyek mintegy elővédelmi jelleget is betöltenek.

    Az irodahálózat munkatársai ugyanis a banki/biztosítási piac szereplőitől független entitásként hívhatják fel a figyelmet a pénzügyi közvetítők, szervezetek konstrukciónak kockázataira, értelmezhetik a fogyasztónak az egyedi szerződéseket vagy adtak tanácsokat például a közelmúltban a Sberbank körül kialakult helyzetre.

     

    Ez azonban csak a fogyasztók prevenciós jellegű tájékoztatása, segítése, de ezen kívül szükség lenne a Pénzügyi Békéltető Testület (a továbbiakban: PBT) helyi szinten történő megjelenésére is.

    A fogyasztóvédelemről szóló törvény hatálya alá tartozó Békéltető Testületek mintájára, azok leképződéseként, érdemes lenne az egyes megyeszékhelyeken felállítani a PBT-k helyi irodáit.

    Mindez azért is fontos lenne, mert a fogyasztóhoz közelebb vinnénk a pénzügyi fogyasztóvédelemben a bírósági utat elkerülendő alternatív vitarendezési fórumot.

    A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szabályozási logikájából is látható, hogy a békéltető testületi meghallgatások alapvetően személyes jelenléttel zajlanak, az írásbeli eljáráshoz be kell szerezni az érintettek hozzájárulását.

    Jelenleg csak a PBT budapesti irodájában folynak személyes részvétellel pénzügyi békéltető eljárások, ami a fővárosi lakosokon kívül mindenki másnak külön utazással járnak.

    Tekintetbe véve ez utóbbi körülményt, továbbá hogy 2021-ben a PBT-nek 3 ezer ügyfélkérelmet kellett feldolgoznia, érdemes lenne az ügyeket országosan szétteríteni.

    https://www.portfolio.hu/befektetes/20220125/mnb-online-ugyintezest-vezettek-be-a-penzugyi-bekeltetonel-522827

    A változás természetesen azt is jelentené, hogy az MNB törvény szerinti előírt végzettséggel- és óhatatlanul a pénzügyi szektorban ismeretekkel – rendelkező személyek bevonására lenne szükség a PBT-k helyi kirendeltségeinek létrehozásához.

     

    Összességében tehát megállapítható, hogy a vitaindító cikk címében megfogalmazott pénzügyi fogyasztóvédelem létezik és véd is, de ezt a védelmi pajzsot lehetséges lenne szélesebbre is kovácsolni.

42. A jogalkotónak a pénzügyi

    A jogalkotónak a pénzügyi fogyasztóvédelem szabályozása területén szem előtt kell tartania, hogy bizonyos pénzügyi termékek esetében a fogyasztó egyfajta kényszert él meg. A fogyasztó a lakhatását kívánja megoldani: ehhez kölcsönt vesz fel, szeretteiről akar gondoskodni: ezért életbiztosítást köt, idős korában biztonságban szeretné tudni magát: nyugdíj-előtakarékossági szerződést ír alá. A szerződés tartalmának valódi alakításában nem tud részt venni, mégis megköti ezen szerződéseket, mert az egyéni életében kiemelkedő jelentőséggel bírnak. A szerződés tényleges hatása a fogyasztó számára csak később lesz ismert; az előre nem csak a fogyasztó szakmai ismereteinek jellemző hiánya miatt nem látható, hanem arra gazdasági-társadalmi környezet változásai is kihatással bírnak. Különösen igaz ez a pénzügyi termékekre jellemző, több éves vagy akár évtizedes tartós jogviszonyok esetén. Mindebből az következik, hogy a fogyasztó a pénzügyi termékek igénybevétele során elsősorban nem a saját ismereteire, elemzéseire támaszkodik, hanem döntésében kiemelkedő a pénzügyi intézmény, a pénzügyi szabályozás irányába megelőlegezett bizalom. Az állami szabályozás figyelemmel kell, hogy legyen a fogyasztók fenti érdekeire és az ésszerű fogyasztó modellje mellett is meg kell számukra teremteni a bizalom alapját képező keretrendszert.

43. Mitől kell védeni a fogyasztókat?

    A pénzügyi fogyasztóvédelem lényege a gyengébb fél védelme a pénzügyi ügyletekben, azaz meg kell próbálni minden embert olyan helyzetbe hozni, hogy ne sodródjanak bele a pénzügyi csapdákba. Véleményem szerint szabályozási szinten kialakult az összetett pénzügyi fogyasztóvédelmi rendszer, melynek specialitása, hogy az ügyletkötést megelőző időponttól, azaz már az üzleti kommunikáció alatt is védeni kell a fogyasztót, és olyan helyzetbe hozni, hogy el tudja dönteni, felkeressen-e egy pénzintézetet, avagy sem. Ezen felül a fogyasztói panaszkezelés és a Pénzügyi Békéltető Testület működése is erősíti a fogyasztóvédelmi eszköztárat.

    A kérdés inkább az, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem ki tud-e alakítani a fogyasztóban egy önvédelmi képességet, el tudja-e érni a tudatos pénzügyi magatartást? Lehet, hogy az elmúlt pénzügyi válság nyomot hagyott a lakosság pénzügyi biztonságérzetében, azonban a magyar fogyasztókra továbbra sem igazán jellemző a pénzügyi tudatosság.

    Folyamatosan új, egyre bonyolultabb pénzügyi termékek jelennek meg a piacon, melyekről hiába kapnak kötelezően részletes tájékoztatót, ha a pénzügyi fogalmakat, összefüggéseket nem értik, és nem képesek felmérni az ezzel járó kockázatokat, hogy egy nem megfelelően kiválasztott pénzügyi termék (legyen az hitel, vagy befektetés), milyen sok problémát tud okozni.

    Életünk során folyamatosan pénzügyi döntéseket hozunk, és már a legalapvetőbb fogyasztói döntések meghozatalához is felkészültségre van szükségünk. A fogyasztóvédelemnek azért van nehéz dolga az emberekkel, mert a különböző szempontok szerint mérlegelnek, más-más emberi sors, motiváció húzódik meg a pénzügyi ügyletek mögött, melyek elterelik olyan információkról a figyelmüket, ami miatt később bajba kerülnek.

    A fogyasztókat leginkább saját döntéseiktől, nem pedig a bankoktól kell megvédeni. Ehhez előbb fel kell nevelni egy pénzügyileg tudatos generációt.

44. Állami mentőakciók hatása a fogyasztókra

    Nagy Zoltán cikke számos fontos kérdést vet fel, köztük azt, hogy milyen hatással lehetnek a fogyasztók jövőbeni magatartására az állami mentőakciók piaci összeomlás esetén?

     Az állami mentőakciók kérdése érzékeny és összetett, azonban alkalmazása a pénzügyi piacokon gyakran elkerülhetetlen azokban az esetekben, amikor a piac összeomlása vagy a válság hatásai a gazdaságra nézve katasztrofálisak lehetnek. Az ilyen helyzetekben szükséges eszköz lehet az állami kimentés a gazdasági stabilitás és a lakossági megtakarítások védelme érdekében.

    Fontos azonban megjegyezni, hogy az állami mentőakciók nem jelenthetnek általános megoldást, mivel befolyásolhatják a fogyasztók jövőbeli döntéseit, magatartásait. Ha a fogyasztók úgy érzik, hogy az állam ki fogja menteni őket, akkor talán hajlamosabbak lehetnek nagyobb kockázatot vállalni, meggondolatlanul cselekedni, azonban az állami mentőakciók, hogy mikor és kinek nyújtanak segítséget, mindig bizonytalan tényezők, ezért a fogyasztóknak nem szabad abban a reményben meghozniuk pénzügyi döntéseiket, hogy baj esetén az állam majd kártalanítja őket. A fogyasztóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen pénzügyi konstrukcióban vesznek részt, és az milyen kockázatokkal járhat.

    Ezért egy esetleges állami beavatkozásnak a lehető leginkább célzottnak, hatékonynak és kivételesnek kell lennie. Az államnak elsősorban a szabályozási keretein belül kell fellépnie a tisztességtelen és megtévesztő pénzügyi konstrukciók ellen, illetve a fogyasztók védelme érdekében hangsúlyosabban oda kellene figyelni a fogyasztók pénzügyi tudatosságának fejlesztésére, a lakosság pénzügyekben való edukálására.

45. Megvédhető-e a fogyasztó?

    Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban és meddig kell terjeszkednie ennek a védelemnek? Mindenkit meg kell-e védeni vagy csak a fogyasztók lehatárolt csoportját?

    Egyetértek a szerző által összegzett gondolattal és mindenki számára tapinthatóvá vált napjainkra egy erőteljesen szabályozott, (pénzügyi) fogyasztót minden áron és minden ellen védeni kívánó jogi környezet. Nem vitatható, hogy hátrányos pozícióban van a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő fél a szolgáltatást nyújtó pénzügyi intézményekkel szemben, azonban ezen hátrányok felszámolása folyamatosan zajlik és mind az edukáció, mind az intézményi oldalt terhelő tájékoztatási kötelezettségek a fogyasztó optimális döntési lehetőségét megteremti. Tekinthető közérdeknek is a fogyasztók megvédése a rossz pénzügyi döntésektől, hiszen egy eladósodott, fizetésképtelen fogyasztó gazdasági szempontból sem lesz érték teremtő, sőt nem lesz képes rövidebb vagy hosszabb távon újabb pénzügyi termékeket igénybe venni és így a pénzügyi rendszer jövedelmezőségéhez, illetve az adóbevételekhez jelentősen hozzájárulni. A védelmi igény véleményem szerint a fogyasztóban kell, hogy elsősorban felmerüljön, legyen annyira tájékozott és tudatos, hogy helyesen értékelje esetlegesen kiszolgáltatott pénzügyi helyzetét és megtegyen minden tőle telhetőt a leginkább számára kedvező (pénzügyi) döntés meghozatalához, felhasználva a jogszabályok által számára biztosított többletjogosultságokat. Álláspontom szerint az átlagfogyasztók nagy része, még nem tett szert egy olyan minimális pénzügyi intelligenciára mely nélkül, szinte lehetetlen megvédeni a káros döntéseitől. Tapasztalatom szerint sokan szentelnek hosszú órákat, vagy akár több napot is egy 100.000,-Ft pillanatnyi értékű mobiltelefon megvételét megelőző internetes böngészésre, vagy különböző mobiltelefon szolgáltatók felkeresésére, míg egy 10.000.000,-Ft-ot lakáshitel felvételekor képesek a számlavezető bankuk ügyintézőjéhez besétálva és az ajánlása szerinti „legjobb” hitelt lehetőségek közül egyet akár rögtön elfogadni. Közösségi, vagy nemzetállamim szinten történő védelmi szabályok felállítása természetesen nem elhagyható, mert ezen szint csökkenése az elmúlt évtizedek gazdasági-pénzügyi válságához vezetne, a pénzügyi intézmények visszaéléseire adna alapot. Azonban hasonlóan a csibét védő tojáshéjhoz, roppant fontos a tojáshéj vastagsága, mert ha túl puha nem védi az állatot a külső behatásoktól, de ha túl kemény nem képes később a madár sem áttörni azt. A fogyasztói társadalomnak is fejlődni szükséges, tanulni a múlt válságaiból, hibáiból és saját érdekét szem előtt tartva járni el. A nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról  szóló 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet a Gazdasági és pénzügyi nevelés, mint fejlesztési területek, nevelési célok között meghatározza többek között, hogy „Cél, hogy a tanulók ismerjék fel saját felelősségüket az értékteremtő munka, a javakkal való ésszerű gazdálkodás, a pénz világa és a fogyasztás területén. Tudják mérlegelni döntéseik közvetlen és közvetett következményeit és kockázatát.” Ha ezen cél megvalósulhatna, nem lenne szükség túlzott védelmi hálót biztosítani állami szinten, és nem szorulna rá a fogyasztók sokasága az állam általi kimentésre, megmentésre, hiszen ha a védelem nem válik be még messzebbre kell az államnak mennie a beavatkozásban, gyakran meg kell mentenie a fogyasztókat. Bár nem elhanyagolható számban megteszik a pénzügyi intézmények is a kimentést, pl. ahogy az USA-ban tették a kereskedelmi bankok 2008. évben, mikor elengedték a hitelkártya tartozásaikat a csőd szélén álló ügyfeleiknek, persze nem feltétlenül a pénzügyi intézményekben felvillanó jóakarat volt álláspontom szerint, mindinkább azon számításuk, hogy mindig jobban járnak ha nem teszik teljesen fizetésképtelenné az ügyfeleiket, így az egyéb nem hitelszámla-tartozásaik fizetésére még képesek maradnak. A magyar jogrendszerben speciális magáncsődvédelmi szabályok (a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény) is kimentést biztosíthatnak egy behatárolt fogyasztói csoportnak, tehát a védelem és kimentés nem jár mindenkinek, szigorú szabályok határozzák meg annak feltételeit. Fentiekben kifejtett véleményem alapján, álláspontom szerint csakis jól lehatárolt fogyasztói csoport védhető meg jogi eszközökkel.

46. A 2008-as gazdasági

    A 2008-as gazdasági világválság, a sorra több millió forintot veszített devizahitelesek szerencsétlen helyzete után Magyarországon is egyre égetőbb kérdéssé vált a fogyasztók védelme és az állami beavatkozás szüksége. Hazánkban a pénzügyi tudatosság alacsony fokon áll, ezért is estek sokan bele a devizahitelek fogságába, mentek tönkre családok és veszítették el ingatlanjukat az emberek. Munkámból kifolyólag szembesülök vele, hogy nem feltétlenül csak a devizahitelekről van szó, elég csak a teljesen felelőtlenül felvett áruhitelekre, személyi kölcsönökre gondolni, mikor az adós jó hosszú ideig, de akár élete végéig sem szabadul a felvett hitel törlesztési részleteitől. Részben az állam is felelős, amiért a fogyasztók nem tudnak tudatos döntéseket hozni a pénzügyi világban, de természetesen a legnagyobb bűnösök maguk a fogyasztók. Az utóbbi években az állam cselekvő magatartást folytat, hiszen már az iskolai oktatásba is elkezdett beépülni a pénzügyi tudás alapjainak megismerése. A mai világban már mindent is megtalálunk az interneten, így aki tudatos és megalapozott döntést akar hozni pénzügyeit illetően, az az interneten történő kutakodást követően számos hasznos információ birtokában tudja meghozni a döntését. Nyilván egy nagyobb összegű hitelfelvételnél nem teljesen helyes ez a kijelentés, hiszen a devizahitelek útvesztőjébe több olyan ember is bekerült, aki átlagfogyasztónak tekinthető és van némi pénzügyi ismerete, de ez sem volt elegendő. A Kúria egyik állásfoglalásában is kifejette, hogy a bankok az árfolyamkockázatról egyáltalán nem, vagy nem megfelelő, azaz nem világos, nem érthető módon nyújtottak tájékoztatást. Az államnak tehát a pénzügyi szektorban is szükséges olyan intézkedéseket bevezetni, mellyel a fogyasztói érdekeket védik.

47. Megvédhető-e a fogyasztó a

    Megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban?

    Számomra azért fontos ez a téma, mivel hatalmas kihívást jelenthet a jogalkotó  számára az, hogy a fogyasztók kellő figyelmet kapjanak a pénzügyi világban, ugyanakkor a gazdasági fejlődés elé se gördítsenek megugorhatatlan akadályokat. Ebben a kérdésben ugyanakkor magától értetődő, hogy mind a gazdasági mind a fogyasztói szempontok érvényesülése elengedhetetlen tényező mivel egyik sem működhet a másik nélkül.

    Fontosnak tartom tisztázni azt, hogy kit is kell megvédeni, amire a legmegfelelőbb választ számomra a Tanács 93/13/EGK irányelve adja miszerint „fogyasztó”: minden olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén.

    A fogyasztó védelme kérdésben viszont fontos kérdés az is, hogy mitől szeretnénk megvédeni őket. Ha a rohanó világ által szült helyzetek, valamint folyamatos hajtás nem lenne elegendő teher a fogyasztó vállán a pénzügyi fogyasztói jogviszonyok egyik meghatározó jellemzője, hogy a fogyasztó és a pénzügyi szervezet közötti viszony is aszimmetrikus. Ehhez párosul továbbá az is, hogy napi stressz faktor oly mértékű, hogy a fogyasztó számára az apró betű már nem éri el az ingerküszöböt, így figyelmen kívül hagyja azon felfogással miszerint „intézzük minél gyorsabban”. A pénzügyi piacok fogyasztója, vásárlója összehasonlítva más piaci fogyasztókkal, sokkal inkább kiszolgáltatott helyzetben van. Ezt a felborult helyzetet úgy gondolom az okozza, hogy a pénzügyi piacra szánt termékek összetettek, egyre bonyolultabb pénzügyi konstrukciók jelennek meg a piacon, valamint a digitális világ még több és több ilyen újdonságot szül majd. Amint azt már említettem a stressz által elnyomott és leterhelt laikus átlagfogyasztó nem rendelkezik szakmai és jogi ismeretekkel, és még ha rendelkezésére is állnak az információk, azokat nehezen vagy egyáltalán nem érti meg. Itt kerül előtérbe az is, hogy az ilyen esetekben magyar nyelvről lenne szükséges magyar nyelve fordítani az egyes rendelkezéseket, azok pontos megértése céljából. Továbbá sok esetben a megvásárolt pénzügyi termékek utóhatásait a fogyasztó időben csak később tapasztalja, gondolva itt olyan pénzügyi konstrukciókra, amelyek egy bizonyos idő elteltét követően már koránt sem bizonyulnak olyan kedvezőnek, mint a kezdeti szakaszban. 

    A fogyasztók védelmének egyik kiváló példájának tekintem ugyanakkor a Pénzforgalmi szolgáltatási irányelvet, azaz a 2007/64/EK számú irányelvet, ami a pénzügyi fogyasztók védelméről, a jogérvényesítési lehetőségek biztosításáról és a szolgáltatók tájékoztatási kötelezettségéről szól. Ezen irányelv útmutatásai szerint a szolgáltatónak a szolgáltatás nyújtása vagy a szerződéskötés megkötését megelőzően egyszerű nyelvezettel megfogalmazott tájékoztatást kell nyújtani a díjakról, a panasztételi eljárásokról, az összes fizetendő költségről. A magyar jogrendbe a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009 évi LXXXV. törvény ültette át, az irányelv rendelkezéseit.

    Összességében mind a fogyasztók, mind pedig a szolgáltatók elvesznek néha a szövevényes és számos norma által meghatározott szabályokban. De a fogyasztó még mindig sokkal nagyobb hátrányból indul, mivel amint azt a fentiekben is említettem nincs kellő tudása szakmai és jogi ismeretek terén ahhoz, hogy amennyiben a megfelelő tájékoztatások rendelkezésére is állnak azt nem tudja értelmezni és a megfelelő döntést meghozni. 

     

48. Fogyasztók védelme

    Az európai uniós szabályozás szerinti fogalomból kiindulva, mely szerint fogyasztó minden olyan természetes személy, aki az uniós irányelvek hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén.  A legtöbb fogyasztó   – természetesen, vannak kivételek – főleg pénzügyi terülten a szerződéseket úgy köti meg és fogadják el a bankok által nyújtott szolgáltatásokat és vállalják az ezzel járó kötelezettségeket, hogy nincsenek tisztában a kockázatokkal és így nem mérik fel az ezzel együtt járó hátrányokat.

    A kialakult gyakorlatban az ésszerű fogyasztó modellje érvényesül, mely szerint a fogyasztó képes racionális döntést hozni. Véleményem szerint ez pénzügyi terülten igénybe vett szolgáltatások esetében ez elengedhetetlen követelmény lenne. A fogyasztók sok esetben sajnos nem kellő körültekintéssel járnak el, csupán egy-egy online platformon elérhető már-már kecsegtető ajánlat hatására rövid távú elképzeléseik megvalósítására összepontosítanak a szerződés megkötésének időpontjában és nem számolnak a hosszú távú következményekkel. Ahogy cikkben is kifejtésre került, hogy Magyarországon a pénzügyi kultúra foka alacsony.

    A bankok oldaláról megvizsgálva tény, hogy a pénzügyi világ gyorsan változik, a pénzügyi szolgáltatók magasabb szakmai felkészültséggel rendelkeznek, ezáltal tovább mélyül az egyensúlytalanság a felek között. A fogyasztók védelmének kiterjesztésére teljeskörűen a pénzügyi világ gyors változása miatt nincs lehetőség ezáltal mindenkire kiterjedő, megfelelő védelem kialakítása nehéz helyzetbe hozhatja a jogalkotót. A fenti probléma kiküszöbölését és az egyensúlytalanság enyhítését a tájékoztatások egyszerűbbé, világosabbá tételében látom annak érdekében, hogy fogyasztók hosszú távú és az anyagi biztonságukat is érintő kérdésekben tényleges átgondolt, ésszerű döntéseket legyenek képesek meghozni.

49. kérdések a pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatban

    Ahogy a Szerző említi, a XXI. század innováció révén egyre nagyobb kihívást támasztanak a jogi szabályozás, ezen belül is a pénzügyi fogyasztóvédelem számára, egyúttal felteszi a kérdést, hogy megvédhető-e a fogyasztó a gyorsan változó és komoly szakmai ismereteket igénylő pénzügyi világban.

    Véleményem szerint a válasz egyértelmű: igen. Az államnak kötelessége mindent megtenni a fogyasztók minél hatékonyabb védelme érdekében a pénzügyi piacokon, különösen a mai gyorsan változó világban. A pénzügyi válság rámutatott a pénzügyi piacok működésének és átláthatóságának gyengeségeire. A pénzügyi piacok fejlődése felhívta a figyelmet a pénzügyi eszközök piacainak szabályozását szolgáló keret megerősítésének szükségességére, ideértve azt az esetet is, amikor ezeken a piacokon tőzsdén kívüli kereskedés folyik.

    A mai globalizált és digitalizált piacgazdaságunkban a pénzügyi termékek és szolgáltatások fogyasztói tranzakcióinak területén a gazdasági válság óta is nagy változások következtek be. Az innováció és a digitális transzformáció átalakította és átalakítja a pénzforgalom működését. A digitális átállás a lakossági pénzügyi szolgáltatások ágazatát is alapjaiban formálta át: új trendeket és megoldásokat vezetett be és diverzifikálta a pénzügyi termékek és szolgáltatások kínálatát. Az ilyen jellegű szolgáltatásokat nyújtó nem hagyományos szolgáltatók (pl. a pénzügyi technológiai vállalkozások és a személyközi hitelezők) a hagyományos szolgáltatókhoz hasonlóan egyre nagyobb mértékben használják az online értékesítési csatornákat. Egyre több olyan új terméket (például rövid lejáratú, költséges hitelt) forgalmaznak és értékesítenek digitálisan, amelyek rövid időszakra szólnak, de nagy költségekkel járnak a hitelfelvevő számára. Az új technológiák, például az azonnali fizetést lehetővé tevő megoldások kézzelfogható előnyöket jelentenek a fogyasztók számára, azonban adott esetben egyedi fogyasztóvédelmi intézkedéseket tesznek szükségessé (ld.  EU fogyasztóvédelmi stratéga, COM/2020/696 final). A kriptoeszközök (és közöttük az ún. stabil kriptopénz) megjelenésével egyes vállalkozások hamarosan forradalmi – titkosításra és megosztott főkönyvi technológiára (DLT) épülő – pénzforgalmi megoldásokat kínálhatnak.

    Azt gondolom, hogy a fogyasztóvédelmi jogi szabályozó eszközöknek igazodniuk kell a gazdasági környezethez, az új vállalkozási trendekhez. Az erős fogyasztóvédelem megteremtése a pénzügyi szolgáltatások igénybevétele területén különös jelentőségű, ezért a jogalkotásnak folyamatosan követnie kell a piaci változásokat felismerve a fogyasztókra leselkedő veszélyeket.

50. Innováció és pénzügyi fogyasztóvédelem

    Fenti tanulmány felteszi azon kérdést, miszerint útját álljuk-e az innovációnak és a technológiai újításoknak a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésével vagy összeegyeztethető a két érdek?

    E kérdés mai világunkban meglepően hat, hiszen ezen általunk épített világban a mindennapok része a minden téren jelen lévő innováció, a hétköznapi ember számára szinte követhetetlen technológiai fejlődés. Valóban jelenthet-e innovációs akadályt, ha a fogyasztó – mint védendő, kevésbé informált, érdekeit nehezebben érvényesíteni képes fél – a pénzügyi fogyasztóvédelem pajzsa által támogatott, vagy éppen az innováció teheti erőssebbé e pajzsot?

    A gazdaság működésének egyik alapvető eleme, hogy a fogyasztónak minősülő természetes személyek képesek legyenek pénzügyi szolgáltatásokat igénybe venni, anélkül, hogy ezen képességük rossz döntéseik okán folyamatosan gyengülne, és ez az érdeke a pénzügyi szolgáltatóknak is. Végső soron tehát közös érdek, hogy a fogyasztó tudatosabb, átgondolt ésszerű döntések meghozatalára képes legyen, és a fogyasztóvédelmi szempontok érvényesüljenek.

    Ha egy átlag fogyasztó valamely pénzügyi szolgáltatás igénybevétele céljából felkeres egy pénzügyi szolgáltatót, a kényszerű bizalom kérdése biztosan felmerül. Bármilyen pénzügyi szolgáltatásról legyen szó az átlagos fogyasztó nem lehet egészen biztos abban, hogy tájékozottsága mindenre kiterjed, de mivel szeretné a szolgáltatást, kénytelen „megbízni” a szolgáltatóban, és a saját valószínűleg nem teljeskörű ismereteiben. A pénzügyi szolgáltató nem feltétlen képes felmérni az adott fogyasztó igényeit, és számára érthető módon minden kérdésre kiterjedő tájékoztatást adni, lehet ezt a legtöbb fogyasztó néhány perc, vagy akár egy-két óra alatt, amíg például a hitelszerződés megkötésére sor kerülhet befogadni is képtelen.

    Véleményem szerint az innovációban, technológiai fejlődésben rejlő lehetőségek arra is irányulhatnak, hogy fenti példánál maradva a fogyasztók tájékozottságát elősegítsék, pénzügyi ismereteiket fejlesszék, és a pénzügyi fogyasztóvédelem egy új szintre emelkedhessen. Ebből a szempontból nézve tehát a két érdek – az innováció és a pénzügyi fogyasztóvédelem – összeegyeztethető.

    Mindemellett azt gondolom a fejlődés e téren sem megállítható, a piac igényli az új termékeket, az új lehetőségeket, és a fogyasztó is új lehetőségekre vár. Egy új termék, egy új technológiai megoldás viszont lehet negatív hatással is a fogyasztókra – pl. adatvédelmi okból – és ezért fogyasztóvédelmi szempontból aggályos, ami megakadályozandó. Így a két érdek egymással ellentétbe is kerülhet, azaz a fogyasztóvédelem az innováció útjába is állhat.

    Végső soron azonban közös a gazdaság megfelelő működéséhez fűződő érdek, ahogy fentebb is elhangzott, ezért úgy gondolom a fogyasztóvédelem nem akadálya az innovációnak, csupán egy eleme annak a keretnek, mely az innováció útját meghatározza.

51. Véd a pénzügyi fogyasztóvédelem

    A Prof. Dr. Nagy Zoltán cikkében felvetett kérdések a publikálásuk óta eltelt időben sem veszítettek aktualitásukból.

    A fogyasztóvédelem területén mind tagállami, mind pedig uniós szinten széles körű, többszintű szabályozás érvényesül, melyet alakítanak és értelmeznek a bíróságok eseti döntései. A fogyasztóvédelmi szabályozás jogszabályi környezetét, annak alapfogalmait, a releváns hazai és uniós bírósági döntéseket, irányelveket részben Prof. Dr. Nagy Zoltán, részben a hozzászólók már ismertették, így ezeket megismételni magam már nem kívánom.

    Kétségtelen tény, hogy – miként azt a szerző a cikkében is rögzíti – a fogyasztók a szolgáltatókhoz képest hátrányos helyzetben vannak, mind tárgyalási lehetőségeik, mind információs szintjük tekintetében. Ezen egyensúlytalan helyzetben a fogyasztót védelem kell, hogy megillesse. Kérdés, hogy ez a védelem milyen mértékű kell(ene), hogy legyen, és milyen hatásfokkal tud a gyakorlatban érvényesülni.

    A devizahitelek „bedőlése” okozta gazdasági világválság globálisan ráirányította a figyelmet a fogyasztói tudatosság növelésének szükségességére, egyúttal a hitel kihelyezési folyamatok átláthatóságának biztosítására, a fogyasztókat hátrányosan érintő visszaélések megszüntetésének szükségességére. Bár az egyes tagállamok a kialakult helyzet rendezését eltérő eszközök alkalmazásával érték el, mára kijelenthető, hogy a deviza alapú lakáshitel szerződések gyakorlatilag eltűntek a piacról. Kérdés azonban, hogy erre kizárólagosan a szabályozási folyamat eredményeként kerül-e sor, vagy azért, mert a fogyasztók a gazdasági válság hatására immáron törekednek a hitelfelvételeket megelőzően szélesebb körű tájékozódásra, és pénzügyileg megalapozottabb döntések meghozatalára, esetleg pusztán azt a következtetést vonták le, hogy a jövőben lehetőség szerint fix kamatozású hiteleket kívánnak felvenni, melyek alacsonyabb kockázatot jelentenek számukra. Ez talán egy átfogóbb kutatás tárgyát is képezhetné a jövőben.

    Amint arra – az uniós szabályozásra hivatkozással – a cikk is utal, a két fél közötti egyensúlytalanság kiküszöbölésének fontos eleme a kellő részletességű tájékoztatás. A megfelelő tájékoztatásnak ki kell terjednie többek között a hitel feltételeire, költségeire, és a felek kötelezettségeire.

    A tájékoztatásnak világosnak, az ajánlatnak átláthatónak is összehasonlíthatónak kell lennie annak érdekében, hogy a fogyasztók a tények teljes körű ismeretében hozhassák meg döntésüket.

    Az Európai Bíróság hivatkozott jogértelmezése szerint a szerződési feltételek világossága és érthetősége körében rögzíti, hogy ez nem korlátozódhat pusztán nyelvi megfogalmazásra. Biztosítani kell a fogyasztó számára azokat az információkat, amelyek segítségével a fogyasztónak módjában áll az adott ügylet előnyeit és hátrányait, illetve az ügyletből származó kockázatokat is mérlegelni. Csak az a szerződési feltétel világos, és érthető, mely a fogyasztó számára biztosítja, hogy egyértelműen és érthető szempontok alapján értékelhesse a szerződéses feltételből származó gazdasági következményeket.

    „Pénzügyi fogyasztóként” úgy látom, hogy a bankok törekednek az ügyfelek “besorolására” a kockázatvállaló képesség, és pénzügyi ismeret szempontjából.

    Magánvéleményem az, hogy ennek elsődleges oka egy esetleges jogvitában a bank felelősségének csökkentése.

    Bár a bírósági jogértelmezés meghatározza a megfelelő tájékoztatás ismérveit, de megítélésem szerint ez az elv a gyakorlatban még nem érvényesül teljes körűen. A szerződések terjedelmes, átlagos fogyasztó számára nehezen érthető megfogalmazása mellett kevéssé látható át a fogyasztó számára a releváns információ.

    A gazdasági növekedésnek a hitelezés az egyik fontos eleme, a pénzügyi szektor a gazdaság fontos része, de ez nem teszi szükségtelenné a fogyasztóvédelmet. Ellenkezőleg, az innováció-és technológiai újítások mellett ez még inkább fontossá válik.

    Megítélésem szerint a hazai „pénzügyi fogyasztók” egyre kevésbé számíthatnak egyedi-, állami mentőakcióra, azonban nem értük el a tudatos fogyasztó szintjét.

    Álláspontom szerint a cikkben feltett alapkérdésre a válasz mégis az, hogy a pénzügyi fogyasztóvédelem – mind a hazai jogban, mind pedig uniós szinten – védi a fogyasztókat, akiknek azonban fogyasztói tudatossága, ismerete, érdekérvényesítő képessége régiónkként illetve tagállamonként nyilvánvalóan eltérő. Ennek fejlesztése hazánkban is elengedhetetlen, és miként az a Magyar Nemzeti Bank Biztosítási, Pénztári, Tőkepiaci Kockázati és Fogyasztóvédelmi Jelentéséből is megállapítható, a fogyasztóvédelem prioritást élvez a 2020-tól indult új 6 éves ciklus során. Ezen túl azonban – miként arra többek is rámutattak – lehetőség szerint már az oktatási intézményekben el kellene, hogy kezdődjön a fogyasztói tudatosság megalapozása, elkerülendő azt, hogy tízezrek ellehetetlenülése, otthonának, vagyonának elvesztése árán tanuljuk meg a tudatos pénzügyi döntéshozatal fontosságát.

52. A cél: tudatos(abb) fogyasztók

    Az európai uniós szabályozás szerint fogyasztónak minősül minden olyan természetes személy, aki az uniós irányelvek hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik szakmája, üzleti tevékenysége, vagy pedig foglalkozása körén. Az Európai Unió Bírósága ítélkezési gyakorlatában “megteremtette” a „mintafogyasztót”, aki racionális, tudatos, kellően tájékozott, ennek köszönhetően szerződéseit is ennek tükrében képes megkötni. A legtöbb fogyasztó viszont nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, melynek gyökere – véleményem szerint – az emberben, mint érző lényben keresendő. Mi emberek sajnos az érzéseink és vágyaink rabjai vagyunk – és nem túlzás azt állítani, – hogy az élet szinte minden területét ez vezérli, így sincs ez másképp a mindennapokban szerződéseinek megkötéseikor sem. Tekintve, hogy nem előre beprogramozott robotokként működünk, az a fajta racionalitás, ami megalapozná, vagy egyáltalán megütné a “mintafogyasztó” mércéjét, elhomályosul vágyaink elérése fényében, hiszen csak az lebeg a szemünk előtt, hogy megkapjuk az áhított összeget pl.hitel formájában, minden jövőre kiterjedő kockázataival együtt, de abban a tudatban, hogy “nekünk ez jár”. Ezt az érzést a fogyasztóban a XXI.század digitális világa csak erősíti mind a televízió, az internet, a különböző platformokon megjelenő reklámok, hirdetések hadán keresztül. Versengünk magunkkal, versengünk másokkal. Az ára az jóformán mindegy, megyünk, hajszoljuk csak elérjük végre. Az életben oly sokszor előfordul olyan eset, amikor pont az érzelmi cunamink kellős közepén írunk alá szerződést egy banki ügylet alkalmával, és a legtöbb esetben nem is vagyunk kellően tájékoztatva, csak elénk teszik a papírt, gondosan megjelölve, hogy hol írjuk alá. Igazából, abban a felfokozott állapotban nem is érdekelnek bennünket a részletek, azok úgyis az apróbetűs részben vannak- a lényeg mindig ott van elrejtve ugyebár-, belemegyünk csak essünk már túl rajta és végül ott maradunk tájékozatlanul, de pillanatnyilag a siker mámorában úszva. És igen, sajnos tényleg alacsony a pénzügyi kultúra foka, ezért véleményem szerint a kiút a pénzügyi kultúra megteremtésében keresendő, valamint abban, hogy az információ ne csak a fogyasztó csalogatására, hanem a részletek reklámozására is kiterjedjen, ezáltal nagyobb valószínűséggel nevelhetünk tudatos(abb) fogyasztókat.  

53. fogyasztó?

    fogyasztó?

    Nagy Zoltán problémafelvetései tulajdonképpen vissza dobnak minket a kezdetekhez, tehát ahhoz hogy évtizedekkel ezelőtt mi volt a kiinduló pont. Magyarországon a rendszerváltozást követően a korábbi évtizedekhez képest nem ismert vagy nem elérhető  lehetőségek nyíltak meg bárki számára. A piacgazdaság megteremtésének folyamata kudarcok és sikerek egymást követő váltakozását jelentette. A 2000-és évek elejére a megszorítások eredményeként csökkent a fogyasztók keresetének értéke, aminek eredményeként csökkent a lakosság életszínvonala. A béremelések, illetve az életszínvonal javulásának látszata tulajdonképpen az ország által felvett hitelek eredményeként jöttek létre.Ebben a terhes gazdasági helyzetben érte az országot illetve a gazdaságot a világméretű pénzügyi válság. Nyilvánvalóan a lakosság tehát a fogyasztók maguk is ezt a labilitást különböző hitelekkel próbálták túlélni. Szerintem nincs ma az országban olyan ember, aki ne tudna valamit a devizahiteles szerződésekről, vagy ne lenne maga, vagy családtagja érintett a témában. Úgy gondolom, hogy mind a devizahitel, mind a jelenlegi családtámogatási hitelek kérdésében egyrészt magának a fogyasztónak is úgy kell hozzáállnia a kérdéshez, hogy ezt a pénzt vissza kell majd fizetni, illetve nagyon fontosak a feltételek. Úgy gondolom, hogy amennyiben a hitelt felvevő kétséget kizáróan nem járja körbe a témát akkor érdemi tájékoztatást a pénzintézménytől nem kap, hiszen mindenki a maga érdekében jár el a hitel felvételekor illetve a hitel kiadásakor. A penzintézmény széleskörű tájékoztatást ad a fogyasztónak a csatolandó anyagok tekintetében, de a hosszútàvú következmények tekintetében nem. És vajon érdekli e a hitelt felvevő fogyasztót a hosszú távú következmény? Érdeklődnek e kérdésben? Hiszen amikor a fogyasztó hitelfelvételre adja a fejét akkor szüksége is van a pénzre. Nemhiába megy bele a lakosság nagy hányada egyre kedvezőtlenebb feltételű hitelekbe. Pénzügyi fogyasztóvédelmi szempontból ismét egy pénzügyi válság kellős közepén, talán valamelyest enyhítene a problémán ha a hitelt nyújtó intézmények a hitel konzultáció során elmindanák, hogy mik azok a sarokpontok amelyeket nem érdemes megsérteni. Talán a következményeket a fogyasztó is csak akkor kémleli amikor már kész a baj és egyre szélesebb ismeretekkel szeretne rendelkezni a probléma megoldásban. Bízom benne hogy ennek a gazdasági helyzetnek melyben most élünk nem az lesz a következménye, hogy olyan embereket akik a hullámzó anyagi problémajukat próbálták toldozni kölcsönökkel, spirálként ragadja magával annak következménye. A tájékoztatás mindenképp fontos, hiszen ha csak csekély szazalékuk is átgondolja , hogy tudja e majd finanszírozni a kölcsönt már az is haladás.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.